…tisztában vannak a veszéllyel, hogy hiperrealisztikus, szellemes és önironikus színházuk legnagyobb kihívása, egyébként a posztmodern színházzal rokon módon, hogy az ironikus megszólalásból mitől ne vesszen ki a dráma, a megrendülés lehetősége.

Amióta figyelem, hogyan jelenik meg Ördög Tamás rendező saját előadásaiban, érdekel ez a mindig civil – ezáltal mindig hasonló –, kissé flegma, ironikus humorú, titokzatos karakter. A legkevésbé sem kelti autoriter direktor benyomását, ettől olyan szokatlan. Az ember nem tudja hová tenni. Sejtem, hogy éppen ezért a nem kifejezetten macsó, erős kisugárzású, kifürkészhetetlen személyiségéért választotta Pass Andrea a Más nem történt rajongva szeretett, istenített pedofil középiskolai tanára szerepére, ahol kivételesen vitt az alakításába egy alig-alig észrevehető meleg árnyalatot is. A Dollár Papa Gyermekei legutóbbi előadását Ördög ugyan ismét rendezőként jegyzi, de – miközben a nézők többsége ezzel tisztában van — színre visz egy másik, tőle elég távol álló rendezőtípust is, akit Rába Roland alakít ebben a „színház a színházban” szerkezetű előadásban.

A TÁGRA ZÁRT SZEMEK próbájában (2015) megjelenő rendezőt nézve – és akár a korábbi Dollár Papa-produkciók ismeretében – végképp elbizonytalanodhatunk, hogy a megszokott értelmében kell-e felfognunk a színlapon feltüntetett rendezői szerepkört. Mintha a rendező színrevitelén keresztül ezúttal egy új színház negatív krédóját fogalmazná meg Ördög Tamás. A javaslat egy olyan, ma is elterjedt szemlélet kritikáján keresztül vetődik fel, ahol a színház egyetlen akarat fegyelmezőintézményét jelenti, a rendező pedig autoriter személyiséget, aki a lélektani realizmus okán pszichoterrort alkalmaz a színészen, arra kényszerítve, hogy privát és szakmai életének határát elmosva saját emlékeiből, önmagából építkezzen. És amely rendező a társadalmi berendezkedésből következően mindmáig többnyire férfi. Mintha az előbbi szemlélet kritikáján keresztül A TÁGRA ZÁRT SZEMEK próbájában egy kollektív, a fent vázoltnál demokratikusabb alkotófolyamat sejlene fel, és a klasszikus rendező-szerep kritikájában kirajzolódna egy új, másképp irányító, egyúttal rendhagyó, nem a szokásos macsó értelmében vett férfias személyiség sziluettje.

016_tagra zart_ligetvari csenge 18

Rába Roland és Ördög Tamás. Ligetvári Csenge felvétele

Az előadás egyik jelenetében Rába Roland az agresszív rendező szerepében bejelenti, hogy nem hisz a feminizmusban, és követeli a Láng Annamária alakította, vadul tiltakozó színésznőtől – a fikció szerint élettársától –, hogy engedje magát egy szerepében felpofozni. A vita elmérgesedik, végül kisebb pofon helyett majdnem összeverekednek. Ebben a verekedésben egymásba olvad szakmai és magánéleti düh, mint ahogy egymás iránti érzéseikről sem választható le, ami a másikban a színésznek, illetve a rendezőnek szól. Nem véletlenül találjuk A TÁGRA ZÁRT SZEMEK „ha színész vagy, hagyd magad felpofozni” jelenetének pandanját Schilling Árpád Lúzerében (2014). A Lúzer kritikus hangot megütő, feminista kiáltványában Sárosdi Lilla nem kevés kiszolgáltatottságot sugallva egy kanapé közepén ülve veri ki a jobbján és a balján ülő férfiak farkát, miközben annyit mond: ez a színészet.

