Mindenkit ér a nagy fényesség, mi is benne vagyunk a történetben.  A színház kivilágított termét körbeülik a nézők, s középütt, mint egy hordalékkal teli mederben, szedett-vedett bútorok közt, bugyog és fortyog az ösztönöktől fölkavart élet.

 A „rettentő parasztdráma”, ahogy Ady nevezte a darabot egy 1902-es, váradi bemutató után, itt, Budaörsön, Alföldi Róbert rendezésében, Radnai Annamária fordításában kortárs tragédiaként is megállja a helyét. Akkor is így van ez, ha érezni, az író vasmarokkal szorítja, s próbálja letérdeltetni a bűnösöket az isten színe elé, akit – hát, legalább őt – félni kell. Mindenki tudja, hogy Tolsztoj maga sem volt képes megoldani saját személyes életét. „Iszonyúakat szenvedett, mert gondolkozott”, s e folyamatos próbálkozás egyik megrázó dokumentuma ez az 1886-ban írott mű. 1907-ben, a szerző halálhíre hallatán a Budapesti Napló lapjain így írt Ady Endre: „A Názáretihez kívánt mindig szomjasan és örökösen hasonló lenni. Fáklyája az őskereszténység, a természettel való alázatos kibékülés volt. És ő maga pedig tipikusan új ember, mai ember. A kultúra, a túlcivilizáltság finomkodik legrusztikusabb gondolatán is. Az Emberiségért sír és az individualizmus élő szobra. Izzóan, nagyszerűen művész, és folyton ölnie kell önmagában a művészt. Valósággal ütközője volt az ő szegény, nagy lelke a fájdalmas, határtalan emberi kultúrának és a vidám, vad, gondolattalan állati létezésnek.”

Fotó: Véner Orsolya

Az állati létezéssel keveredő boldogtalanság szintjén él, vagy oda süllyed a dráma majd minden szereplője. A történetet, saját közlése szerint, egy a tulai bíróságon lefolytatott bűnperből ismerte meg Tolsztoj: „Itt is a mostohalánytól született csecsemő megöléséről volt szó, s a gyilkosság elkövetője nyilvánosan, mostohalánya lakodalmán vallotta meg bűnét, a vendégek előtt.”  Ez volt az alap, s e köré épült meg a dráma, amit most tizenhat éven felülieknek játszanak.

Pjotr, a vagyonos nagygazda (Bregyán Péter) beteg, a végét járja. Második felesége, Anyiszja (Balsai Móni m. v.) összeszűri a levet a szoknyabolond fiatal béressel, Nyikitával (Brasch Bence), aki után elhagyott szerelme, Marina (Páder Petra) sírdogál. Nyikita istenfélő apja, a zavart beszédű Akim (Ilyés Róbert) gyors eszű feleségével, Matrjonával (Spolarics Andrea) együtt érkezik hozzájuk. Hazahívnák a fiút az elhagyott lányhoz. Ám Matrjona mindent lát, sőt, átlát. Altató és méregporokat ad, hogy Anyiszja mihamarabb halálba segíthesse utált férjurát. A történések tanúja a darabban eredetileg nagyothallónak megírt, itt szerencsére inkább csak sántának ábrázolt Akulina (Bohoczki Sára), a gazda első házasságából származó nagylánya, s egy tízéves kislány, Anyutka (Palugyai Sári), Pjotr és Anyiszja közös gyereke.

Fotó: Véner Orsolya

A gazdát megmérgezik, a tőle elszedett pénz Nyikitához vándorol, aki miután elvette gazdasszonyát, máris Akulinával mulatva herdálja a vagyont. Új béres is van, az iszákosságát időlegesen legyűrő, bölcs és öreg Mitrics (Székely B. Miklós). Akulina terhes lesz, s épp akkor vajúdik, amikor a lánykérők jönnek, mert végre sikerült valakit találni, aki a  hozományért cserébe elveszi. Az előadás során most alszanak el a fények, ténylegesen sötétbe borul minden. Az asszonyok, hogy a bűn rejtve maradjon, remegő lámpafény mellett, a pince mélyébe ásatják el a nyöszörgő magzatot a tébolyultan rettegő Nyikitával, aki aztán nem is bír szabadulni az iszonyú tett emlékétől. Kis idő múlva, Akulina gyorsan megszervezett lakodalmán, ahol már újra részeg a szomorú Mitrics is, Nyikita öngyilkosságra készül. Mivel muszáj áldást adnia mostohalányára, beerőszakolják a mulatozók közé, ahol mindent bevall, s mindent magára vállal. „Itt vagytok, pravoszlávok, én is itt vagyok…” Részeg hőbörgés hangzavarába fúl a hangja: „Többet nem mondok.”  Csak apja, Akim szédeleg fájdalmas örömében, aki a botrányos bűnvallást heroikus, istenfélő tettként fogadja. S már jönnek is a törvény emberei.

Fotók: Borovi Dániel

Magas hőfokon, hihetetlen intenzitással van jelen mindenki. Néha érintésnyi közelben, néha messze, a terem túlsó zugában játszanak a színészek. A rémtörténet bármelyik magyar településen is játszódhatna, csak a szamovár fénylik emlékeztetően. Zöldy Z Gergely számtalan asztalt, sok széket szorított egymáshoz a térben. Közöttük, meg a fal mellet futó magaslaton rohangásznak űzötten a szereplők. A kuporiság, a vagyonféltés szép jele: minden asztalt több, egymásra dobott, kidobni nem akart, eltérő minőségű terítő borít. Épp úgy, ahogy a nők a „mackónadrág” fölé vesznek egy szoknyát, afölé blúzt, arra kardigánt, arra kabátot, ahogy faluhelyen szokás. A férfiakon egyszerű nadrágok, madzaggal kötött, lehasznált műanyagdzsekik. Jelmez: Zöldy Z Gergely. Tűzhely helyett kicsi rezsót, kemence helyett duzzadó dunnát látunk. Távolról is szépek a régi patikák titkos porokat rejtő barna papírborítékjai. A szamovár „begyújtása” viszont a zsinór dugaszos végének felmutatásával történik. És így, együtt, minden működik. Felettünk, a magasban, bomlott vitorlaként, fekete szigszalagokkal összeragasztott, vérfröccsenéses , koszlott műanyagfüggöny lebeg. funkciója és jelentése van. Megmenti a hangokat, s állandósítja a nyomottság érzetét.

