Napról napra

Ahogy az országos oltási programok lassan elindulnak, és még ha a távolban is, de felsejlik némi remény az előadó-művészeti szcéna újraindulására, úgy kezd egyre aktívabb diskurzus kialakulni Európában a tánc jövőjéről. A Covid-krízis a korábbiaknál is jobban felszínre hozta a terület problémáit, de egyben alkalmat adott reflektálni is ezekre. Konkrét megoldási javaslat egyelőre kevés van, […]

Sokféle módon közelíthetünk a koreografikus mozgóképekhez. Tekinthetjük a filmtörténeti kánon részeként műfaji filmnek. Vagy állíthatjuk, hogy a film története egyúttal a táncfilm[1] története is (Erin Brannigan). Gondolhatjuk valamiféle „hangoltságnak” vagy „karakterjegynek”, ami a mozgókép médiumának kommerciális és artisztikus területén is tetten érhető, a reklámoktól a videojátékokon át az experimentális filmig vagy a mozgóképet felhasználó táncszínházi […]

(A kulturális vezetésen kívül) mi változott 1928 óta? Mi számít látványosságnak a kortárstánc-szcénán? Mi viszi sikerre a fősodort, és mit akar a progresszív áramlat? Merre tart a kortárs tánc a bécsi fesztivál szerint?

Vandekeybus koreográfiája egy két órás zuhanórepülés, melyben a táncosok hol lovakként, hol madarakként, hol görög istenekként, hol civakodó gyerekekként törnek a magasba, majd zuhannak a mélybe.

Abban persze rögtön bárki egyetért, hogy a most nálunk alkotó Nigel Charnock egykori együttese, a DV8 fizikai színház.