Mindeközben, úgy tetszik, végig itt vagyunk valahol Magyarországon, talán Budapest 24. kerületében, Thébavárosban…

Oidipusz gyermekei királyfik és királylányok, mégis halmozottan hátrányos helyzetűek. Cipelik az iszonyatos terhet, miszerint apjuk egyben testvérük is, anyjuk pedig egyenesen a nagyanyjuk. Igazi sorsüldözöttek ők, önhibától bár nem mentes áldozatok, akiket időről időre tragédia sújt. (És időről időre meg is írják a tragédiájukat.)
Eredetileg, ugye, csupán annyiról lett volna szó – isteni kívánalomra -, hogy a nagypapa, Laiosz ne akarjon gyereket. Aztán meg hogy a fiú, Oidipusz ne ölje meg a saját apját – esetleg a biztonság kedvéért senkit ne öljön meg -, de ezeket nem sikerült betartani. Miután a jóslatoknak megfelelően minden rosszul alakult, Oidipusz még megátkozta fiait, hogy soha ne legyen vége a família szerencsétlenségének. És amint azt Szálinger Balázsnál az Őr/Szomszéd mondja, „az átok, az átok. Ha egyszer megvan, szeret lenni, nagyon-nagyon szeret.”
Szálinger Balázs 31 éves költő Valló Péter és a Radnóti Színház buzdítására állt neki mai nyelvű és érzetű színdarabot írni a nagy görög triász nyomán. Szálinger összefoglaló története Euripidész Phoinikiai nők című drámájának pozíciójából indul, és Aiszkhülosz Heten Théba ellen című művén át visz el Szophoklész Antigonéjáig. Mindeközben, úgy tetszik, végig itt vagyunk valahol Magyarországon, talán Budapest 24. kerületében, Thébavárosban, ahol a polgárok valószínűleg az önkormányzat Helyi Théba újságját olvassák vacsorázás közben. S míg fenyegetőn dúl körülöttük, illetve fejük felett a hatalmi harc, ők elkeseredetten szidják elöljáróikat, valamint az egész „micsoda ország!”-ukat. „Büdös, ha ünnepel, büdös, ha gyászol”.
Az ember nem érzi magát egészen idegennek a zsöllyében.
Valló Péter egy család nappalijában hozta össze – a Bagossy Levente tervezte masszív ülőgarnitúra köré – a Labdakidák boldogtalanjait és a Karként funkcionáló mezei házigazdákat. Vagyis a Gazsó György játszotta Férfit, a Martin Márta által tipikussá tett Nőt és a Lányt (Menczel Andrea), akinek nyilván pont az Antigonét adták fel a suliban magyarórán (vagy görögön), azt magolja épp. Be-bejár hozzájuk a többfunkciós szomszéd (Szombathy Gyula), és ide térnek be államügyeiket intézni, és végzetüket elregélni az uralkodó (átjáró)ház tagjai, továbbá mindenki más, akinek dolga van a mitológiában. (Növeli a színpadi zsúfoltságot, hogy a halottak is visszatérnek, némán elüldögélnek, s egy-egy gázos lufi meredezik a fejük fölött, ami elég béna jelzése a másvilági létnek.)

 

Szervét Tibor, Gazsó György, Menczel Andrea és Martin Márta / Koncz Zsuzsa felvétele

Az epizodisták a nagyváros néhány színes figuráját jelenítik meg geg jelleggel: a Hírnök – Gyabronka József – pizzafutár, Haimón (Kovács Krisztán) pedig alighanem dór motoros felvonulásról érkezik apjához szemre hányni, teljes menetfelszerelésben. A szereplők valamennyien olyan lábbelit viselnek, amely frappánsan egyesíti a koturnust a minapi patacipő-divattal.

A nem várt kommunikációs helyzet feszültsége és a két különböző korszak, közeg vegyítésének szolid humora felvillanyozza az előadás első harmadát-negyedét. Jelentős élvezeti értékkel bír Csomós Mari fanyar iróniájú, játékos eleganciájú Iokaszté királynéja, vagy Klem Viktor gyermekien duzzogó Polüneikészének sérelmi politizálása. Hanem idővel az alapötlet elfáradni látszik, a lehetőségek szűkülni-szűkülgetni kezdenek. Gazsóék mind hosszasabban kénytelenek tétlenül szemlélni a történéseket. Az első rész végére erősen megcsappant nézői figyelmünket mégis sikerül visszarántani a produkcióhoz a második felvonásban. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a Szálinger által felhasznált antik alapanyag három, nem egyenértékű drámája közül messze Szophoklész Antigonéja a legjobb. Másrészt pedig annak, hogy az est második felében Szervét Tibor gazdag, plasztikus, kiemelkedően értelmes Kreon-alakítása láttán nyomon követhetjük, miként uralkodik el egy jóravaló, felelősen gondolkodó politikuson a tekintélyelvűség, a hatalommámor, a „nem számít, mibe kerül, akkor is annak kell lennie, amit én akarok” elszántsága.
Voltaképp a görögök minden tragédiája abból ered, hogy vagy nem hitték el a jóslatot, vagy megpróbálták úgy kikerülni, ahogy nem lehet. Ez utóbbi tőlünk sem volt idegen az elmúlt ciklusokban.

Szálinger Balázs: Oidipusz gyermekei
Euripidész, Aiszkhülosz, Szophoklész nyomán. Dramaturg: Morcsányi Géza. Díszlet: Bagossy Levente. Jelmez: Benedek Mari. A rendező munkatársa: Őri Rózsa. Rendező: Valló Péter.
Szereplők: Gazsó György, Martin Márta, Menczel Andrea, Szombathy Gyula, Csomós Mari, Klem Viktor, Adorjáni Bálint, Gyabronka József, Keres Emil, Petrik Andrea, Marjai Virág, Szervét Tibor, Bálint András, Kovács Krisztián.

Radnóti Színház, 2009. október 18.