Bregyán Péter Pjotr szerepében tökéletesen a helyén van, esendő és viszolyogtató. A szerelemtől sújtott Anyiszját, vagyis Balsai Mónit egyszerre gyönyörűség és gyötrelem nézni. Sok-sok filmen és színpadon eljátszott pasztellfigura után szikrázó szörnyeteg most ez a nyílt színen romlásnak induló, időnként Horváth Terire emlékeztető, sötét lelkű, szőke asszony. Spolarics Andrea részvétet nem ismerő, a hétköznapi haszonelvek szerint működő, számító Matrjonája igazi, ártó gyalogsátán a történetben. A férjét, a bűnökhöz is buta, tiszta lelkű Akimot játszó Ilyés Róbert sikeresen ellensúlyozza saját, erőteljes alkatát. Elhisszük neki, hogy ilyen formátumú, tömpe jósággal legfeljebb ha latrinát pucolhat az ember ebben a világban. Megrendítő a fájdalma, amikor elszörnyed saját züllött fiától.

Az első és igaz szerelem tárgya, Marina Páder Petra alakításában két eltérő lélekállapotot mutató jelenetben is emlékezetes.  Bohoczki Sára,mint sántító, nyakigláb nagylány szemünk előtt megy tönkre, mielőtt érni kezdhetett volna. Bohoczki éles, mint a kés, és erős, mint a szíj. Csak reménykedhetünk szakmai jövőjét illetően, s várakozunk, hogy mi mindent látunk majd tőle. Meglepetés a gyereklánykát játszó, biztos ritmusérzékű Palugyai Sári mindent értő, mindenre figyelő, érzékeny Anyutka figurája. Ritkán esik meg, hogy egy gyermeket színpadra hívó előadás nem lesz „lyukas” a megfelelő korosztályból hívott szereplő akciói során. Itt azonban inkább telítődik vele a tér, ha jelen van.

Két igazi férfit vonultat föl a dráma. Egyikük, a földszagú, tisztes munkától kiszáradt paraszt, Mitrics, akit Székely B. Miklós játszik, a maga állította mérce szerint is elbukik: a történéseket látva újra inni kezd. Székely B. mintha mindvégig valami sötét párában közlekedne a játéktéren. Sűrű és nehéz, mint a tölgy, s mégis van benne valami meseszerű. Távolról jött vendég ő az itteniek közt. Másikuk, a nedvdús, fiatal férfi, a Brasch Bence által alakított Nyikita, a középen nyújtózkodó, könnyen rothadó és korhadó puhafa, aki az adott közösségben mégis a biológiai ígéret maga, az éhes asszonyok kiválasztottja. Ez az üzekedéstől is megcsömörlő, gyönge fiatalember végzi el és teljesíti be a dráma záró-, s egyben csúcspontján a Tolsztoj életében oly központi szerepet betöltő, szimbolikus és konkrét értelemben vett „gyónás” feladatát. A darabban.

Meglehet, pár hét múlva mindez meg tud jelenni az előadásban is. Az elképzelés az általam látott estén is jól kivehető volt, de nem volt benne az a földindulásszerű, megállíthatatlan robajlás, ami elvisz a végkifejlethez. Aznap este olyan szakadásos, akadozó hegymenet jött csak létre, ami nem volt elég a különben igen szépen előkészített megtöretés megkoronázásához.  Talán színészi fáradtság következtében történt, de mintha kockánként állt volna össze a lakodalom zűrzavara a végén. Pedig ott már nincs idő tétovázásra, vallani kell, mégpedig a forrponton. S nem kell ehhez a pravoszlávok istene elé borulni. A drámához épp elég, hogy Nyikita a saját bűnök megvallása után magára vállalja a többiek tetteit is, kijózanodva, bűnhődésre készen.

Tolsztoj, mindezzel együtt – megérkezett Budaörsre. Pedig mit is írt Ady? „Mi – ez idő szerint – nem tudjuk, és nem akarjuk megérteni őt. Kegyetlenségét, fanatizmusát, nagyságát megszédülve szemléljük, de igazai nem a mi igazaink… mi ennyi kegyetlenség láttán elvesztjük a kedvünk a mennyországhoz is.”

Úgy tűnik, száz év alatt hozzáedződtünk valamihez. De a mennyország, az tényleg egyre távolabb.

Hol? Budaörsi Latinovits Színház
Mi? Lev Tolsztoj: A sötétség hatalma
Kik? Szereplők: Bregyán Péter, Balsai Móni m.v., Bohoczki Sára, Palugyai Sári, Brasch Bence, Ilyés Róbert, Spolarics Andrea, Páder Petra, Székely B. Miklós, Habon Cecília, Kalovits-Ruzsonyi Ágnes, Motyovszky Sándor, Szántó Péter, Zsovák Károly.
Rendező: Alföldi Róbert. Díszlet, jelmez: Zoldy Z Gergely. Fordító: Radnai Annamária.