Ördög Tamás rendezése ugyan nem önszínrevitelen keresztül, de szintén fikció és valóság keveredésén, egy eljátszott próbaszituációban mutatja meg a nevetséges, vesztes színházrendezőt. A siker különösen kötelező és nyomasztó velejárója a rendezői színház hierarchiájának csúcsán álló, többnyire nagy egóval rendelkező, autoriter személyiségnek, a rendezőnek – mint általában a hagyományosan férfias és ezen belül a hatalmi és vezető szereppel járó foglalkozásoknak. A Lúzerben Schilling Árpád a kötelező terhet, a sikeres macsó férfi követelményét igyekszik leépíteni-hántani önmagáról azáltal, hogy tagadás helyett bátran beáll a vesztes szerepébe. Hol Marx mellszobrával, hol pelenkásan, szarosan, betegen, vesztes vegetáló rendezőként reprezentálja önmagát. Leszámolva a rendezőhöz tapadó „sikeres macsó” sztereotip elvárásával.

Ha megpróbáljuk A TÁGRA ZÁRT SZEMEK próbáját ars poeticaként nézni, akkor Rába Roland rendezőfigurájában a rendezői autoritás itt minimum ironikusan jelenik meg, mint frusztrált, olykor esetlen dramatikus alak. A nézők többsége tudja, hogy Ördög Tamás az igazi rendező – ő az, aki a kintről érkező Rába Rolanddal szemben már az előadás kezdete előtt a játéktérben van, illetve a végén lekapcsolja a villanyt –, miközben az előadásban a rendező szerepét Rába Roland játssza. Talán ez a kettősség már önmagában kimozdítja a rendező alakjához kötődő egyszemélyes autoritást.

Ördög Tamás előadása a Lúzerhez hasonlóan fikció és valóság összemosásával játszik. A címben is megjelenő fiktív próba-szituációban Láng Annamária, Rába Roland, Ördög Tamás és Urbanovits Krisztina civil személyisége az előadás „színház a színházban” szerkezete miatt további szerepekkel keveredik: a próbáló társulat alakjaival és annak a darabnak a szerepeivel, amit próbálnak. Az emblematikus pofon-szkeccs Színész és Rendező hagyományos viszonyának szadomazóra hangolt megjelenítése. A rendező (Rába Roland) hisztérikus dühvel követeli, hogy a színésznő (Láng Annamária) engedje már magát felpofozni. Utasítása a profi rendezői színház igényéből fakad. Az, hogy az autoriter rendező női párja, a díva ezt váratlanul megtagadja, egyszerre tanúskodik profizmusa hiányáról – ha a rendezői színház szabályai felől nézzük a jelenetet –, ugyanakkor a színészi autonómia megnyilvánulása. Egyszerre egy hisztérika magakelletése és a férfi megalázó akaratának karakán megtagadása.

Ide tartozik az is, hogy a súgó szerepében Urbanovits Kriszta úgy öltözteti Láng Annamária színésznőjét, mintha az anyukája volna, és mintha a színész ovis lenne és egyedül képtelen volna felöltözni. A díva észbontó nő, akitől a férfiak elveszítik a fejüket, mégis gyerek, aki egyedül nem tudja a jelmezét felvenni. Sejthetően belejátszik a színésznő dacos reakciójába a Rába Roland karakterével közös magánéletük is; elgondolkodtató közöttük az a párbeszéd, amelyben a rendező viszonyukat közös szakmai érdekkapcsolatnak minősíti: egyiküket inspirálja, a másiknak pedig megmutatkozási lehetőséget ad. Az előadás a nézőt sokszor a fikció szintjei közötti váltogatással zökkenti ki – ennek része Rába Roland karakterének „szerep a szerepen belüli” megalázása Billként, amikor is a feszültség csúcspontján egyszer csak felpattan, és egy szál pólóban (egy fikciós szinttel kijjebb lépve) rendezőként instruálja a jelenetet, magyarázni kezd. Alul nem visel semmit, és ez a köznyelvben csak Donald kacsázás néven hívott jelenség egyértelmű humorforrás. Az autoritással leszámoló, a hatalmat karneváli nevetéssel semlegesítő, alapvető kép.

