Az előadás folyton lehánt mindent, ami nem feltétlenül szükséges – hogy eközben behordhassa az újabb lehántanivalókat.

A magyar módi előtti cirill metód, az eredeti Áldozatjátékhoz képest megváltoztatott cím kétféle írása kultúrkörök és érzületi energiák konfrontálásával hozza mozgásba a néző fantáziáját, hogy azután a Чepeнaдpaгból és a (Cserenadrág)-бол a Kamra színpadán, a Katona József Színház és a TÁP Színház közös produkciójában valamiféleЧepeнaдpaг legyen. Az új orosz dráma és színház úgynevezett jekatyerinburgi iskolájának termékeny szerzői, a korábbról már nálunk is ismert Presznyakov fivérek eleve (legalább) két szüzsét löttyintettek a színmű repedező öntőformájába. Az egyik a Hamlet-áthallás, a férj-, testvér-, azaz végül is apagyilkosság sejtelme: mintha az Anya és Petya bácsi sáros lenne az Apa már a darabkezdés előtti elpatkolásában. A mai, orosz idősb Hamlet ugyancsak visszajár szellemalakként fia, Válja egyszerre kiszínező és fakító vízióiban. A másik cselekményvonal Válja-Gamlet áldozatkaszkadőrködése (áldozatkaszkadőrnek az abszurdoid tragikomédiából készült film magyar címe nevezte őt). Válja képtelen(ül kisszerű), bűnügyparódiába kívánkozóan kacifántos gyilkosságok rendőrségi rekonstruálásakor mindig az áldozat szerepébe áll be segédnyomozóként, ami egyrészt nem veszélytelen dolog az össznépi stupiditás, lavírozás és elnyűttség feltáruló fokán, másrészt még az olyan, a késő pubertáskorba ragadt harmincas fiatalembert is nagyobb távlatú és súlyú töprengésre készteti, mint ez a srác, aki Presznyakovéknál sem jól, Vajdai Vilmos légiónyi munkatárstól segített rendezésében pedig igen rosszul végzi.

Szabó Simon, Igor Lazin, Bánki Gergely és Lengyel Ferenc. Schiller Kata felvétele

Bánki Gergely Buster Keaton száz évvel fiatalabb, ennek megfelelően más fájdalmú és tanácstalanságú öccseként indítja, s baseballsapkája alatt végig egyre szálkásabb faarccal játssza Válját. Eltévedtsége, iránytalansága a nyers felmordulásokon kívül csak a semmit meg nem oldó ingerült bosszú vágyában lel kiutat. Bánki azt nyilatkozta: „az igényes abszurddal kokettáló, de olykor kifejezetten harsány, bulvárszerű röhögtetés” Vajdai Vilmosnál „sohasem öncélú, üres viccelődés, még ha sokszor annak is tűnik”. Aláírom: sokszor annak tűnik – a színészi játékban lecsapódó színészvezetés folytán is -, és valóban nem az. Nem öncélú, viszont a premierből a célját sem igen lehet kiolvasni. A rendező ugyan a főszerep – a nevetséges-keservesen vívódó fiatal – érdekében lehengerlő vizuális és akusztikus képzelőerővel dobja fel a jeleneteket és a karakterfigurákat, de a feketésebb humor félálomi közege sem hurkolja össze a Válja körötti silány családi élet – iszákos anya, proli nagybácsi, káráló feleségjelölt – malmának jeleneteit a nyomozati cselekvések leltárszerű eseményeivel. Bánki Váljája maga van. Nem emelkedik ki Hamletként a környezetéből, mégis messze meghaladja értelemben és lelkiségben mindazokat, akiket elviselni kényszerül. Ez pedig így legfeljebb szimptóma – orosz, magyar, más: egykutya -, nem valóságos szituáció, beforgató konfliktus.
A bemutató élvezeti értékének forrása a TÁP-szerűség, a mesterien dekomponált – s épp ezáltal strukturált, ötletdús – forma, a tüntetően negyedrangú esztétikai minőség rafinált megdicsőítése. Amit Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Sajó László és mások költői-írói stilisztikájában az „egykettedes nyelvezet” kifejezésével is szokás illetni – márpedig e leszállított mondattanú, szókészletű nyelv a mai magyar irodalom egyik viruló és értékgazdag dialektusa -, az Vajdai „egykettedes színházában” ismer testvértörekvésére. Az egykettedezők nagyon megtanulták, töviről hegyire tudják a szakmát, ezért merik kihagyni a számukra szokványos csillagos ötös, a kommersz jeles érdemjegy elérésére tett kísérleteket, s mennek rá egyből a rontottság poétikájára. Vajdai Vilmos valóságos fotós-filmes-videós giccsarzenállal, előre felvett és élő mozgóképek megcsavarintott sorával virágoztatja ki Sebő Rózsa díszletének kopár – noha pipacsosan pingált – terét, s remek, lidércesen összevissza zenei burkot is szerkeszt, mely egy kiadós vodkázás után kevéssel a végeérhetetlennek tetsző kalinkázásban (Kalinka moja) tetőzik.
A részint kabaréjelenetek módjára adjusztált epizódoknak a fölösleghez való viszonya a legérdekesebb. Az előadás folyton lehánt mindent, ami nem feltétlenül szükséges – hogy eközben behordhassa az újabb lehántanivalókat. A különféle elnyisszantott (vagy el nem nyisszantott) ismétlések lehetnek idegrojtozóak, a nem feltétlenül professzionális színészek technikai – sokszor direkt – bakijai a rosszabb percekben unalmasak, a paródia egyszer-egyszer lomha. Az egyketted, fellázadva, megmaradhat sima egykettednek. Már-már dühít. Ez is benne van a rendezői számítás paklijában.
A TÁP-elvűségből következően sűrűn karambolozik önmagával az a fajta vicc, amelyet Örkény István Egyperces novellái emeltek a maradandóság ikonikus rangjára. Hozott szalonnával doktor Varsányiné vállalt egérirtást ott, alig valamivel az atom-világvége után – hozott kenyérrel érné be (a pia mellett) a férjirtó Anya a családi világvége előtt itt, ha elkanászodott gyermeke nem űzne gúnyt a vásárlásból idült tréfával, szójátékkal. (Tompa Andrea fordítása nem ismer lehetetlent, valószínűleg a társulat is rádolgozott a szövegre.) Csoma Judit gyezsurnaja tempójú Anya-megjelenítése ugyanúgy az önreflexióra való tényleges képesség hiányában gyökerezik, amiként a többiek eltompultsága, spétesen siető-késő megoldásai. Terhes Sándor (Apa/Rendező) és Tamási Zoltán (Petya bácsi) az öreg Hamlet-Claudius megfeleltetés kedvéért egymáshoz szakállasodott, s most úgy hasonlítanak, mint két… – két alternatív színházi derék harcos (hiszen évtizedek óta azok is). Pusztán az összecserélhetőségük is mondanivaló, ha nem is falrengető: egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz.

