Az előadás remekül váltogatja a tragikum és a komikum árnyalatait.

Sajátos idegenvezetéssel kezdődik a KoMa és az ALKA T. előadása. A két csoportba osztott közönséget a színészek kalauzolják a mitológiai figurák között, némi leckét nyújtva a görög mitológia történéseiből. Noha az ismeretterjesztés hozama meglehetősen kétséges, az idegenvezetés több eredményt is hoz. Tohonya recenzens például – miután elégedetten nyugtázta, hogy távolról sem ő az egyetlen a nézők közül, aki még soha nem tette be a lábát ilyes helyre – ámulva nézi, hogy milyen változatos eszközökkel képesek kínozni magukat az emberek. Merthogy az előadás – címéhez híven – egy fitness centrumban (méghozzá egy bevásárlóközpont fitness centrumában) játszódik, a mitológiai hősök pedig éppen gyúrnak a gépeken, mert tömegesíteni vagy szálkásítani kell következő feladatukhoz. Héraklészt, Ikaroszt, Helénét és társaikat többnyire színészkollégák személyesítik meg (akiket később majd az előadás nézői között láthatunk feltűnni). Szép kollegiális gesztus ez, az idegenvezetés egésze pedig stílusában, hangulatában sok mindent megelőlegez az előadásból.
Tasnádi István darabjának első bemutatója is koprodukció volt: a Schilling Árpád rendezte előadást a Krétakör társulata német színészekkel (és Udvaros Dorottyával) együttműködve hozta létre. Mindkét országban bemutatták, bár a Trafóban sajnálatosan kevésszer volt műsoron. Hogy Tasnádiban maradt-e hiányérzet, nem tudhatom, mindenesetre alaposan átdolgozta drámáját, melynek színrevitelére is maga vállalkozott. Az egykori krétakörösökből álló csapat pedig napjaink egyik legfrissebb, legfiatalabb színházi formációjával, a KoMával társulva készítette el a bemutatót. Egy rendezői bemutatkozás mindig rejt kockázatot magában, ha pedig a debütáns rendező saját darabjából készít előadást, a kockázat fokozottnak mondható, hiszen mindig kérdés, mennyire lát rá az alkotó saját művére, érzékeli-e gyengéit, s egyáltalán, képes-e a szövegtől elszakadva képeket alkotni, hangulatot teremteni, szükség esetén a drámát át- vagy felülírni. Akik valamennyire is követték Tasnádi írói pályáját, tudják: soha nem volt leírt mondataihoz kényszeresen ragaszkodó alkotó. Drámáit rugalmasan alakította az előadásokhoz, nem egyet több változatban is elkészített (igaz ez az akkor még Phaidrának írott Fédra eredeti verziójára is). Azt persze, hogy a mostani változatból mennyi a szerzői és mennyi a rendezői átírás eredménye, s mennyiben hatottak a színészek esetleges ötletei darab és előadás végleges változatára, nem tudom, de nem is tartom lényegesnek. A Fédra Fitness egy szavakkal és képekkel egyaránt jól bánó, invenciózus, átgondoltan építkező, színészekkel kiválóan együttműködő rendező munkája.

Jaskó Bálint, Csákányi Eszter, Bánki Gergely / Koncz Zsuzsa felvétele

Maga a helyszín, a kínzógépek, súlyzók, padok kietlen világa rögtön megteremti a mitológiai történet kontrasztját. De a fitness nem válik szájbarágós, túlhangsúlyozott metaforává. Részint azért nem, mert a rendezés a fenti kellékeket nemcsak jelképként mutatja fel, de a maguk konkrét tárgyi valójában is ötletesen használja; az önkínzás eszközei eredeti funkciójukat elhagyván a legváltozatosabb módon válnak hasznosíthatóvá: kokainként, korbácsként, kiherélésre szolgáló szerszámként stb. Másfelől a játékban napjaink tömegkultúrájának további elemei is megelevenednek: a legnagyobb szerepet a számítógépes játékok kapják. Egy szemüveg felvételével a szereplők virtuális valóságba lépnek át, ám a szoftver segítségével a mitológia történeteket lehet újra átélni vagy átírni. Vagyis csaknem minden ötletnek több funkciója van: humorforrásként szolgál, a megjelenített történettel kapcsolatos asszociációkat ébreszt (esetleg annak egyes elemeit értelmezi át vagy rakja idézőjelek közé), szimbólumként működik. A kontraszt, mely a régebbi drámaverziónak is fontos sajátja volt, most is érvényesül persze: ha a szereplők mindegyike a fitness világát képviseli, akkor Fédra maga a megtestesült antifitness. Ezt rögvest nyilvánvalóvá teszik Vereckei Rita jelmezei is: a trendi szabadidőruhákba bújtatott szereplőkkel szemben Fédra utcai ruhában, hosszú, földig érő kabátban lép a színre. Mozdulatai, kimért gesztusai szöges ellentétben állnak a mellékszereplők képviselte pattogós, hadarós, örökmozgó vitalitással. A szerelmes asszony persze tesz kísérletet, hogy átlépjen ama másik világba, ám a groteszkül mulatságos jelenet meggyőz az átlépés lehetetlenségéről. A komikus hatást a jelenet vélhető életszerűsége fokozza: a pocakosabb, kevésbé fitt nézők maguk elé képzelhetik azt a helyzetet, amikor a nádszálkarcsú, ugribugri személyi edző lelkesen bizonygatja, hogy „mi ketten teljesen egyforma alkatúak vagyunk”…

