Markó Róbert: Minden férfi és nő

Hamlet - József Attila Színház - KRITIKA
2009-12-12

A szerepösszevonások is érzékeltetik, bárki játszhat itt bárkit.

Abban, hogy Zsótér Sándor Hamletet rendez a József Attila Színházban, a címszerepben Horváth Csabával, a további szerepekben helyi erőkkel és a Fortedanse színészeivel-táncosaival, tulajdonképpen nincsen semmi meglepő. A színházba belépőt sem fogadja már figyelmeztető felirat, mint két évaddal ezelőtt Zsótér első József Attila színházi rendezése, Az öreg hölgy látogatása előtt: „Ezúttal szórakoztatásuk nagyon igényes módját választottuk; legyenek nyitottak, figyelmesek és érzékenyek az est minden pillanatában! Figyeljenek minden szóra, dalra, mozdulatra, ne lepődjenek meg a verses, énekes beszéden a megszokott kifejezési mód helyett!”. Horváth Csaba is visszatérő vendég Angyalföldön a tavalyi Éjjeli menedékhely után, ezúttal azonban színészként, nem pedig rendezőként kap szerepet.
Vagy mégis. Mert ahogyan már a színlap is ígéri, színházat látunk a színházban; a következő keretes keret ugyanis Zsótér rendezésének a kiindulópontja: a Hamlet rendezte előadást, amelyet a helsingőri udvar játszik, játssza el a Zsótér dirigálta szereplőgárda. A színlap különben nagy reményekre jogosítja a nézőt: velős szinopszist kapunk, a szereplők elhelyezésével a koncepcióban és a darab viszonyrendszerében, hogy ti. Hamlet nagyszerű színész, de bizonytalan rendező, Horatio az ő hűséges rendezőasszisztense, Gertrud egyszerre több szerep súlya alatt görnyed, Claudius könnyen kiesik a szerepéből, Polonius túljátssza azt és így tovább – pontosan, hitelesen, szabatosan. Gondolná hát az ember, hogy az előadás ott kezdődik, ahol a színlap véget ér: hogy mélységeiben nyílik meg a „Színház az egész világ” axiómája (vagy ahogy tetszik).
A fenti reményeket tovább hizlalja a díszlet. Ambrus Mária a színpad kopott fekete hátsó és oldalsó falait érintetlenül hagyta, az előszínpad bal oldalára az előadásban jelmeztárként is fungáló ruhatárat épített (mintha tényleg a színházban…).

 

Kádas József, Horváth Csaba és Földeáki Nóra / Koncz Zsuzsa felvétele

Szemben miniatűr műanyag várhegy, tetején a soktornyú helsingőri várral, meseszerűen kanyargó úttal – ezen lépkednek, ugrálnak, gurulnak föl-le az olykor rajzfilmfigurás elrajzoltsággal (olykor meg egész másképp) közlekedő szereplők. Baloldalt ember nagyságú temetőkapu, mely vízszintbe állítva koporsó, tetején nagy kereszt. Jobboldalt óriás képkeret, a történelemnek megörökítendő családi, színházi fotók ideális foglalata. Elöl a sír, apró mécsekkel, benne nyugszik az öreg Hamlet, rajta ugyancsak műanyagból két kerti törpe jellegű állat: egy fekete és egy vörös. A fekete vakondok, az öreg Hamlet jelképe (kezében kis ásóval, tán fölásta magát a sírból?). A vörös meg Claudius (a szerepet játszó Krisztik Csaba szinte végig nagy, rőt szőrmancsot visel a kezén), a ravaszdi róka, avagy menyét – Hamlet tettetett őrültségében emlegeti ezt az állatot, amely Shakespeare korának tudása szerint fülén keresztül fogan, s száján keresztül szül. A harsogóan művi kulissza megint csak a színházi alaphelyzetet hangsúlyozza, de mintha ezen a tulajdonképpen közhelyen nem akarna átlendülni az előadás.

A színészek egymáshoz képest stílusidegen megszólalásai mögött nem érezni kimondott tudatosságot, hacsak nem azt, hogy „színész benne minden férfi és nő”, és hogyan másként szólalhatna meg bárki, mint a saját hangján. Horváth Csaba csöppet sem deklamáló, természetes hangszínén intonáló Hamletje a „helsingőri darab” „rendezőjének” civil kívülállását érzékelteti, ám alakításának színpadi mesterkéletlensége sokszor megy a szöveg érthetőségének és értelmezhetőségének rovására. A szerepösszevonások is érzékeltetik, bárki játszhat itt bárkit (és talán bárhogy, bár gyönyörűen igaz a „Minden, ami túlzás”-monológ); Claudius vedlik át Fortinbrasszá, Hamlet meg atyja szellemével távozik, valamilyen király helyett ugyanolyan király, valamilyen szellem helyett ugyanolyan szellem: a nap alatt nincsen új, cseber és veder és ugyanaz a folyó – bár igaz, de régiecske szólam.

Shakespeare: Hamlet
Fordította: Nádasdy Ádám. Díszlet: Ambrus Mária. Jelmez: Benedek Mari. Zene: Tallér Zsófia. Dramaturg: Ungár Júlia. A rendező munkatársa: Czipó Gabriella. Rendező: Zsótér Sándor.
Szereplők: Krisztik Csaba, Szabó Éva, Horváth Csaba, Csórics Balázs, Ömböli Pál, Kádas József, Vándor Éva, Földeáki Nóra, Bakó Márta.

József Attila Színház, 2009. december 12.

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.