A Gaudí látványvilága, tánc- és színházfelfogása és nem kevésbé koreográfiai matériája korszerű, elmélyült műalkotásra utal.

Táncélményt szóban visszaadni állítólag nem lehet, a táncosok pedig nem a szavak emberei, ennek ellenére számos alkalommal volt szerencsém koreográfusok és táncegyüttes-vezetők lenyűgöző ékesszólását végighallgatni arról, hogy a közelgő premierjükön bemutatandó varázsos táncprodukcióik milyen különleges esztétikai kvalitással bírnak. Általában a produkciós teamben helyet kapó hivatásos méltatók sem fukarkodnak a jó szóval: az új opust gyakran nemes egyszerűséggel az évszázad (vagy -ezred) premierjének nevezik. A hivatásos néző ilyenkor kezd el mélységesen aggódni. A Győri Balett Gaudí-premierjének beharangozásában is hemzsegtek a felsőfokú jelzők, de – az elmúlt évad egyik legkellemesebb meglepetéseként – a bemutató több szempontból még felül is múlta az előzetes ékesszólást.

Sóthy Virág és Pátkai Balázs – Dusa Gábor felvétele

Pedig a Keep Smiling (Hódolat Chap­linnek) után volt miért aggódni, ráadásul a Gaudíról érkező, szo­kásosnak tetsző információk szintén romantikus keretbe helyezett életrajzi balett születését sejtették. Ezzel szemben a Gustavo Ramirez San­sa­no koreográfus és Kiss János balettigazgató-rendező jegyezte győri Gaudí szemernyi bugyuta történetmesélési kísérletet sem tartalmaz, az elvont narrációban megjelenő szerelmi szál sem negédes, sőt, a verbálisan csak olcsó közhelyekkel megfogalmazható darabvégi apoteózis is ízléses. Persze (ha már közhelyeket említettem) ízlések és pofonok különböznek, de az tagadhatatlan: a Gaudí látványvilága, tánc- és színházfelfogása és nem kevésbé koreográfiai matériája korszerű, elmélyült műalkotásra utal – még akkor is, ha a darab nem nevezhető makulátlan remekműnek.

Hosszú prológgal kezdődik az elő­adás: a katalán építészzsenit megformáló táncos a színpad közepén álló lépcsős emelvény tetején fénnyel fest. Kézmozdulatai nyomán vetített vonalak rajzolódnak ki a tüllfüggönyökön. A félhomályban derengő színpadon stilizált növények látszanak, külalakjuk, kontúrjuk – a vetített vonalakhoz hasonlóan – a múlt századelő szecessziós díszítőművészetére emlékeztet.

Az elhúzódó prológ vége felé már lassan kiegyeznék egy hagyományosan ábrázolt balettos cselekményszállal is, de mintha sem a cselekmény, sem az előadás nem akarna elkezdődni. Folytatódik – óvatosan, lassan – a Gaudí-esszencia keresésének kicsit nehézkes expozíciója. Az egyszeri librettista – gondolom – alaposan beleesett a balettszövegkönyv-készítés mindennapi csapdájába: ő és alkotótársai tudták, hogy mit akarnak, és pusztán ezért azt képzelték, hogy a számukra evidens (hosszú előtanulmányok és közös gondolkodás után kialakult) tudás- és ismeretanyag a leendő néző tudatában is születése óta, mind, ugyanúgy benne van. De a néző általában nem preparáltan érkezik a színházba. Nehéz is a Gaudí előadásán rájönni arra, hogy a szegény néhai építészt azért tologatják egy emelet magas emelvényen másfél felvonáson át, mert a valóságban enyhén mozgássérült volt, és a balett alkotói – igen helyesen – tartózkodtak attól, hogy örökmozgó táncos-komikus figurával idézzék meg alakját.

A prológ után mintha a prológ folytatódna. Az értelmezéshez kevés kognitív fogózkodó kínálkozik, Gaudí mintha hangok helyett látvánnyal zenélő karmester lett volna életében. Aztán – különböző tánctételekben – egyre inkább életre kelnek a színekben, formákban, épületszerkezetekben gondolkodó-érző művész víziói. Ezzel párhuzamosan végérvényesen kiderül az is, hogy a Gaudí nem cselekményes, neoklasszikus balett, hanem – a katalán művész ürügyén – hangulatok, érzelmek sorozatát, változásait ábrázoló kortárs táncmű. (Így érthető a hosszabb bevezetés is, mert időt kell hagyni a nézőnek arra, hogy ráhangolódjon a látványra és az általa közvetített szellemiségre. Nagy szerencséje az előadásnak, hogy a szövegkönyv elkészítésekor nem hagyományos librettista, hanem korszerű, kifejezetten táncos szemlélet győzedelmeskedett.)

