A cirQular játék a testekkel, játék a terekkel és játék a nézőkkel. A város újraélesztése nem először foglalkoztatja Lennart Paart és Zoletnik Sophie-t, a cirQular koncepciójának a kidolgozóit. 2020-ban pár napig újcirkuszi mutatványokkal tették színesebbé a budapestiek karantén hétköznapjait a PLACCC Fesztivál Wa(l)kingthe City programsorozatában. (Már nem is tudom hány írásomban hivatkoztam a PLACCC-ra és nem tudom megígérni, hogy valamikor is abbahagyom!)

A körülbelül másfél órás séta a Trafótól indul, ott kapjuk kézhez a térképet, aminek segítségével a séta többi helyszínét kutatjuk fel. A térkép kézbevételével el is indul a játék, elsőként azt nézzük meg mekkora utat kell megtennünk, csak ezután jön a térkép működésének megértése: a rajta megjelölt stációknál egy kis QR-kódot kell keresni, ezek beolvasásával pedig egy Youtube videó ugrik fel. A QR kódok keresése felébreszti bennünk a szunnyadó gyermeket, egy régen tapasztalt rácsodálkozás kerít hatalmába, amikor megtalálunk egy kódot majd a videón az artistákat. Meg persze az izgalom és a kíváncsiság, hogy hol és mi lesz a következő.

FreakFusion & Flying Bodies: cirQular. Fotók: Szabó János.

Úgy tűnik, a Freak Fusion & Flying Bodies meglelte az online aranytojást tojó tyúkot, a megannyi lehetőséget magában rejtő 360°-os videót. A két társulat ezt a videótechnikát javasolja az online és élőben történő kultúra fogyasztás ellentétének feloldására. Mert ahogy a színlapon is írják, az alkotók egyszerre vannak ott, ahol én vagyok és mégsincsenek ott. A videókat azokon a helyszíneken nézzük, ahol felvették őket, de ahhoz, hogy magát az akciót lássuk „körbe kell nézzünk” a telefonunkkal. A dolog nem annyira bonyolult, mint ahogyan leírtam. A testünk szinte automatikusan forgolódni, nézelődni kezd, ha a képernyőn nem találjuk az artistákat.

Furcsa érzés, amikor a virtuális események összefolynak a valósakkal, amikor egy járókelő áthalad a videón követett akció kellős közepén, a múlt és a jelen szimultán tapasztalata. Időszerű volt ezen kérdéskör tematizálása – akkor is, ha a karantén okozta változások tapasztalatok jegyében jött létre az előadás –, hiszen az élő-virtuális kettőssége a mobilinternet megfizethetősége óta az utcán is velünk van. Átalakul a néző-résztvevő pozíciója is, a technika mondhatni megfordítja a nézők és alkotók helyét. A telefonnal való forgolódás közben mi magunk válunk láthatóvá a többi járókelő számára. De nem csak ezt fordítja meg az előadás: a megtekintett videók egyúttal egy múltbéli esemény emlékei is, hiszen nem egyidőben történik az artisták játéka és azok befogadása, ezzel az előadás az otthoni négy fal közötti élő-streamelést felcseréli az utca nyílt terében való videó megosztásra. Az „élő” érzete így elsősorban a nézői tevékenység miatt alakul ki, nem a játék jelenpillanatban való megtörténéséből.

Bár elvben hat órakor kezdődött az előadás, a résztvevő nézők nem egyszerre indultak el a Trafótól, így sem elkésni, sem túl korán érkezni nem lehetett. Annak ellenére, hogy a néző nem látja a nagyközönséget, az előadásnak mégis része egy közösségiség megtapasztalása, hiszen jobbára olyan barátokkal, ismerősökkel megy el az ember, akikkel az élő előadásokra is elmenne. Sőt, talán fokozódik is a közösségi élmény része, mert itt szabadon tud az ember beszélgetni, inni, enni közben. De az sem kizárt, hogy más nézőtársakkal találkozunk össze, akikhez mintha egyből kicsit közelebb éreznénk magunkat, hiszen az összes arra járó gyalogosok között, mi a cirQular nézői vagyunk. Anyukám bátran beszédbe is elegyedett egy másik kereső-néző csapattal.

A szereplők a hely adottságait irigylésre méltó bátorsággal játszótérként használják, bérházak falán járnak, felmásznak a Boráros téren álló régi Nemzeti Színház homlokzati oszlop tetejére vagy a Petőfi híd pesti hídfőnél lévő korlátjáról lógnak le. Mozgó installációkat hoznak létre saját testük és a hely találkozásából. Ezek gyakran humorosak, attól, hogy a szereplők teljesen „rendeltetésellenesen” használják a tereket. Feltűnnek olyan obskúrus helyeken is, mint a Boráros tér egyik üresen álló bolti helysége. Nincsenek egyéni szereplők, a csapat mint entitás jelenik meg. Minden videó azzal végződik, hogy az artisták csapot-papot otthagyva szaladnak el. Mi nézők meg követjük őket az utolsó stációig, a Boráros téri skate-parkhoz, ahol aztán taps helyett szorosan körbevesznek bennünket a videón, közelről látjuk az arcukat és tudjuk, hogy itt a vége. A séta élményét csak úgy lehetne fokozni, ha itt – az eredeti terv szerint – egy óriási élő show-ra érkeznénk meg. De nincs hiányérzetem.

Mi?     Freak Fusion & Flying Bodies: cirQular

Hol?    Trafó és környéke

Kik?   Koncepció: Lennart Paar, Zoletnik Sophie Játszók: Bölkény Balázs, Heizer Dominika, Farkas Júlia, Horváth Attila, Kiss Gergely, Kovács István, Kudlák Eszter, Lukács Levente, Máté Áron, Oberfrank Réka, Papdi Alíz, Podmaniczky Dorottya, Rácz Réka, Szentváry-Lukács Vajk, Szilvási Anna, Takács László, Turai Bálint, Zsíros László, Weszelovszky Anna. Kreatív munkatárs: Csuzi Márton, Szabó Mátyás Péter. Operatőr, vágó: Szabó János

Facebook Comments