Senki sem az, mint akinek az első megjelenésekor látszik, de nem is olyan ördögi, hogy nagyszabású hőssé válhatna. A hétköznapjaink pitiáner képviselői ők – s így lesz Bittner rozoga hajója több, mint egy balatoni ingatag jármű.

 A dráma letölthető INNEN

Egressy Zoltán szereti a zárt tereket, a „toposz-helyszíneket”. Szereti szereplőit összezárni, hol egy öltözőbe, hol egy cirkuszi manézsba, hol egy troliba, hol egy falusi kocsmába, hogy aztán annál tágabban mutassa föl a teljes világunkat. Ahogy volt ez például a Sóska, sültkrumpliban, a 4×100-ban, a Kék, kék, kékben, a Nyár utca, nem megy tovább-ban vagy éppen a Portugálban.

Legújabb művének, az Édes életeknek a helyszíne is metaforikus, ezúttal egy hajó. Igaz, hogy rozoga, igaz, hogy ingatag – de mégis hajó. A tulajdonos pedig Bittner – de róla még később. Egyelőre – stílszerűen – kössünk ki ennél a mostani metaforikus helyszínnél, mely jól ismert nemcsak az irodalomból, hanem a festészetből, a zenéből is, de utalhat akár az emlékkönyv-beírásokra vagy szólásokra is.

„Evezz, evezz az élet tengerén, csak ki ne köss a bánat szigetén! Legyen erőd tovább evezni, és a boldogság szigetén kikötni!” – akár ez is lehetne a mottója az Édes életeknek, amely természetesen mindenről szól, csak nem édes életekről. Remek metafora a hajó, remek az időpont, hogy nyár van, és remek az az ötlet, hogy esküvő az alkalom a drámai eseményekhez. A rozoga hajón pedig együtt lehetnek mindazok, akik a mai magyar társadalom képviselői. Vannak itt művészek és álművészek, egészségügyben dolgozók, kétkezi munkások, kétes egzisztenciák, diákok, lecsúszott lumpenek és még várandós kismama is, hogy a jelképek tovább szaporodjanak (és aki természetesen meg is szül a hajón). Bár arra nehéz egyértelműen válaszolni, hogy ez utóbbi a remény, az új (édes) élet reménye, vagy épp ellenkezőleg, ennek a reménytelen világnak a megszakíthatatlan folytatását jelenti. Egressy, persze, annál sokkal jobb drámaíró, hogy csupán afféle tablót rajzoljon – izgalmasan fonja össze és szálazza szét a különféle történetek színét és fonákját, újabb és újabb váratlan fordulatok helyezik más megvilágításba a szereplők viszonyrendszerét. Senki sem az, mint akinek az első megjelenésekor látszik, de nem is olyan ördögi, hogy nagyszabású hőssé válhatna. A hétköznapjaink pitiáner képviselői ők – s így lesz Bittner rozoga hajója több, mint egy balatoni ingatag jármű.

S ha már Bittner – ő az a már-már jelképessé nőtt alak, aki az Egressy-darabokban általában fölötte áll a többi szereplőnek, ő az, akitől függnek, akit gyakran emlegetnek úgy, mint aki egyedül képes elrendezni a dolgokat, s aztán hol megjelenik, hol nem – az Édes életekben éppenséggel meg is jelenik, de nem a hajón, hanem jellemző módon a szárazföldön, túl a drámai eseményeken.

Azt már elárultam, hogy izgalmas történetek keverednek az Édes életekben, mégis kell némi bátorság ahhoz, hogy közel húsz szereplője – tizenkét férfi és nyolc nő – legyen manapság egy színdarabnak, különösen úgy, hogy egyszerre is színen vannak, s ráadásul a szerző színpadon is szeretné látni művét. Szerencsére, már meg is van az ősbemutató ideje és helyszíne. Az idei évadban a győri színházban lesz látható, Forgács Péter rendezésben. Abban a győri színházban, ahol Egressy Zoltán dramaturgként dolgozik, és nem először játsszák művét. Csak üdvözlendő ez a nagyszerű együttműködés, egymásra találás. Nézőként és olvasóként pedig reméljük, még sok újabb Egressy-mű születésénél bábáskodik majd a színház.

 A dráma letölthető INNEN