A Hodworks és a Dollár Papa Gyermekei közös produkciója korántsem azért jött létre, hogy megnevettessen minket a Trafó pincéjében, jóllehet kínunkban azért nevetgélünk a másfél órás varietéműsor szándékolt kínosságán.

Fotók: Ofner Gergő

2005-ben, a Süss fel nap nevű szórakozóhelyen – tehát szintén egy kis pincehelyiségben – játszotta a TÁP Színház első alkalommal a Minden rossz varieté című performanszát, legutóbb pedig 2020-ban a Trafóban. „Célunk, hogy a lehető legtöbb rossz, amatőr, dilettáns, gagyi, penetránsan kellemetlen színházi előadást hozzunk létre minden szezonban, így a 2005-2006-os színházi évadban is. Mi nem katarzisra törekszünk. Éppen ellenkezőleg. Nem megtisztuláshoz, megvilágosodáshoz, megnemesedéshez, hanem további lelki, erkölcsi, intellektuális piszkolódáshoz kívánjuk segíteni közönségünket. Nincs olyan nézőre szükségünk, akire felemelő hatással lehetünk” – olvasható a Minden rossz varieté kiáltványában, amit a társulat vezetője, Vajdai Vilmos olvas fel minden egyes előadás elején. Ami viszont ezután történik a színpadon, az minden alkalommal más, az előadásban semmi sem rögzített, minden fellépő – rengetegen megfordultak már a Minden rossz varietében 2005 és 2020 között – úgy égeti porig magát, ahogy csak akarja és tudja. A TÁP varietéműsorai épp ezért elviselhetetlenül hosszúra tudnak nyúlni, ám minden alkalommal nagyon szerethetők, amelynek oka épp e szabadságra és anarchiára irányuló vágyukból eredeztethető.

Az Ördög Tamás által rendezett Kabaré mintha a TÁP előadásának strukturáltabb, összeszedettebb folyatása lenne. A csapat azonban kiáltvány helyett az előadás leírásához az értelmező kéziszótárt hívta segítségül: „kabaré (főnév): Gyakran humoros élő szórakoztató műsor; egyetlen szereplős műsorszámokat, tréfákat, rövid jeleneteket tartalmazó, és rendszerint a műsorközlő szövegével összekötött műsor. A kabarén jól szórakozik a közönség” stb. Bár látszólag a szótári leírás és a kiáltvány között nagy a különbség, céljuk mégis mintha ugyanaz lenne: egy előadás műfaji kereteinek meghatározása, mégpedig e műfaji keretek teljes tartalmi kiüresítésével.

Természetesen jogosan merülhet fel bennünk, hogy maga a kabaré, a varieté műfaja nem ugyanezt teszi-e öntudatlanul. Az önmagáért való nevettetés ugyanis immanensen hordozza az ürességet is – azt hiszem, kevés ember van a világon, aki katarzist élt át a Mikroszkóp Színpad nézőterén, és ez rendben is van így, eszem ágában sincs megkérdőjelezni a szórakoztató színház létjogosultságát. A kérdés inkább az, hogy mire tudja használni a művészszínház e műfaji kereteket. Ebben a TÁP Színház performanszai megegyeznek a Dollár Papa Gyermekei és a Hodworks közös előadásával, ugyanis mindkettő arra használja a varietéműsor formai kereteit, hogy provokálja az ott ülő, nagyon másfajta színházon edződött közönséget.

Az ezen belüli irányok is nagyon hasonlók, hiszen a Minden rossz varieté és a Kabaré is él a dilettáns színház, valamint a szélsőséges közönségesség felmutatásának eszközével. Ám míg a TÁP Színházban a színészek a saját bőrüket viszik a vásárra, addig a Kabarénál ez mintha nem lenne teljesen eldöntött, hiszen Terhes Sándor például egy kiöregedett és munkájára teljesen alkalmatlan konferanszié szerepét játssza el, akitől fájdalom minden egyes mondatot végighallgatni, ugyanakkor Terhes nagyon konzekvensen és hitelesen alakítja ezt a figurát. Más a helyzet Lukács Levente stand up comedy jelenetével, ahol kínos történeteket mesél el élete legzavarbaejtőbb szexuális kalandjairól – ezek részben talán igazak is lehetnek.

A kabaré műfajára általában jellemző szexualitás témája, valamint a szexizmus, a benne szereplő női testek eltárgyiasítása. Meglepően sok ideig törtem a fejem, hogy miért szerepel a Kabaré című előadás leírásában két alkalommal is az a mondat, hogy „A kabaréban sokszor van politikai humor is”. Hiszen ha nagyítóval keressük, akkor sem találunk benne olyan politikai humort, amilyet megszoktunk a kabarétól: ami nyers, explicit, ami hahotázást vált ki, amelynek segítségével kieresztjük a gőzt. A politika itt identitáspolitika, és mint ilyen, szintén a provokáció eszköze. A Lukács Levente által elmesélt zavarba ejtő szexuális kalandok férfi partnerekről szólnak, Kiss-Végh Emőke egy nyelvi humort nem igazán tartalmazó jelenetben Molnár Csaba és Lukács Levente meztelen hímtagját használja telefonkagylónak, Molnár Csaba egy másik jelenetben női ruhában szalad be a színpadra, hogy eljátssza a lehető legsztereotipikusabb egyedülálló anyukát, majd kis idővel később kikezdjen az egyik első sorban ülő, hüledező férfi nézővel. A Kabaré című előadás tehát gender szempontból egalitárius, benne férfi és női test ugyanúgy eltárgyiasul – a meglepő csak az, hogy utóbbit milyen derűs megszokottsággal figyeljük, míg előbbitől kifejezetten zavarba jövünk.

Egy másik fontos kérdés, hogy miért volt fontos, hogy a Dollár Papa gyermekei ezt az előadást a Hodworks csapatával közösen hozza létre, azon túl, hogy a kabarékban természetesen megszokott jelenség a lenge ruhás nők tánca. Habár van az előadásban minket erre emlékeztető koreográfia, azt hiszem, sokkal fontosabb az a színészekétől eltérő jelenlét, amit a táncosok adnak hozzá ehhez a produkcióhoz. Molnár Csaba tűsarkú cipős riszálása, Jenna Jalonen rosszalkodó kisbabaként való fel alá szaladgálása, Lukács Levente intenzív mozgással kísért stand upja egyértelműen az előadás legemlékezetesebb pillanatai.

Az előadás este tízkor kezdődik, amely a Trafó közönségétől idegen, de a kabaré műfajától a legkevésbé sem. A nézőtéren pár széket és asztalt is találunk, vihetünk be magunkkal innivalót. Elvileg, de valójában nem sokan viszünk, a nézőtéren iszogatás idegen a színházi hagyományainktól, amely különben sajnálatos dolog. Bertolt Brecht például jó ötletnek tartotta a nézőtéren ivást, sőt, dohányzást – úgy gondolta, hogy a segítségével meg tudunk szabadulni a hitetlenségünk felfüggesztésének ártalmas szokásától, és így képesek leszünk objektívabban rálátni a színpadra, általa a saját életünkre is.

Mi? Hodworks & Dollár Papa Gyermekei: Kabaré
Hol? Trafó
Kik? Rendező: Ördög Tamás. Koreográfus: Hód Adrienn. Előadók: Jenna Jalonen, Katon Péter Dániel e.h., Kiss-Végh Emőke, Lukács Levente, Molnár Csaba és Terhes Sándor. A rendező munkatársa: Molnár D. Márk. Jelmez: Németh Anikó / MANIER.

Facebook Comments