Koltai Tamás: A varázsunalom
Sarastro eltöri a varázsfuvoláját, no jó, a Taminóét.
A serdülő Tamino éjszakai rémálmában viaskodik a lepedő-kígyóval, a három hölgy az ágyból kel ki, hogy kedvére elhetyegjen az alvó ifjúval, akinek hálószobai tárgyai később táncot lejtenek a varázsfuvola hangjára. Lehet választani, hogy Graham Vick 2005-ös salzburgi rendezéséről vagy Marton László 2009-es közös operaházi-vígszínházi munkájáról beszélek-e. A különbség az előadás indítását tekintve elenyésző. Nincs baj. Rendezői copyright sincs. A folytatás eltér. Martonnál egyetlen szimbolikus ágy van több szereplő számára – mint Stefan Herheim 2008-as bayreuthi Parsifaljában -, abban alszik Pamina, aki mellé Papageno is odafészkelődik (!), bár ő, amikor az ágy szabad, önállóan használja, vagy megosztja Papagenával, részben mint kórházi ágyat, melyben az utóbbi mesebanyaként infúzióba kötve senyved, részben mint nászágyat, melyből Papagena a sikeres kezelés hatására ifjú araként megfiatalodva fölserken.
Most akkor ki álmodik kit? Tamino Paminát, Pamina Papagenót, Papageno Papagénát, vagy mindenki mindenkit, mint valami összekutyult szentiván-éjen? Nem derül ki, ehhez konzekvens gondolat kellene. Mindenesetre mindenkinek egyetlen nagy közös szobája van, amely időnként elfordul, tótágast áll, vagyis az ablak, az ajtó, a szőnyeg, a lámpa más-más – szürreális – perspektívába kerül. Michael Levine, a díszlettervező ezt a primér hatást könnyed szcenikai változások lebegése helyett bonyolult mechanizmus nehézkes működtetésével éri el, egy csomó – talán tündérinek szánt, de az egyenszürke zubbonyokban, kis lámpácskákkal leginkább törpe bányászokra hajazó – jokulátor-bábmozgató-díszítő segítségével, akik a távol-keleti színház segéderőinek álcázva magukat szorgos munkával semlegesítik a tünékeny illúzió hatását. A göcsörtösen előállított látvány merő képzőművészet, nem színpadi tér, szakszerűtlenül van világítva, és néha kifejezetten előnytelen hatást kelt, például amikor a függőleges függönyön kitüremkedő rongykupacról kiderül, hogy maga az ajtóként működő ágy. (Nem csoda, hogy szegény Tamino nem találja, hiszen neki pontosan elő van írva, hogy három kapu előtt áll, de az ő látókörében egyetlen egy sincs. Az alkotók nem olvasták el a darabot.)
A Magyar Állami Operaház azon az alapon költözött a Vígszínházba, hogy A varázsfuvolát is a külvárosban adták elő annak idején. Nem a muzikális elitnek, hanem az egyszerű népnek. A Vígszínház azonban nem a külváros, épp ellenkezőleg, a polgári sznob bennfentesség törzshelye, s nem az elit kultúrából kiszorultak nyers népszínházát célozza meg, inkább a delikát artisztikum finomkodó üzenetét terjeszti,
Jelenet az előadásból / Schiller Kata felvétele
legalábbis ezzel az előadással. Ha egyáltalán ki lehet belőle hüvelyezni valamilyen gondolatot, az az önmagától megittasult művészet nárcisztikus apoteózisa. A próbatétel elé állított párt megítélő zsűritagok a közönség között foglalnak helyet, maga a próba nem más, mint színházi próba – bizonyos színházi emberek horizontjába nem fér be más, mint a saját művészetük -, ami abból látszik, hogy a színpad hátterében fölállított üres vígszínházi széksorokon, illetve a rivaldalámpák fölötti zsinórfüggönyökön kell átküszködniük magukat. Ez a tűz- és a vízpróba, amit Tamino és Pamina sikerrel abszolvál, vagyis tűzön-vízen át elérik, hogy bekerüljenek a zsöllyét megtöltő közönség közé. A felnőtté válás folyamatának – értesüléseim szerint erről akar szólni a produkció – ez az optimális közösségi perspektívája.
A premieren – az ősbemutató hagyományát követve – prózai színész énekelte Papagenót. Nem tudom, Schikanedernek mennyi hangja volt, Nagy Ervinnek mindenesetre (operai értelemben) semennyi sincs, vokális teljesítménye több mint kínos, és játéka sem megy túl a figurális közhelyeken. Az elmúlt tíz évben minimum fél tucat karakterben is jobb operaénekes-Papagenót láttam külföldön. Ebben az előadásban viszont az operaénekesek is csak énekesek – Polgár László kivételével -, értelmezés, kapcsolat, bensőséges elemzés híján és légüres térben el sem jutnak az emberi hitelesség, a jelenlét minimális szintjéig. Brickner Szabolcs Taminójának megvolna hozzá a képessége, ha segítséget kapna; szép hangszínével és elegáns vokális formálásával így is kiemelkedik. Hajnóczy Júlia teljesíti Pamina szólamát, de a spiritualitás hiányzik belőle. A két áriával (Guinness rekord?) világhírűvé vált Miklósa Erika már túl van a biztonságos interpretálás határán, az Éj királynője első áriáját még relatíve teljesíti, a másikban viszont egyenetlen, foszlékony és erőtlen a hangja, és a reménytelen helyzetet fokozzák a súlyos koloratúrahibák. Természetesen már Polgár László sem a régi, de az ő személyisége, súlya és aurája változatlanul kikezdhetetlen. Sarastróba oltott Prosperóként eltöri a varázsfuvoláját, no jó, a Taminóét – csak nem azt kell jeleznie, hogy a fiataloknak már nincs szükségük rá, megállnak a maguk lábán? -, aztán az arcára cipzározott kapucnival felszívódik a szürke tömegben. Így végződik a háromórás varázsunalom, amelyet Fischer Ádám sem tud megmenteni, mert a túl nagy Vígszínház siralmas akusztikai viszonyai között vékony és száraz a zenekari hangzás.
Mozart: A varázsfuvola
Szövegíró: Emanuel Schikaneder. Fordító: Harsányi Zsolt nyomán Fischer Sándor és Blum Tamás.
Karmester: Fischer Ádám, Kovács János, Török Géza. Rendező: Marton László. Díszlettervező: Michael Levine. Jelmeztervező: Benedek Mari. Koreográfus. Horgas Ádám. Karigazgató: Szabó Sipos Máté.
Szereplők: Polgár László, Rácz István, Fried Péter, Szvétek László; Brickner Szabolcs, Nyári Zoltán, Pataki Potyók Dániel; Miklósa Erika, Kolonits Klára, Lőrincz Judit; Wierdl Eszter, Fodor Gabriella, Hajnóczy Júlia; Fodor Beatrix, Rálik Szilvia, Wittinger Gertrúd; Szolnoki Apollónia, Simon Krisztina, Megyesi Schwartz Lúcia; Gál Erika, Schöck Atala, Bakos Kornélia; Bede Fazekas Csaba, Miller Lajos, Kováts Kolos; Wendler Attila, Boncsér Gergely, Albert Tamás; Nagy Ervin, Haja Zsolt, Szegedi Csaba; Rácz Rita, Gál Gabi, Sáfár Orsolya; Vadász Dániel, Debreczeny Csaba, Megyesi Zoltán; Cser Krisztián, Valter Ferenc, Cserhalmi Ferenc.
Vígszínház 2009. december 25.