A vízióépítés fő eszközei a csoporttáncok, duók és triók, de végig lényeges elem marad a vetítés. Például két férfi mozdulatai tüllre vetítve, szellemképesen is megjelennek, később a hátsó horizonton nagy létszámú vetített kartáncos kép is szemlélhető – eléggé hosszasan. Átgondolt, korszerű koncepciója mellett a Gaudí-balett másik jeles erénye az értékes koreográfiai nyelvezete. Gustavo Ramirez Sansano kevéssé ismert Magyarországon (rövid koreográfiái már a Mille­ná­rison láthatók voltak), de mivel koreográfusnak kifejezetten fiatal, még lesz ideje nálunk is ismertté válni. Életrajzából megtudható, és stílusán azonnal észrevehető, hogy a Neederlands Dance Theaterben is nyert impulzusokat: a klasszikus baletten alapuló mozgásnyelvének hirtelen, egyéni fordulatai, gyorsan változó, szellemes, helyenként groteszk csoport- és térkompozíciói a nagy holland mesterek (köztük Hans van Manen és Jirˇí Kylián) munkáira emlékeztetnek. Nem hallgatható el, hogy ezt az igazán nehéz kortárs balettnyelvet, bár adekvátan tolmácsolja, de nem uralja magabiztosan a teljes győri együttes. A kar nem egységes, színvonalát húzóemberek biztosítják. Ám hangsúlyozni kell: így is igen elismerésre méltó az eredmény, amelyet fél év testnyelvtanulás után elért az együttes. A táncosok igyekezetét látva nem kétséges, hogy a Győri Balett belátható időn belül alkalmassá válhat a legnehezebb, világszínvonalú kortárs balettkoreográfiák elő­adására is.

 

Hassan Gonzales Otero, Kovács-Nagy László Benedek és Katona Zoltán – Dusa Gábor felvétele

A második felvonás szakrális kórushangzással kezdődik, majd a színpadon sétáló tömegből kiválik Josefa, Gaudí szerelme: finom, érzékeny szólója csöndes imádság. A pár kapcsolata a valóságban csak plátói lehetett (Gaudí mélyen vallásos, Josefa pedig férjes asszony volt). A másfél felvonásnyi emelvénytologatás ebben a jelenetben nyer értelmet. Gaudí – az elérhetetlen vágyak irreális világában – lesétál az emelvényről, és lírai tánckettősben találkozik szerelmével. Ez a pas de deux a darab csúcspontja – érzelmileg-hangulatilag és koreográfiailag egyaránt. Sansano itt nemcsak mozdulatalkotói leleményességéről, hanem érzékeny, finom lélektartalom-ábrázoló tehetségéről is tanúbizonyságot tesz. Az általam látott első szereposztás két főszereplője, Pátkai Balázs és Sóthy Virág is magas színvonalon, tánctechnikai felkészültséggel, ihletetten tolmácsol.

A beteljesületlen „földi” szerelem ellenére Gaudí élete – akár a második felvonás színpadképe – színesedik: az alkotásban és a hit élményében nyer értelmet. Az emelvény magasából földre szállt építész kalapot és kabátot vesz, majd megsokszorozódik mint ügynök a mátrixvilágban. Érthetően működik a szimbólum: Gaudí elvegyül az ugyanolyan ruhát viselő tömegben, szellemisége szétárad, feloldódik az emberiségben. Saját család, közvetlen leszármazottak helyett alkotásaiban él tovább, melyek közül a Sagrada Familia-katedrális válik élete jelképévé. Az épület képe szerencsére nem jelenik meg (patetikus, szájbarágós metaforaként) a színpadon, hanem csak stilizált részletek és díszítőelemek utalnak rá. Mint ahogy Gaudí hirtelen, tragikus halálát is diszkrét, képi eszközökkel ábrázolják a balett alkotói: az építész lába előtt mozaikszerűen feltöredezik, „megnyílik” a föld, a padlón absztrakt festmény képe bontakozik ki, amelyet szürreális látomásában színes, kiszakadó festéklabdacsokkal dobál meg a haldokló művész, miközben a háttérben a Sagrada Familia misztikus fényei láthatók.

A Gaudí nagy jelentőségű, bátor kezdeményezés. Mozgás- és látványanyaga, koncepciója és ábrázolásmódja korszerű világ- és európai trendekhez igazodik. Kétségtelen: az évezred eddig legjobb győri premierje.
Gaudí
(Győri Balett)

Koreográfus: Gustavo Ramirez Sansano. Librettó: Gaudy Babette. Zene: E. S. Tüür, W. Sheller, J. S. Bach, A. Knaifel. Díszlet: Luis Crespo. Jelmez: Breg­je van Balen. Fény: Hécz Péter. Videó: Timár Andor. Rendező: Kiss János.

Táncolják: Pátkai Balázs/William Fomin, Sóthy Virág/ Kakuk Zsófia, Coro Silvia, Cserpák Szabina, Fuchs Renáta, Gyurmánczi Diána, Hardi Beatrix, Horváth M. Lilla, Kara Zsuzsanna, Koyabu Chigusa, Németh Eszter, Szalai Judit, Varga Ágnes, Dolbilov Alexey, Horváth István, Horváth Krisztián, Jelki Zoltán, Ka­to­na Zoltán, Kovács Nagy László Benedek, Lukács Levente, Otero Gonzales Hassan, Sebestyén Bálint.