Árvai a régi alkotótársakkal karöltve ment neki a „világi” műfajnak, és mormolt bele komorkodón a divatba.

Árvai György továbbfejlesztette haláltémáját. Ezúttal Gergye Krisztián koreográfus és Tóth Krisztina írásainak segédletével Szűcs Edit viseleteit túráztatta meg élet és halál, föld és ég, „bőr és hártya” között, de a Bőr-Hártya„absztrakt divat – látvány színháza” még így is több életet mutatott, mint a Fashion televízióban egész nap rezzenéstelen arccal sétáló modellek.
A Halál-Toursl-szá rendezett trilógia (62 nap, Angyaltár, Pre-Actio) után különösebb döbbenetet nem okoz a Design Hét eseménysorába illeszkedő, témájánál és formájánál fogva „ünneprontó” divat-show. Már csak azért sem, mert hiába jöttek fintorogva, arcukat maszkká nyúzva a táncos-manökenek, a Tóth Kriszta-szövegek löttyedt bőre, lazuló feneke, szemek alatti ránca még csak nyomaiban sem volt felfedezhető a színpadon. A rangidős táncosnő, Lőrinc Katalin szintén örökifjún lépett elő fehér gubójából, s vonult végig a kifutón.
Árvai (aki maga is díszlet-és jelmeztervezőként végzett) a régi alkotótársakkal karöltve ment neki a „világi” műfajnak, és mormolt bele komorkodón a divatba. Pontosabban a divat, a dizájn, a nőnek az idővel való örökös csatája szolgált újabb ürügyként egy szubkulturális (vész)helyzet-jelentéshez. Szűcs Edit tervezte kosztümöket szép számmal láthattunk már a színpadon, a fentebb sorolt munkákban is részt vett jelmeztervezőként. Gergye Krisztián, a testiségükben túlfűtött szatírok, faunok értő idomára, a T.E.S.T.-ek után most újra testeket gardírozhatott, ezúttal élőszóban, a spontaneitás látszatát keltő, manöken-bábjait túljátszató konferanszié modorában, s természetesen Árvai is bementette a bőr és a hártya alá kedvenc, önidéző látványelemeit. A 62 nap üvegketrecében homályosan felsejlő alak a divat show számára tervezett, „négyparcellás” kifutó egyik árkában világlik elő az őt körülvevő fehér bábgubóból. Az Angyaltár lassan összezsugorodó-égő műanyag újszülött babái a kosztümlátomások három modelljének szőtt gubacspocakok mélyén idéződnek meg. A Halál-Tours szenvtelen angyalkísérőinek szerepe pedig mintha Gergyére hagyományozódott volna. A mítosz tehát tovább íródott: Árvai kicsit túlcifrázva, kicsit túl sok töltelékszóval vetette papírra a már unalomig ismételt sötét sorokat az emberről, az emberi létről.

 

Koncz Zsuzsa felvétele

Az elmúlt-eljövendő korokat idéző ruhák, a vezényszavaknak engedelmeskedő táncosnők, és a halálkoncepció masszája ennek ellenére lassan tápláló pakolássá feszült Tóth Krisztina nőről, korról, testburokba varrt lelkek Isten felé való tapogatózásáról szóló szövegeinek arcán – hogy ezzel a nem túl szerencsés képpel éljek az öregedést mint problémát kizárólag a nőkre plántáló látványszínházról szólván. S a darab – Q10 koenzim, hylerionsav és aranyszemcsék nélkül – tetszetős, trendi enyészetelégiává hangolódott. Egy átlagos ruhabemutatóhoz képest filozofikussá, a színházzal összevetve világivá, a szikár és komolyan vehető alkotói megszólalás helyett artisztikusan divatossá.

A néző kedvére molyolhatott a bemutatott ruhák anyag- és formavilágán, a szálas, laza, „kaotikus” szövedékek felől a körvonalakba zárt, letisztultabb angyali szárnyak felé tartó íven, mely a felvonásszerűen elkülönülő részekhez igazodott. Hasonló utat járt be a szöveg is, még ha többnyire közhelyes gondolatok öltözködtek is lírai gúnyába. Hiány elsősorban a tánc, a mozgás terén volt érzékelhető. A dramaturgiailag jól tagolt egész egységei nem kaptak sajátos, újabb s újabb minőséget hozó testi megformálást. Vagy Gergye Krisztián az, aki csak a hárpiaként, boszorkányként, lidércként előbúvó nőt ismeri, s ezért a táncosokat görcsös mozdulatokban, rángó végtagokban uniformizálja, vagy a táncosok improvizációi rekednek meg e szinten, nem tudván rést ütni azon a bizonyos „fiatal” bőrön és „öreg” hártyán. Szerencsére a különös jelmezeken-ruhákon át-átütött az élő „anyag.” Góbi Rita kis női démon-kobold lényébe bőven szorult a komikából is. Vadas Zsófia Tamara olyan, mint egy életre kelő antik szobor. Kántor Kata alakját pedig mintha nem is a különös-különc ruhák, hanem valami mélyen átélt fájdalom öltöztetné.
A show igazi inplantátum, aranyszál-bevarrás, zsírleszívás, és mellplasztika lehet a divatshow-k számára, de nem száll versenybe egy igazi színházi élménnyel.

Bőr-Hártya (Absztrakt divat – látvány színház Szűcs Edit kosztüm-fikciói és Tóth Krisztina írásai alapján)

Koncepció: Árvai György. Koreográfia: Gergye Krisztián. Zene: Coil.
Dramaturg: Imre Zoltán. Etűdtervező: Havancsák Teréz. Smink: Károlyi Balázs. Haj: Kenyeres Attila. Fény, technika: Szirtes Attila.
Előadók: Boudny Lídia Ágnes, Dombi Katalin, Dorota Łęcka, Gresó Nikoletta, Hoffmann Adrienn, Kántor Katalin, Lőrinc Katalin, Madák Zsuzsanna, Tárnok Marica, Tonhaizer Tünde, Nagy Andrea, Vadas Zsófia Tamara.

Természetes Vészek Kollektíva, Trafó, 2009. október 2.