Az apa tekergődző kígyóként, prédára hajtó vadként szaglássza körbe Csipkerózsikát, majd az alvó, magatehetetlen lánnyal mint élettelen zsákmánnyal játszik perceken át.

Pontról pontra átgondolt, tudatosan szerkesztett munka került ki a Szegedi Kortárs Balett műhelyéből, Juronics Tamás keze közül. A Csipkerózsika könnyen emészthető, jól érthető, látványgazdag kompozíció: mese felnőtteknek. A koreográfia nem céloz meg és nem is talál el ennél többet.
Az előadás egyik központi szervezőeleme a kétpólusosság: mesei és kortárs jelleg, a történések könnyen verbalizálható világossága és a lélekmély sötétje. Csajkovszkij harmóniából harmóniába oldódó klasszikus zenéje az egyik oldalon, Ducsán és Milán kortárs diszharmóniái és atmoszferikus zörejei a másikon, valamint a kortárs balett klasszikus felé hajló levegőssége és a kortárs tánc felé hajló mozdulatszövevényei. Egy harmadik, egyértelműen ironikus oldal is teret kap: a királyfi klasszikusbalett-mozdulatai azokon a pontokon, ahol Csipkerózsika az erdő vadjainak van kitéve, érett férfijelleget, apollói egészséget sugároznak, amit aztán többszöri kipenderedése az előadói térből, a zenei rész kellős közepénél, nevetségessé tesz. A csókig eljut ugyan, de utána arcán bárgyú értetlenséggel kizáródik a további történésekből.
Az előadás másik karakterjegye a látványosság. A Csipkerózsika talán leginvenciózusabb eleme a Kentaur által létrehozott szcenika. Gördülő, monstre díszletei pontosan illeszkednek a koreográfiába, jól használható módon teszik világosabbá az atmoszférát: hol bezá¬ruló várerőd, hol erdőmély, hol álomfüggöny, hol ablak és tükör. Ugyanez a kellékekkel és jelmezekkel már sokkal kevéssé sikerült: Csipkerózsika kezdetben fehér ruházatának folyamatos pirosodása, az oldalról beömlő virágszirmok kavalkádja, a virágoktól pirosló tér közepén megjelenő zöld rét egy érzékletességgel operáló színházfelfogás világos, bár helyenként közhelyes megoldásai. A finoman kezelt jelentésesség egyik legszebb példája viszont a színtér feletti, nem is igazán feltűnő, hatalmas fészekszerű ágszövedék, amely a rátévedő tekintetek számára a születés, az ártatlanság képzetét kelti. Az előadás vége felé ugyanez a motívum már a torkon lenyomott rendezői közlésvágy példázatává válik, amikor az alvó Csipkerózsika ebbe a kompozícióba mászik bele, miközben férfihadak zsongják körül. (A mondandó itt is világos, csak az apával való incesztus-jelenet után a védőburok-kép teljességgel érthetetlen.)

Haller János és Szarvas Krisztina Dusa Gábor felvétele

A látványosság mindig kétélű dolog, ritkán sikerül vele úgy bánni, hogy szemléletes artisztikum maradjon, és ne váljon vásárivá. Ezen a határponton billeg az előadás legerősebb momentuma, a már említett incesztus-jelenet, Szarvas Krisztina és Haller János kettőse. Az apa tekergődző kígyóként, prédára hajtó vadként szaglássza körbe Csipkerózsikát, majd az alvó, magatehetetlen lánnyal mint élettelen zsákmánnyal játszik perceken át. Tagadhatatlanul hatásos, ötletes, és tánctechnikailag virtuóz a mozzanat, ugyanakkor van az egészben valami varietébe illő akrobatikus jelleg. Ahogy az orfikus mítosztörzs névadó története is modern szórakoztatóipari mutatvánnyá erodálódik (például az erdei hímek Csipkerózsikán tett erőszakának jelenetében, ahol a látványosság átbillen). (Gergye Krisztián ugyanezt a témát ihletett igazsággal koreografálta meg, és tette egy teljes előadás alapjává az Egonegonegonban.) Juronics Csipkerózsikája nagy lélegzetvételű, művészi értelemben véve azonban kevéssé talentumos, orfeumba illő produkció, de koherens vitaalapnak gondolom azt a véleményt is, amely szerint látványos, élvezetes kortárs táncelőadás.

A táncosok egyaránt jó technikai képességeiből egyik oldalon a földközeli mozgások rínak ki (talán a címszereplő Szarvas Krisztina kivételével), a másikon az erdei vadakat megjelenítő négy táncos kevésbé artisztikus mozdulatsorozatai.
A klasszikus gyermekmesén – újszülött királylány, rossz tündér, jó tündér, átok, megszúrt ujj, álom, majd királyficsók és ébredés – nem véletlenül a jungiánus motívumelemző iskola legelső dolgozatai próbálgatták előszeretettel oroszlánkarmaikat, és fejtették meg mondandóját mint a női személyiségfejlődés egyik legfontosabb feladatán – a termékeny nővé válás traumáján – való átsegítést. A Csipkerózsikát az 1930-as évektől kezdik a mélylélektan és a fejlődéslélektan fe-lől értelmezni. Ez az olvasat a freudizmus hatvanas évekbeli kulturális újrafelfedezésétől éli reneszánszát, s noha soha nem vált olyan mértékben „közkinccsé”, mint Piroska koitusza a farkassal, mostanra közismert, rejtjelességét elvesztett felnőttmese lett. Meg¬néz¬zük, vagy nem nézzük meg, egyik esetben sem történik semmi. Juronics Tamás Csipkerózsikáját nézve a közepesnél jobban szórakoztam… És nem történt semmi sem.
Csipkerózsika (Szegedi Kortárs Balett, Nemzeti Táncszínház)

Zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij, Ducsán és Milán. Díszlet-jelmez: Kentaur. Fény: Stadler Ferenc. Koreográfus-rendező: Juronics Tamás.
Táncolja: Szarvas Krisztina, Czár Gergő, Csetényi Vencel, Fehér Laura, Finta Gábor, Hajszán Kitti, Haller János, Horváth Miklós Gergő, Palman Kitti, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea, Zsadon Flóra.