A mélyben élők világába vezet, s a megszokott súlyokat riasztó természetességgel viselő embertársaink testi-lelki otthontalanságához visz közel bennünket a Trafó két egymástól eltérő témájú, de megvalósításában egyaránt figyelemre méltó, rangos távszínházi produkciója.
Az esti tévémaci ismert felvezető dallamaival kezdődik a Dollár Papa Gyermekei KELET című előadása: Ördög Tamásék az ismeretlenbe váltottak jegyet, ugyanis nem egy klasszikus szövegnek a magyar színház játékmódjához képest invenciózus megrendezésére vállalkoztak (ahogy ezt korábbi munkáikkal tették), hanem problémákból kiindulva készítettek egy sajátszerzős előadást.
“Lehet, hogy dudva, ami itt kinő, de az élet jeleit mutatja” – mondja Láng Annamária a karantén-Hangosítóban, amely arról szól, hogy ki mit és miért csinál vagy nem csinál a karantén alatt. A másik két vendég Ladányi Andrea Barcelonából és Ördög Tamás Budapestről, akikkel Gócza Anita beszélgetett.
…hogyan ébred rá egy nő arra, hogy a megfelelni akarás, a betagozódás a lehető legrosszabb kompromisszum, a fiziológiai és lelki egészség értekében a testnedvek mindegyikének áramlani kell, és a szabadsághoz a testen keresztül vezet az út.
Van-e természetes nemzedékváltás a színházak élén? És a színházi egyetemen? És a főrendezői-rendezői székben? A Revizor offline rendhagyó, a Színház folyóirattal közösen szervezett vitáján ilyen és hasonló kérdéseket tett fel beszélgetőtársainak – Ascher Tamásnak, a Katona József Színház főrendezőjének, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárának és korábbi rektorának, Kovács D. Dániel rendezőnek, a Színház- és…
Ördög Tamás rendezőtől láttunk már jobbat, és biztosra veszem, hogy fogunk is még. Ez az előadás most más miatt fontos: jelzi, hogy Móricznak helye van a kortárs színházban. És persze azért is fontos, mert Kulka János visszatért.
Mi az improvizáció: a lélektani realista színésztréning része, közösségi eszköz a drámaíráshoz, vagy a színészi jelenlét és technika felmutatása? Hitelesebbnek halljuk? Képes nem „köznyelvi” lenni? Van-e irodalmi értéke? Kell-e később rögzíteni, és főleg kell-e azzal törődni, hogy mit fog szólni a néző? Az itt megszólaltatott mindhárom alkotó dolgozik improvizációval, de hárman háromféle értelemben használják. Milyen…
…az egymáson guruló színészek látványáról az a tömeg jut eszembe, amiben minden reggel elnyomorgok a munkahelyemig. Ott aztán nem lett volna tér és lehetőség hasonló családi drámák kibontakozására.
A 10 éves K.V. Társulat különös formáció, két színésznő, Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina vállalkozása, tehát inkább nevezhető társulásnak, mint társulatnak. Kortárs szövegeket állítanak színpadra, szinte mindegyik bemutatójuk magyar nyelvű ősbemutató. A kortárs szövegeken belül pedig a női témák, a párkapcsolati, családi drámák, gender-kérdések foglalkoztatják a társulat tagjait.
A függöny mögül kilép egy apácaruhás nő, és „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszöntéssel fordul a nézőkhöz. A Trafó közönségéből ketten a rituális válasszal viszontköszöntik őt: „Mindörökké, ámen”. A színpadon a hat női szereplő nagyon hasonló fekete-fehér szerzetesi ruhát, habitust visel, mint a két nővér, aki a nézőtérről felelt. Egyedülálló pillanat, amikor a színpadon megjelenített világ…
