A „mozgás-színház” műfaji megjelölést én mozgásszínházra cserélném.

Barta Dóra az utóbbi időben García Lorcában utazik: áprilisban a Nemzeti Táncszínházban a Bernalda Alba háza koreográfiai változatával jelentkezett, október utolsó napján pedig a kecskeméti Ruszt József Stúdió Színházban García Lorca háza címmel „mozgás-színház” műfajú előadást mutatott be. Mivel a két produkció szereposztásában is átfedések vannak, rosszmájú énem joggal gondolta: az utóbbi az előbbi lájtos változata lesz, néhány, Kecskemétre mutatóba meghívott táncos majd a mozgásos részekben viszi a prímet, a többi szerepet pedig sportos, ráérő helyi színészek fogják abszolválni. Ezek után igencsak kellemes meglepetést okozott a premier: a kecskeméti előadás ugyanis nemcsak egészen másmilyen, mint a budapesti, hanem sokkal jobb is.
A „mozgás-színház” műfaji megjelölést én mozgásszínházra cserélném. A García Lorca házának ugyanis éppen az a legfőbb erénye, hogy mozgás és színház nem elkülönülve, egymás mellett, hanem egymásba fonódva, szimbiózist alkotva létezik benne. A legtöbb mozgás- vagy fizikai színházi kísérletnek hibája, hogy bennük szöveg, mozgás és színjátszás nem új minőséget létrehozva, egymással szervesül, hanem maximum egyidejűségben egymásra települ. A kecskeméti előadáson az is segíti az egységes színpadi nyelvezet kialakulását, hogy a zenei háttér nem eklektikus montázs, hanem egy izgalmas kortárs opera: Osvaldo Golinov Ainadamar (Könnyek szökőkútja) című, García Lorca ihlette, 2003-ban bemutatott kompozíciója. (Kíváncsi vagyok, megélem-e valaha, hogy egy ilyen előadást magyarországi közreműködőkkel hangfelvétel nélkül nézhetek végig. Mert az igazi az lenne, ha élőzenében csendülne fel a muzsika, és a speciálisan képzett színész-táncosok tehetségesen intonálnák az énekszólókat és a kórusrészeket. A Lajtától Nyugatra akad ilyesmire nem egy példa.)
A fentiek hiányát természetesen nem a kecskeméti kísérletezőkön kérem számon. Őket csak dicséret illetheti. Barta Dóra (konzultánsa Réczei Tamás, munkatársa Frigyesi Tünde) kitűnő érzékkel szerkesztett össze számos García Lorca-motívumot. Egyfelvonásosában találkozhatunk a Vérnász Menyasszonyával, Vőlegényével és Leonardójával, Don Perlimplínnel, szerelmével, Belisával és Marcolfa szolgálóval (a Don Perlimplín szerelme Belisával kertjében című darabból), Yermával, Victorral, Juannal és még sok más jól, vagy kevésbé ismert García Lorca-figurával. A verbális dialógusokat, monológokat és sokszereplős jeleneteket mindig megkomponált mozgás vagy akciósorozat övezi, amelyeket vagy maguk a beszélők, vagy más szereplők adnak elő. A koreográfia több funkciót betölt: néha „csak” illusztrálja a történteket (ilyenkor fontos szerepe az atmoszférateremtés), olykor például kellékhasználat révén segít értelmezni a történteket, viszi előre a cselekményt, de legtöbbször dekonkretizál és absztrahál, vagyis „elemeli a földtől” a banális-reálist.

 

Spala Korinna, Csere László és Újszászi Dorottya / Walter Péter felvétele

A díszlet is koncepciózus: a színpadot három oldalon magas vasrács határolja, amely jelképe a rabként sínylődő, elfojtott vágynak, a gyakorlatban pedig kitűnő alkalmat teremt a mászásra, a magasban bemutatott, kockázatos menyasszonyszöktetésre, a fejjel lefele lógva előadott monologizálásra és még számos egyéb korszerű színházi mutatványra. A szereplők igényesen kezelik a tárgyakat. Az óriási, hosszú asztalt is képesek zenére, hangtalanul helyre tenni, csonka fekete kesztyűvel kiemelt kézfejeiket finoman, jelentésesen használják. Az egész gárdáról elmondható: hozzáállásuk, színpadi jelenlétük, fegyelmük példamutató.

De teljesítményük minősége – természetesen – különböző. Nem lehet elhallgatni, hogy akad színész, akin néha látszik, hogy nem táncos, és a megszólaló táncosokat hallgatva többször könnyű kitalálni, hogy nem színészek. Jó összbenyomást keltenek együtt, de igazán egységesek csak hasonló képzettség és tapasztalatok alapján lehetnének. Bognár Gyöngyvér kimagaslik a csapatból. Yerma és Marcolfa váltott szerepében (verbálisan) nagy tragikákra emlékeztető drámai pillanatokat produkál, míg más részekben kiderül róla: kartáncosnak is kitűnő.

García Lorca háza – Ruszt József Stúdió Színház, Kecskemét
Zene: Osvaldo Golijov. Jelmez: Földi Andrea. Díszlet: Barta Dóra ötlete alapján Szabó Csaba. Konzultáns: Réczei Tamás. A rendező munkatársa: Frigyesi Tünde. Rendező-koreográfus: Barta Dóra.
Szereplők: Bognár Gyöngyvér, Csere Zoltán, Jarábik Klára, Jablonkay Mária, Kéner Gabriella, Kulcsár Noémi, Mihály Dóra, Rubi Anna, Spala Korinna, Szarvas Attila, Újszászi Dorottya, Frigyesi Tünde, Horváth Ferenc.
2008. október 31.