Kényelmetlen az előadás, pedig a rendező Keszég László mintha inkább kényelmetlenkedőnek szánta volna.

Elöl: Csillag Botond és Varga Balázs; hátul: Pereszlényi Erika, Enyedi Éva és Vicei Zsolt / Schiller Kata felvétele

Konyhai gépeket nézni működés közben: tökéletes antiszínházi helyzet. Mégis, vagy inkább éppen ezért ezzel kezdődik a Pont Műhely előadása. Turmix keveredik, pirítós ég, kávé készül, kukorica pattog – most aztán végignézzük, amit otthon nem; tessék, csak tessék, ilyen az élet túlsó oldala, a mindent irányító Folyamat, lehull a lepel a gépekről és így: a hétköznapokról. Vagy mégsem. Tulajdonképpen csak annyi derül ki, hogy konyhai gépeket nézni működés közben: tényleg unalmas. Viszont sokkal kevésbé szürreális, mint egy kerti törpe ölébe rituálisan gyümölcsöt pakolni, harcművészetet folytatni egy sótartó fölött, vagy késeket fenni kolbászszeleteléshez. Ezt persze ekkor, az előadás első perceiben még nem tudjuk.
A konyha nem gasztronómiai, hanem gasztroenterológiai élménnyel szolgál, kulináris élvezetek helyett mindenről szól, aminek köze lehet az ételhez, de nem szeretünk beszélni róla. Messzire vezető asszociációk, elvetemült improvizációk adhatják az egymáshoz nem kapcsolódó jelenetek alapját, melyek aztán nem formálnak sem stílus-, sem történetbeli egységet. Szándékosan persze. A cél: az összművészeti kakofónia. A kevés beszédet általában táncjellegű tevékenységgel kompenzálják, de a színészeket végig kíséri hátul egy céltalanul kreatív és gyomorforgatóan szellemes videokollázs (Mészáros Péter, Flanek Péter és Erdélyi Péter komoly munkája), valamint Márkos Albert és Szesztay Dávid zenei tevékenykedése.
A színlap szerint a főtéma a konyha, az altéma pedig a politika; az utóbbi az utolsó jelenetben kerül elő és egyesül az előbbivel egy főzőshow-paródia keretében, amelyben kistelepülések (Alsó- és Felsőtokány, Sárfasz, satöbbi) polgármesterei próbálják bizonyítani úgy politikai, mint gasztronómiai kompetenciájukat, miközben a nimfománabb, mint buta műsorvezető a képernyők előtt keres magának alkalmi szexpartnert. Eszünkbe sem jut megbotránkozni az explicit szexualitáson, a képünkbe nyomott obszcén tükrön, mert persze, értjük, mi több, egyetértünk vele: ez a mi kis televíziós-parlamenti valóságunk. Inkább az a baj, hogy amit itt mutatnak, az egyszerű közhelygyűjtemény, ha nem is egytől egyig, de nagyrészt elhasznált, szürreálisba hajló, hétköznapian és kevésbé hétköznapian abszurd helyzetekből és egyszerű paródiából felépülő semmi. Az előadás sok eleme ismerős – Márkos Albert színészek elleni kirohanása például sokkal szórakoztatóbb lenne, ha nem láthattunk volna már máshol tucatnyi hasonlót.

Kényelmetlen az előadás, pedig a rendező Keszég László mintha inkább kényelmetlenkedőnek szánta volna. Persze meg kell hagyni, ön- és közállapotaink meglehetősen pontos leképezése, ahogy a rendező a nagy olvasztótégelybe hajigálja színészei (és zenészei) komoly tudását. Pedig mindenki keményen dolgozik, a színészek áldozatos és professzionális munkát végeznek. Csillag Botond és Varga Balázs pontosan koreografált, komoly fizikai teljesítményt igénylő akrobatikus harca erre az egyik leglátványosabb példa, de említhetnénk Vicei Zsolt diszkrét női figuráját, aki mintha tengerben hánykolódna, mozog fel-le a konyhapult mögött. Vagy Enyedi Ildikó álintelligens műsorvezetőjét, aki a huszonegyedik század Zubolyaként bánik a szavakkal, Baranyi Szilviát, amint elegánsan elhajítja banánhéját, Pereszlényi Erikát, aki igyekszik senkit sem zavarni, miközben kiflijét harapdálja.
Az összetevőkből akár élvezhető előadás is születhetett volna. De ahogy a háttérben fortyogó lábasban sem főtt készre az étel, a produkcióra is ráfért volna még egy kis gyúrás.

A konyha (Pont[y] Műhely)
Zene: Márkos Albert, Szesztay Dávid. Ruha: Sinkovics Judit. Video: Mészáros Péter, Flanek Péter, Erdélyi Péter. Fény: Payer Ferenc. Sound: Zságer-Varga Ákos. Szcenika: Mervel Miklós. Rendező: Keszég László.
Szereplők: Baranyi Szilvia, Enyedi Éva, Pereszlényi Erika, Csillag Botond, Varga Balázs, Vicei Zsolt, Márkos Albert, Szesztay Dávid.

MU Színház, 2010. január 15.