Mi a beavatás, hogyan zajlik, mit eredményez - ezek a kérdések merültek fel a Trafóban, a Budapesti Őszi Fesztivál keretében meghirdetett kétnapos konferencián

A művészetek hajnalán még mágia övezte a színházi szertartásba való beavatást, ma varázsjegyek nélkül történik az ismerkedés a színház jelrendszerével. De a cél majdnem ugyanaz: az értők kinevelése, csak most őket minőségi nézőknek és a jövő kulturális fogyasztóinak nevezzük. Mi a beavatás, hogyan zajlik, mit eredményez – ezek a kérdések merültek fel a Trafóban, a Budapesti őszi Fesztivál keretében meghirdetett kétnapos konferencián.

Vidovszky György / Szkárossy Zsuzsa felvételei

Miért van szükség beavatásra? – tette fel a lényegi kérdést Vidovszky György rendező és drámapedagógus mindjárt a konferencia nyitó előadásában, majd válaszolt is rá: hogy közelebb lehessen kerülni az alkotásokhoz, és a színház nyelve ne legyen idegen. A beavató elsődleges célközönsége a legfogékonyabb tizenéves korosztály lenne, amelynek számára azonban csak elvétve akad előadás. Néhány kivételtől eltekintve a tinédzserekre csupán a kötelező olvasmányok főként üzleti megfontolásból készített színpadi változatával gondolnak. Ezek az előadások általában unalmas kövületek, amelyek csírájukban fojtják el a kedvet a színházba járáshoz. Pedig – folytatta a gondolatmenetet Angelus Iván előadása – a színház a közönségért van, azaz őket kell segíteni, hogy jól érezzék magukat a nézőtéren. Szerinte a legjobb beavatás mindig egy jó előadás során születik, ugyanakkor természetesen szükség van népszerűsítő produkciókra is. Csakhogy ezek elsőrendű célja nem a megfelelő pedagógiai ráhatás kell legyen, hanem a kíváncsiság felkeltése, azaz élményt kell nyújtaniuk – ehhez viszont, előre csomagolt tanulságok helyett, mindig az aktuális közönséghez, helyzethez kell igazodniuk.
A két külföldi előadó elsősorban nem a beavatás témaköréhez szólt hozzá, hanem érdekes és működő lehetőségeket vázolt fel a művészeti oktatásban. Anna Mayrhuber arról beszélt, hogy a KISS (Kultur in Schule und Studium) nevű németországi képzőművészeti programban hogyan dolgozzák ki a tanulási folyamatokat a művészekkel közösen, akik mentorként irányítják a foglalkozásokat. Rachel Evans pedig a londoni Sadler’s Wells táncszínház rendkívül átfogóan működő oktatási részlegének tevékenységéről számolt be; az iskolások különböző rétegei nemcsak előadásokat látogathatnak, hanem ezek köré kerekíthető foglalkozásokon, valamint nyári workshopokon vehetnek részt, de lehetőségük nyílik arra is, hogy egy-egy híres művész patronálásával önálló táncelőadást hozzanak létre. Ebben a programban különösen figyelemre méltó, hogy nemcsak a fiatal korosztályokra fordít gondot, hanem a felnőttekre is, például a hatvan év felettieknek is többféle lehetőséget nyújt.
Paizs Dóra a beavatás pszichológiai hátteréről beszélt. A beavatás ugyanis akkor hatékony igazán, ha egyfajta belső motivációt ösztönöz. Ennek sikeréhez fontos, hogy a beavató foglalkozást vezető személy ne kontrolláló tanárként, hanem moderáló beszélgetőként viselkedjen, ugyanakkor pontos visszajelzéseket és világos elvárásokat közvetítve. Olyan légkört kell teremtenie, amely más, mint az iskolában; ahol a diákok nem szoronganak, hanem jól érzik magukat, mert nincsenek vizsgahelyzetbe kényszerítve, azaz akkor nyilvánulnak meg, amikor szükségét érzik, nem pedig kötelezően, és azt mondhatják, amit éreznek, ahelyett, hogy felelniük kell, továbbá nem egymással versengenek, hanem kis, együttműködő közösségek részei lesznek. Ha mindez optimálisan megtörténik, akkor a beavatás több célt is megvalósít: sikerélményt ad, fejleszti a kooperációt a csoportok és az egyének között, növeli a kölcsönös elfogadást, serkenti az önálló véleménynyilvánítást, fejleszti a vitakultúrát, és persze felkelti a művészetek iránti érdeklődést.
De vajon a beavatásnak a művészettel való találkozást vagy a befogadás elősegítését kell-e előtérbe helyeznie? – merült fel már másnap az éppen egy beszélgetésnyire való embert összegyűjtő kerekasztalnál. A nézőt segíteni kell-e, vagy nevelni? Elegendő-e a kérdéseket felvetni, a kódrendszert bemutatni, vagy el kell jutni a dekódolásig, szűkítve a kérdésekre adható válaszok körét? Bár nem mindenben alakult ki egységes álláspont, azt valamennyi résztvevő leszögezte, hogy a beavatásnak a nyitottságot kell felébresztenie, olyan érzékeny állapotba hozva a fiatalokat (elsősorban az ő beavatásukról volt szó), amelyben nem elutasítók lesznek, hanem készek a befogadásra. (Ez kiemelten fontos a kortárs színház- és táncelőadások esetében, hiszen ezek nyelve nem olyan egységes és könnyen kódolható.) Voltaképpen egy kezdő lökést kell adnia, amelynek folyományaként meg lehet beszélni, fel lehet dolgozni egy élményt. Ehhez a szókincset is közvetíteni kell, hiszen a kommunikációhoz nélkülözhetetlenek a folyamatokat leíró szakszavak (például tér, gesztus stb.). Mindenki egyetértett abban is, hogy a beavatásnak minél korábban kell elkezdődnie. Hálózatokat kellene létrehozni, kapcsolatot kiépíteni a pedagógusokkal és olyan szervezőkkel, akik ezt a kapcsolatot menedzselik, valamint meg kellene alapozni egy információs bázist is, hogy a „beavatók” megismerjék egymás módszereit, és segítsék egymás munkáját. A Trafó is ezzel a céllal hívta össze a konferenciát, s ezt a folyamatot végül a jelenlévők Gyevi-Bíró Eszter kezdeményezésére el is indították.

