Napról napra

„A szegényember hazaviszi a bánatát, és begyújtja a családi sportpoklot…” – olvashatjuk a Miskolci Nemzeti Színház Leenane szépe című előadásának színlapján, azonban Keszég László rendezése ennél jóval érzékenyebben, árnyaltabban dolgozza fel Martin McDonagh saját boldogtalanságuk miatt egymást tudatosan és öntudatlanul kínzó, sakkban tartó karaktereinek történetét. A tabudöngető, tematikailag gazdag darab a kiváló színészi alakításoknak köszönhetően […]

Az sem lehet egyszerű feladat, hogy a Tháliának – vagy akár a többi szórakoztató, kommersz, bulvár jelzővel illethető színháznak – minden évadban kell találnia négy-nyolc olyan színdarabot, amely felkínálható a könnyebb műfajt preferáló közönségének. Érthető, sőt helyénvaló, ha ezenközben a színházvezetés a prózai műfajon belül is változatosságra törekszik. Ebben az évadban a Thália Színház indulásként […]

Czakó Julianna Jelénája olyan hatást kelt, mintha radioaktív elem lenne a házban: sugárzik. Megfertőzi a férfiakat. Alighanem megkattogtatná a Geiger–Müller-számlálót, de még az is mosolyogna rá, ha tudna.

A Hatás alatt azt a struktúrát mutatja fel, amiben megtörténhet a verbális és fizika abúzus. (…) Felmutatja az ismétlődő, generációkon átívelő sémákat, amelyek átörökítik az agressziót. Az előadás mind színházilag, mind társadalmilag fontos, mert ahhoz, hogy változtatni tudjunk, azt is meg kell értenünk, hogyan lesz valakiből áldozat vagy bántalmazó.

A koronavírus-járvány okozta élethelyzetekre reflektáló, legfeljebb háromszereplős és maximum negyven perc hosszú egyfelvonásosok írására kértek fel kortárs szerzőket a kiírók, de a felkérésekkel egy időben – a vállalkozó érdeklődők számára – nyílt pályázatot is hirdettek. A felhívást március utolsó napjaiban tették közzé, gyorsan kellett dolgozni. Mindenki csak egy, vadonatúj művet küldhetett be április 15-ig. A […]

A Thealter tehát nyit, s nemcsak esztétikai tekintetben, ugyanis szubjektív módon is észlelhető, hogy egyre több a Thealter-turista: ahogy a függetlenek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, úgy lesz ez a fesztivál egyre népszerűbb és izgalmasabb.

Úgy tűnik, mintha a rendezvény apránként, „suttyomban” hajtaná végre az innovációt, talán annak tudatában, hogy a hirtelen irányváltás a mindenkori fizető közönség és a finanszírozó városvezetés szimpátiájába kerülhet.

A pozíciójában akkor frissen kinevezett Keszég a 2015/2016-os évadzárón úgy fogalmazott: kis lépésekkel, de kellő szigorral szeretne előrehaladni. Nos, a szigort a néző nem látja – nem is biztos, hogy látnia kell –, a kis lépéseket viszont nagyon is érzékelte, két előadás, a János király és a Kazamaták esetében pedig pregnánsan tapasztalhatta.

A POSZT sajtótájékoztatóján a meghívottak arról tájékoztattak: a tulajdonosok egyet tudnak érteni az alapkérdésekben, ennek köszönhetően a rendezvény jelentős és sikeres megújuláson ment át. Ugyanakkor az SZTT egyik tagja, Stuber Andrea nyílt levelében a grémium működésének kudarcáról írt.

A látott előadások alapján úgy érzem, az igazgatóváltást munkahelyi, igazgatási, hivatali, szakszervezeti ügynek tekinthetjük, esztétikai, művészi kérdések nemigen játszottak benne szerepet.

Nemcsak a társadalmi viszonyok, a vasút sem téma, hiszen nincs modernizáció…

Az utóbbi évek fejleménye a szerzői/társulati színháznak a kőszínházakban tapasztalható markánsabb jelenléte.