Napról napra

Február 5-én kikerült a világhálóra egy videoösszeállítás, amelyben a kép felső részén egy korábbi, az alsón egy későbbi kortárs cirkuszi előadás egy-egy jelenete pereg egymással párhuzamosan. Zavarba ejtően hasonló mozdulatok, beállítások, színpadi ötletek, eszközök, zeneválasztás kettő, hét, tíz, harminc év különbséggel – nem ugyanattól az alkotótól. De a tágabb nagyközönség – Franciaország jelentősebb városi színházaié […]

Először csak a zaj jelzi: a sötétben valami mozgásba lendült. Mert a világ így kezdődik: nem bummal, csak nyikorgással, recsegéssel-ropogással – mintha szétesni készülne a (színpad)technika. Aztán szép fokozatosan a zaj forrására is fény derül: a roppant masinának csupán az emberi alkatrészei lazultak ki, és görögnek gazdátlanul ide-oda, kiszolgáltatva a gravitációnak és a terepviszonyoknak. Demonstrálva, […]

Jó ideje tapasztaljuk, hogy a cirkusz nem csak (nem csak?) az ámulat és rettegés tere. Legjobb művelői megszorítások nélküli színházat varázsolnak: érzelmet, gondolatot közvetítenek, kapcsolatokról mesélnek, használják a fizikát és a metafizikát, folyékonyan beszélik a (társ)művészetek nyelvét. A cirkusz immáron több évtizedes újmódi válfaja a legdinamikusabban integrálja mindazt, amit a többiektől eltanul.