Tag Archives

Archive of posts published in the tag: zenés színház

Sebesi István: Életünk a világjárvány után

W. A. Mozart: A varázsfuvola – Kolozsvári Magyar Opera

Egy biztos pont mindig van a Kolozsvári Állami Magyar Operában: a kórus. Legyen az érzelmes zümmögés vagy harsány habanéra, a hangzása mindig kristálytiszta, nagyon egységes, az énekkari tagok, mint egy jól működő családban, érzik, figyelik egymást, és a leglehetetlenebb rendezői utasítások és bokaficamító díszletakadályok között is mindig flottul feltalálják magukat.

László Ferenc: Nagy nők

Operettkarakterek 2.: Primadonnák tegnap és ma

Szerepkör, színházi funkció, társasági jelenség, szakmai szitokszó és egy műfaj színpadi létezésének gyújtópontja. A primadonna hagyományosan az operett hierarchiájának csúcsán foglal helyet, így nem csoda, ha e magaslatról saját lépcsőn ereszkedik alá.

Csabai Máté: Örök nemzeti szertartás

Az István, a király mint parabola

„Mindenki azt gondolt bele, amit akart. Még félni is lehet tőle”[1] – mondta kicsivel az ezredforduló előtt, 1997-ben Szörényi Levente a Népszabadság újságírójának az István, a királyról. Pedig az István, a király nem veszélyes darab. Mélymagyarnak túl rétegzett, kereszténynek túl pogány, pogánynak túl keresztény, és mégis: bemutatása óta töretlen sikerű, nemzeti, Nemzeti, esetleg Nemzethy rangra…

Hermann Zoltán: Bűn(tudat) és operett

Émile Zola Nana című regényének első fejezete egy fiktív, nem létező operett, A szőke Vénusz (La blonde Vénus) bemutatójáról számol be, a nézők és a kritikusok érkezéséről, az előadás lefolyásáról, a tartózkodó udvariasság tomboló sikerré való átalakulásáról.

László Ferenc: Bónik, Frédik, Musztafák

Operettkarakterek 1.: Táncos-komikusok régen és ma

A színházi világból, így a színjátszás gyakorlatából csakúgy, mint a nézői (kritikusi) észlelésből mára jószerint kivesztek a szerepkörök és a színésztípusok. Nem beszélünk már többé drámai szendéről, sem tragikáról, ahogyan hős- és jellemapákról sem, ami persze annál is kevésbé meglepő, mivel apaszínészek sem egzisztálnak immár. Szinte csak egyetlen olyan szeglete van a jelenkori színháznak, ahol…

Urbán Balázs: Bemutatók sűrűjében II.

A 2017/18-as évad az Ódry Színpadon

Az idei vizsgarendezések készítői némileg speciális helyzetben vannak, ami már az anyagválasztásban is érzékelhető. Lehet persze mondani, hogy nincs zenés színházi rendező, illetve fizikai színházi rendező, csak rendező van – de nyilvánvaló, hogy ez utóbbi esetekben a vizsgáknak (vagy azok egy részének) a képzés speciális szegmentumait is vissza kell igazolniuk.

Urbán Balázs: Kommersz, vagy amit akartok

A zenés és nem zenés kommersz színházról Magyarországon. Karsai György és Kukorelly Endre kommentárjával

…e kategóriákat legfeljebb akkor használhatjuk elmarasztalásként, ha az alkotók inadekvát módon dolgozzák fel az alapanyagot. Vagyis ha egy bonyolult, izgalmas, sok lehetőséget tartogató drámát kilúgozva, végtelenül leegyszerűsítve, hatásvadász módon tálalnak, vagy éppen ellenkezőleg, egy flottul működő bulvárdarabot lila köddel vonnak be.

Halász Glória: Babra megy a játék

A pécsi Gettóról

Ahogy a Béres Attila rendezte előadás is az, vagyis szép, emellett rendkívül őszinte és sallangmentes is, bár egy árnyalattal, és talán éppen a zene olykor tompító hatása miatt, visszafogottabb magánál a drámánál.

Kutszegi Csaba: Pas de deux a ristorantéban

Kutszegi Csaba a Contactról

A Contact nemzetközi sikere a középszerű felszínesség újabb diadalútjáról tudósít.