Gera Marina, Csoma Judit és Tamási Zoltán. Schiller Kata felvétele

Hozzájuk hasonlóan tökéletes sipista biztonsággal veszi a lapot a meglepetéseket tartogató női kar. A szexuális hergelődés, az olvadékony szervilisség vagy a nehézkes tájszólás nem a nevettetés non plus ultrái, az önironikus szellemesség azonban, amellyel Gera Marina (Olga), Gergely Katalin (Ljuda) és Huzella Júlia (Kicsit spicces nő kimonóban) maga-figurájára látszólag ügyet sem vetve jön elő a típusképzés ászaival, nem hagyhatja hidegen a nevetni kész embert. Több elnézést, türelmet kér Szeva, a bunkó rendőr szerepe és Szabó Simon ráállása a hullámhosszra, a színészetet inkább csak ízlelgető rajzoló, Igor Lazin (Zakirov), továbbá elnyújtottan szerencsétlenkedő férfiakként Janklovics Péter (Sziszojev) és Schönberger Ádám (Verhuskin). Ivan Tabeira (Valaki az étterem vezetőségéből) halál komoly, majd cinikus kivitelben az az ősi nevettető, aki szeretne belépni a játéktérre, ha hagynák.
Tamara Barnoff szocialista és posztszocialista jelmezkreációjának rémes darabjai Bánki Gergely mellett Lengyel Ferencen, a faarcú mellett a fafejűn állnak legjobban. Rendőrkapitányként korlátlan teret engedhet a betonbutaságnak, amelynek oly elmélyült szuggerálója volt sok más alakítása alkalmával is. Nemzet süllyed el, ha ilyféle fickók állnak őrt jog, igazság, rend felett. Mulatságos, tanulságos és letaglózó: egy főrendőr és egy lopott női bugyi találkozása a kézikamera előtt – a modern széptan alaptézise ekként is megfogalmazható a Cserenadrág-bemutató тaптaлaян.
VLAGYIMIR ÉS OLEG PRESZNYAKOV: ЧEPEНAДPAГ (CSERENADRÁG)
(A Katona József Színház és a TÁP Színház közös produkciója a Kamrában)

Fordította: Tompa Andrea. Díszlet: Sebő Rózsa. Jelmez: Tamara Barnoff. Koreográfia: Vadas Zsófia Tamara, Hód Adrienn. Illusztráció: Laki Eszter. Videó: Juhász András, Balogh Balázs. Operatőr: Fábián Gábor, Roder András. Fény: Balázs Krisztián. Hang: Wirth Tamás, Horváth József. Zenei szerkesztő-rendező: Vajdai Vilmos.
Szereplők: Bánki Gergely, Csoma Judit, Terhes Sándor, Tamási Zoltán, Gera Marina, Lengyel Ferenc, Gergely Katalin, Janklovics Péter, Szabó Simon, Igor Lazin, Huzella Júlia, Ivan Tabeira, Schönberger Ádám.

Facebook Comments