„Egyáltalán nem szeretem a gyerekeket a színházban, se a kutyákat.”

A szakmai vs gimnáziumi beszélgetés meccsében idén (is?) az utóbbi nyert. Legalábbis ami az egrieket és a jó hangulatot illeti. Visszatérő tapasztalat, hogy a szakmai beszélgetések ritkán lépnek ki az unalom-idegesség-értetlenség (Bermuda) háromszögéből, mind a megszólalók, mind a megszólítottak tekintetében. Természetesen, tisztelet a szerencsés és üdítő kivételnek (mert olyankor például egészen feldobódunk, mikor azt halljuk, hogy a színházban használt video-bejátszással „tetszettek volna filmfesztiválra menni”). Ezzel szemben a Leőwey Klára Gimnáziumban tartott, (nem kizárólag) diákoknak szóló alkotói beszélgetéseken érezhetően felszabadultabb a „szakma”: kevesebb az ideg, kevesebb a frusztra.
Idén bő volt a kínálat: az egrieken kívül a diákok meghallgathatták Zsótér Sándort, a Krétakört, Trill Zsoltot és Szűcs Nellit, a Szputnyikot, a KoMát vagy akár Fáy Miklóst is. (Igaz, hogy mikor eredetileg a Szputnyikos beszélgetésre érkeztünk, csak a portás bácsival tudtunk empatikus eszmecserét folytatni a programváltozások mibenlétéről – a POSZT honlapja és az iskolai faliújság tükrében.) Ráadásul a közönség összetétele minimum „gyanús”: hallani gimnazistának öltöztetett civilekről, áltanárokról, bérnézőkről, rendezőnek álcázott romlatlan, levelező tagozatos rendőrökről, sőt felmerült az is, hogy Mészáros Mátét saját dublőre alakította a gimnáziumban. Persze ezekért az információkért nem tudunk kezességet vállalni – mikor beléptünk az iskolába, hirtelen mi is idegen identitásban találtuk magunkat. Mire rendezni tudtuk személyiségünk ilyetén hasadását, már azt hallani, a meghívott vendégek nem mernek belépni az iskolába, a kapu előtt szoronganak (rebesgetik: középiskolai traumáikból rögtönöznek pszichodráma-foglalkozást), miközben Ötvös András (kopogó?) szellemként bolyong az osztálytermekben (állítólag vele volt Fenyő Iván is, de őt azóta sem látták). Szerencsére miután a nyugtatóul osztogatott iskolatejek hatására mindenki túllépett saját neurózisán, máris meghallhattuk, ahogy Máté Gábor atyai szigorral és szeretettel meséli a Csörgess meg! című előadást kialakító rendezői és színészi akarat viszontagságos harcait. Például mikor a színészek vérszemet kaptak az eredeti helyszín (SZTK rendelő) hárommá bővítésétől, és nem tudtak gátat szabni kívánságaiknak. Kaszás Gergő például mindenáron Karádyt szeretett volna énekelni, Bozó Andrea gyereket és lakásbelsőt akart, de Pannon GSM-bolt is szerepelt a vágyak között.

 

Szkárossy Zsuzsa felvétele

Az is kiderült, hogy a mobilrevü réges-régen és messze-messze, Csiky Gergely drámájával kezdődött. Ezt akarták ugyanis bemutatni eredetileg. Már a szereposztás is elkészült, amikor kiderült, hogy (rajtuk kívülálló okok miatt) mégis inkább a mobiltelefon kerül terítékre. A bejelentést követő halálos csendbe mindenki beleadta önnön személyiségét, és megkezdődött az improvizációkra, színészek által írt és kidolgozott jelenetekre épülő próbafolyamat, amelyben mindenki mást képviselt: Kaszás például a szkepszist, Ötvös a jollyjokerséget. Eközben a színészek az egri színház legeldugottabb sarkaiban tűntek fel: liftben, büfében, padláson, szekrényben, szőnyeg alatt és csillár fölött. A végső változatot az összegyűlt körülbelül ötven jelenetből a rendező a dramaturg Sirokay Borival dolgozta össze, és csökkentette mintegy a felére. Görög László beszélt arról, hogy a voltaképp kiszámíthatatlanabb munkafolyamat miért tűnt mégis biztonságosnak, akár egy „nyugodt halálugrás.” Ennek okát azzal a bizalommal magyarázta, ami a Máté Gáborral közös hírlapszínházak hozománya, mely során az egriek Halász Pétert megidézve kevesebb mint negyvennyolc óra alatt készítenek el egy előadást, egy-egy napihír alapján. A közel másfélórás beszélgetés alatt szóba kerültek még kedvenc jelenetek, rémítő headsetes élmények, a freestyle és a rap szövegek mibenléte. De az álcázott és valós diákok útravaló gondolatot is kaptak Máté Gábortól: „egyáltalán nem szeretem a gyerekeket a színházban, se a kutyákat.”

Pécs, 2010. június 10.

Facebook Comments