Szkárossy Zsuzsa felvételei

Fontos szempont volt a drámapedagógus attitűdjének a meghatározása is. Többet tud, mint a diák, de partnernek kell lennie, nem tanárnak, hanem segítőnek. Üdvös lenne, ha mindig az adott gyerekcsoport tudásához és helyzetéhez adaptálná a foglalkozásokat. Kívánatos, hogy értsen a művészethez, és legyen pedagógus, hasonlóan a beavató előadások színészeihez, tehát képes legyen rá, hogy a látottakat el tudja magyarázni a kérdezőknek. A folyamatnak építkeznie kell: több éven át évi több találkozásra lenne szükség. Fontos a kezdő lépés és a továbbiak sorrendjének meghatározása: melyik elem a hatékonyabb, fokozatosan kell-e bevezetni a fiatalokat a kortárs művészetbe, vagy egyből a mély vízbe dobni őket? Szintén fontos tisztázni, hogy a folyamatba hol lépjen be az alkotó, valamint arra is ügyelni kell, hogy a vele való párbeszéd ne egy frontális iskolai helyzetet eredményezzen, a kommunikáció ne legyen egyoldalú. Az alkotói oldalról vizsgálva a beavatást: a diákokkal való találkozás a művészekre is hatással van, hozzáfognak, hogy ennek a korosztálynak szóló, az ő problematikájukra fokuszáló előadásokat készítsenek, azaz a beavatás az ifjúsági színházi kínálatot is gerjeszti.
A konferencia legfőbb kérdése természetesen a módszerekre irányult, azaz arra, hogy konkrétan mit tartalmazhat a beavatás. Angelusék népszerűsítő táncelőadása kezdetben különböző táncnyelveket mutatott be, majd ezt felváltották egy hatékonyabb formával: rövidebb táncok váltakoztak, az előadók kommentárokat fűztek a látottakhoz, és beszélgettek róluk a közönséggel. Az aktívan kérdező Honti György színész-drámatanár többféle beavatója közül a legérdekesebbnek az tűnt, amelyben a gyerekek megjegyzései alapján formálnak meg egy-egy konkrét jelenetet, így azonnal láthatóvá válik, mit bír el a színházi jelrendszer, és mit nem. A Trafó komplett sorozatot szervez az évad elő-adásai mellé, s a konferencia részeként a Gyevi-Bíró-Vidovszky páros demonstrált is egy kidolgozott megközelítést, mely számomra bravúrosan, korántsem erőszakoltan, hanem a diákok ráébredésének tempójában vezetett a felfejtéshez. Nem egy egész előadást, csupán valamilyen részletet, nehezen emészthető formát ismertetett meg a diákokkal, akiknek ebből fakadó csalódottsága meg is jelent a reakcióikban. Ez egyáltalán nem baj, hiszen többen is hangsúlyozták, hogy a beavatásnak nem feltétlenül a tetszésről kell szólnia, hanem a vélemény szabad és önálló kinyilvánításáról. A Trafó beavatásért felelős munkatársa, Juhász Dóra szerint fejleszteni fogják a programot, például előzetes drámaórákkal, követve a Nemzeti Táncszínház legösszetettebbnek tűnő csomagját, amelyben a beavatás első fázisaként tánc- és drámapedagógus tart az iskolákban a diákoknak előzetes felkészítő foglalkozást a kiválasztott produkcióhoz kötődően. Ezt követi a második fázis, ahol a megtekintett előadás után egy hozzáértő és a fiatalok szemében is hiteles személyiség közvetít az alkotók és a középiskolások között. Végül, aki akar, a művészetbe is belekóstolhat: pár napos, mozgás-workshopokat kínáló tábor várja a tánc iránt érdeklődőket az évad végén.

Facebook Comments