Az előadás remekül váltogatja a tragikum és a komikum árnyalatait; önfeledten vidám percek után a játszók képesek pillanatok alatt megfagyasztani a levegőt. Ez történik Szaurosz megbüntetésekor, Fédra sorsfordulóinál, Thészeusz feltámadásánál vagy éppen a záró jelenetben (melynek leírásához több poént is le kellene lőnöm, amit inkább nem teszek; mindenesetre a korábbihoz képest jelentősen megváltoztatott befejezés eredeti csavarokkal jut a várható, vagyis az előadás hangulatához, mondandójához pontosan illeszkedő végkifejlethez). Abban, hogy tragikum és komikum váltásainak hatása jól érvényesül, természetesen kimagasló szerepe van a színészeknek, mindenekelőtt a címszerepet játszó Csákányi Eszternek. Ebben az ösztönökre építő, hormontúltengéstől kicsattanó világban Fédra maga a megtestesült nyugalom, visszafogottság. Ami persze látszat csupán; az alakítás fokozatosan mutatja a kimért mozdulatok mögött vibráló feszültséget, elfojtott érzelmeket. Az a Fédra, aki megpróbál a fitness-világhoz csatlakozni, nem azonos önmagával (nehezen felejthető a színésznő idvezülten bárgyú vigyora), az viszont, aki végül mintegy ösztönös elszánásként bevallja szerelmét Hippolütosznak, nemcsak a rendíthetetlen nyugalom álarcát veti le, de végletesen kiszolgáltatja magát. Csákányi Eszter alakítása itt ér a csúcspontra; Fédra durva elutasítás utáni kiszolgáltatottsága, földbegyökerezett tartása, sebzett magánya felkavaró. S nem hagy kétséget a felől, hogy a Hippolütoszt érő rágalmat nem a félelem, hanem a bosszú táplálja. Hippolütosz annyiban rokonlelke az asszonynak, hogy az érzékek gyönyöre őt sem sodorja magával. Ám ő nem fojt vissza semmit; mintha érzelmei nem lennének, érzékei nem működnének. Jaskó Bálint pontosan, fegyelmezetten játssza a kevéssé hálás szerepet, a fent leírt drámai jelenetben igen jó partnere Csákányinak.
A többieknek inkább karaktereket, mint íveket kell építeniük, s jobbnál jobb karakteralakításokat is láthatunk. Scherer Péter egyszerre komikus és félelmetes a kómából váratlanul magához térő, a hatalmat könyörtelen brutalitással visszaszerző, despota Thészeusz szerepében. Zrínyi Gál Vince a tökéletes ösztönlény és az erősebbet mindig gátlás és elvek nélkül kiszolgáló szolgalélek sűrítményét jeleníti meg Szauroszként. Katona László lefegyverző humorral adja a jobbára csak a virtuális valóságban élő Minitauroszt, Bánki Gergely pedig finom idézőjelek közt a helyezkedni próbáló, hatalomra ügyetlenül kacsintgató Papot. Jelinek Erzsébet és Lass Bea kórusa a fitness-kultúra esszenciális párlata; az ehhez kötődő sztereotípiákat változatosan, erős iróniával jelenítik meg. A két különböző múltú, életkorú, tapasztalatú színészcsapat zökkenőmentesen, a lehető legtermészetesebb módon játszik együtt. Nem csodálkoznék, ha együttműködésüknek lenne folytatása – mint ahogy azon sem, ha Tasnádi Istvánnak a jövőben nemcsak a saját darabját szottyanna kedve megrendezni.Tasnádi István: Fédra Fitness (KoMa Társulat – ALKA T.)

Díszlet-jelmez: Vereckei Rita. Zene: Szemenyei János. Dramaturg: Veress Anna. Produkciós vezető: Gyulay Eszter. Rendező: Tasnádi István.
Szereplők: Csákányi Eszter, Jaskó Bálint, Scherer Péter, Zrínyi Gál Vince, Katona László, Bánki Gergely, Jelinek Erzsébet, Lass Bea.
Euro Center, Club Fitness, 2009. január 18.