Az eleinte erősnek tűnő rendező megsemmisülésének, megaláztatásának történetét az előadás ironikusan viszi színre: a próba-szituációnak köszönhetően követhetjük a színrevitel dilemmáit. Például mikor jelenik meg képileg erősebben a rendezői kiszolgáltatottság? Ha pszichorealista hitelességgel látjuk végbemenni Rába Roland karakterének megsemmisülését? Vagy erős hatással bír önmagában az is, ha levetkőztetjük? Külön humorforrás, hogy Ördög Tamás rendezőt a darabbeli rendező, Rába Roland utasítgatja mint színészét: ne belülről próbálja megélni a megalázottságot, legyen itt „valami erősebb” – erre fel adódik a könnyű megoldás, mondjuk, vetkőzzön le.

A régi és az új rendező szembeállításaként is felfogható az a jelenet, ahol tehát többszörös csavarral, az előadásbeli rendezőt, Rába Rolandot instruálja a tényleges rendező, Ördög Tamás. A szexjátékszert – az egész fejét befedő maszkot – viselő, levegőt nehezen kapó Ördög komikus, amint ráparancsol Rábára, hogy vetkőzzön. Az készséggel teljesíti az előre megbeszélt utasítást, pucéran négykézlábra ereszkedik. Aztán, mintha mégis kényelmetlenül érezné magát ebben a hirtelen civil, mert pucér helyzetben, anélkül, hogy ezt a kényelmetlenséget bevallaná, átmegy védekező támadásba. Ócsárolni kezdi Ördög Tamás színészét, azzal vádolja, hogy ártalmatlan a színészete, és ezért feleslegessé, veszélytelenné és komikussá válik a bátran bevállalt meztelenség-gesztus. A jelenet komikumát ténylegesen inkább az adja, ahogy Rába rendezője miközben ócsárolja, nagyon pontosan, de macsó-szemszögből jellemzi Ördög Tamás színpadi karakterét. Aki egyébként már ránézésre sajátos bohóc-figura, s ezt az örök komikumforrás csak fokozza: ha egy színész dadaista, értelmetlen jelként a legnagyobb természetességgel fejét befedő maszkot visel, az a TÁP Színház legendás nyula óta derültséget szokott kelteni színpadon. A rendező közben csak szapulja őt, hogy nem veszélyes, viszont komikus, és tényleg: „ti nem szálltok alá a színház poklába bazdmeg, csak félszívvel, mindent kelletlenül”. Az új színjátszás a vádak szerint komolytalan, nem éppen Artaud kegyetlen színháza, iróniája súlytalanná és drámaiatlanná teszi. Ez talál, mert a DPGY ismerői tisztában vannak a veszéllyel, hogy hiperrealisztikus, szellemes és önironikus színházuk legnagyobb kihívása, egyébként a posztmodern színházzal rokon módon, hogy az ironikus megszólalásból mitől ne vesszen ki a dráma, a megrendülés lehetősége. Ahogyan ebben a jelenetben sem érezzük a meztelenséget a kiszolgáltatottság színpadi jelének. Rába diktátor-rendezőjének ebben igaza van, akkor is, ha kicsit átlátszó, hogy csak azért mondja, mert fel szeretne öltözni. Az előadás az egyakaratú rendezői színház erőszakos főhősének paródiájával megfogalmazott kritikájával azt sejteti, hogy a Rába Roland alakította diktátorral szemben ezek az előadók vélhetően nem kiszolgáltatott bábok. Hanem önálló akarattal rendelkező lények. Így Bill meztelensége és be nem vallott pironkodása pucérsága fölött valóban nem veszélyes szituáció. Inkább szellemes karakterleírás a macsó férfi rendezőről, aki még átmenetileg sem bírja a vesztes helyzeteket. De vele szemben sem a makulátlan új rendező áll, nem a belátó, modern férfi. Hanem egy maszkjában sem túl félelmetes, a levegőt nehezen vevő, kissé teszetosza mitugrász ön-ironikus és igen szellemes önszínrevitele.

