Új e-dráma: Halasi Zoltán: Béke velünk avagy az átmenet

A szerző előszavával

A mi nagy népi színházunk (a társadalom) tapasztalatom szerint a szembe nem nézést tűzi műsorra folyamatosan. Az emberek lapítanak és hárítanak. „Vagyis hogy élni akarnak.” (© Petri)

Puskás Panni: Levél a méla önsajnálathoz

Fekete Ádám: Levél anyámhoz – Trafó e-néző #06

Fekete Ádám online performansza az összes voyeuri kíváncsiságunkat kielégítette, sőt, tovább megyek: olyan dologba engedett számunkra betekintést, ahova betekinteni nagyon illetlen dolog.

Szász Emese: Hangszátyárok és mozdulatbetyárok

2 in 1 kritika: az M Stúdió és Nagyvárad Táncegyüttes online bemutatói

Négy erdélyi előadás, négy különböző perspektíva, az egyetlen közös vonásuk, hogy megpróbálnak új kifejezésmódokat találni egy olyan krízissel teli év megfogalmazására, amelyben a megszokott szavak úgy váltak le tárgyukról, mint a cipőtalp.

Pécsi szál

Távbeszélő 6.: Ujvári Janka és Füsti Molnár Éva

Két színésznő: Ujvári Janka és Füsti Molnár Éva. Két szakma: prózai színház és báb. Hol távolabb, hol közelebb egymáshoz, most éppen mindketten Pécsen. A Távbeszélőben alkotókat kérünk fel, hogy hívják meg egy tőlük távol élő kollégájukat szakmai eszmecserére. A beszélgetést kísérte, szerkesztette: Proics Lilla.

Hangosító 25. – Színház és stream – podcast

A 25. Hangosítóban a színházi streamről beszélgetnek a vendégek: Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója és Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház vezetője. Gócza Anita kérdezte őket.

Szilvay Máté: Az ellenállás művészete

Beszámoló a január 19-i #freeSZFE kerekasztalról

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyéről szervezett angol nyelvű, online beszélgetést január 19-én a Berliner Ensemble és a Freie Ungarische Botschaft. Mit jelent az egyetemfoglalás és a hallgatói mozgalom egy szélesebb európai kontextusban, és milyen lehetőségei vannak a nemzetközi közösségnek az SZFE-s diákok támogatására?

Érted, értem – Tompa Andrea színházi beszélgetései 6.

Az ünnep drámája

2020. december 18-án a Színház folyóirat Facebook-oldalán került sor Tompa Andrea Érted, értem színházi beszélgetéssorozatának hatodik adására, melyben ünnep és színház kapcsolatáról volt szó. A beszélgetés videófelvételét most a honlapunkon is megosztjuk olvasóinkkal.

Bogya Tímea Éva: Részvételiség online 2.

Színház–Dráma–Nevelés

…az online térben megvalósuló színházi kísérletek között sok a részvételi előadás. Feltehetően azért is, mert a Zoomhoz hasonló médiumokban eleve adott a részvételiség, hiszen pont a kommunikáció, az aktív együttes időbeli jelenlét a céljuk.

Darvay Botond: Rés a felejtésben

Oliver Zahn: Óda a felejtéshez

Az orosz népdalra (a Valahol a Volga mentén dallamára) költött német szöveg kapcsán azt a szakadékot demonstrálja az (…) előadás, mely a dalban tárolt emlékek és a Zahn emlékezethiánya között alakult ki. A rés a felejtés kitágított momentuma, melybe egy digitális, archív hangfelvétel ékelődik be.

Kovács Bea: Poszthumán posztszínház, de tényleg

Mihaela-ügy – SZFE, Manna Produkció

Teljes az őrület, csak kapkodom a fejem, egyik szobából a másikba megyek, olvasom a kommenteket, próbálom összerakni a sztorit: az immár szibériai csodamacskává avanzsálódott Mihaelát mindenféle lehetetlen helyzetben kapják rajta, nehéz eldönteni, hogy mi igaz, és mi hírtévé.