A szövegkönyv legnagyobb kihívása, hogy a kanonizált szimbólummá, Izrael állam politikai vallásának részévé vált Szenes története mögé tud és mer-e nézni. A szöveg megírásakor hozott emlékezetpolitikai döntések határozzák meg, hogy mennyire lesz népszerű a darab és hozzájárulhat-e Szenes Anikó hazatéréséhez születésének századik évfordulóján.
Amikor e sorokat írom, még csak bő fél éve élünk a koronavírus-járvány valóságában, de színpadjainkon máris hangsúlyosan szerepelnek az antiutópiák. Ennyire gyors reagálású lenne a magyar színház? Igen is, meg nem is: mindhárom, alább tárgyalt premiert az előző évad második harmadára, illetve végére tervezték – filológiai csemege volna tudni, hol mi változott, mi lett kevésbé…
Az előadás számos alkotói (költők, dramaturgok, zenészek) a sztanyiszlavszkiji mesejáték-hagyomány mentén ragadták meg a Maeterlinck-darabot. Hogy miért ragaszkodik a magyar színház szinte kivétel nélkül ahhoz, hogy egy mese csakis gyerekeknek szólhat, messzire, vélhetően a magyar realista színjátszási hagyományokhoz vezető kérdés.
Van olyan színház, amelynek esszenciáját a látvány hordozza: magába sűríti az előadás élményérzetét, az értelmezés kulcsát, előhívja az emlékét. Mint egy jó festmény, fotó vagy rajz. A Widder Kristóf rendezte Üvegbúra az Örkény Színház stúdiójában ilyen. A díszlet és a jelmezek alkotta látvány (dísz)harmóniája, a tér sajátosságai által behatárolt mozgás- és játékstílus jól elszórakoztatnak, közben…