A TÁGRA ZÁRT SZEMEK próbáján tehát vesztes rendezőként ismerjük meg a Rába Roland játszotta karaktert és Ördög Tamás színészét, az előadás tényleges rendezőjét is, ahogy az a Lúzerben történt. Ördög Tamás játékosan ironizál a sikeres hím rendező színházának elvárásrendszerén, ahogy önmagán is, amikor letépi magáról a maszkot, mert már majdnem megfulladt. Ironizál az egyakaratú színházrendező macsó karakterén is, aki kijelenti, hogy Ibsen Nórája nem mond semmit a mai nézőnek, és – külön utalásként a DPGY Nóra-adaptációjára ‒ megjegyzi, hogy ha éhgyomorra beülsz egy Ibsen-előadásra, bele is halhatsz.

A TÁGRA ZÁRT-ban megjelenő rendezőket mintha csak férfiasságukban, kvázi övön alul lehetne megalázni, érvekkel nem. Rába rendezőjének élettársa szerepében Láng Annamária tömören csak annyit vág a pasijához, hogy „kicsi a farkad”, mert éppen szakmai érvekbe bújtatott magánéleti döfésként közölték vele, hogy fogalma sincs a nőiségről. És miközben próbálom ellenőrizni állítása igazságát, végül a háttérben az előadás valódi rendezője, Ördög Tamás alig észrevehető lépést tesz, hamiskásan lekapcsolja a villanyt, és ezzel vége. Vajon ez az új rendezőtípus, a férfias irányítás helyett a kollektíva részét képező személyiség hogyan változtatja majd meg azt az elvárást, amit pillanatnyilag a műről mint egyetlen akarat uralta jelenségről gondolunk? És mit kezd majd a nagy szerelmi drámákkal a nem macsó férfi?

Hol? Trafó
Mi? a TÁGRA ZÁRT SZEMEK próbája
Írta: a Dollár Papa Gyermekei Arthur Schnitzler Álomnovellája alapján.
Kik? Láng Annamária, Rába Roland, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina.
Rendező: Ördög Tamás.

A MASZKULINITÁS-Fókusz további cikkei:

Néder Panni: Milyen nem? – a témára hangoló esszé 2016. április 27-én jelent meg a Színház.NET-en
Könczei Csilla: „Dajkám jó hajdútáncos volt”
Maszkulinitások és feminitások a hagyományos tánckultúrában
Zsigmond Andrea: A hiányzó atya
Tompa Gábor színházában
Schuller Gabriella: A férfiasság átrendeződő terei
Zsótér Sándor két rendezése: Macska a forró bádogtetőn; Mindent a kertbe
Závada Péter: A heroikus ego lebontása Schilling Árpád Lúzer című előadásában
Adorjáni Panna: A férfi (hetero)szexuális hatalma
Férfiábrázolás Vidnyánszky Attila Isten ostora és János vitéz című előadásaiban
Antal Klaudia: Apák és fiúk Pintér Béla és Társulata előadásaiban
Herczog Noémi: Ki jön a fehér macsó rendező után?
A TÁGRA ZÁRT SZEMEK próbája a Dollár Papa Gyermekei produkciójában
Puskás Panni: Szent fallosz
Férfivallomások – Sanyi és Aranka Színház
Maul Ágnes: Testek demagógiája
Nemiszerep-leosztások Juronics Tamás koreográfiáiban
Halász Tamás: Közel a távol, avagy faunok, kendő(ze)tlenül
Molnár Csaba – Marcio Canabarro: Tropical Escape, SÍN Kulturális Központ
Elérkezni erre a mezsgyére
Hód Adriennel és Molnár Csabával Szabó-Székely Ármin beszélgetett

Facebook Comments