Szántó Judit: Fülig metaforában

Az Isten lábáról
2010-01-24

Egressy Zoltán írói lényét erős mondanivalók feszítik, és sokféle utat kipróbál tolmácsolásukra. Ezúttal mellékösvényre, illetve zsákutcába kanyarodott, de mindig érdemes figyelni rá.

Lassan lecseng a skála. Kezdődött az angolul négybetűsöknek hívott szavak elterjedésével, majd jött a színpadi meztelenség, kezdetben hátulról, aztán frontálisan is, aztán a szeretkezés egyre hitelesebb imitációi, végül a nyílt színi vizelés. Konkrétan. Mi következhet ezután? Mi más, mint a székelés, illetve annak élethű utánzata. Természetesen – mint metafora. Az, ugyebár, amiben jól benne vagyunk.
Alkalmas-e a faeces metaforának? Korlátozottan, pontosabban egyéntől függően. Megmondom aperte: én a fancsali képpel fintorgók közé soroltam be, és szívemből sajnáltam a szép Trokán Annát, amiért bokáig tolt bugyival kuporog mázas bilije fölött a színpad elülső szélén. De mivel nem ezért fizetnek, igyekszem befogott orral megnyilatkozni.
Egressy sajátos és általam nagyra becsült írói tulajdonsága, hogy kisközösségek – kocsmák, sportpályák, öltözők, cirkuszi kulisszák népének – példaszerű sorsában tükrözteti a mai magyar valóság lényeges aspektusait, sőt olykor teljes, emblematikus lényegét, mégpedig oly módon, hogy közben érdekes, egyszerre köznapian hiteles és típussá stilizált figurákat teremt, akiknek szájába jellegzetes, élvezetes, ha kell, poentírozott színpadi dialógusokat ad; mondhatni, egyfajta metaforikus realizmusra tesz nemegyszer sikeres kísérleteket. Amit azonban kötetéről írva megjegyeztem: pályakezdő Portugáljának (1998) máig tartó sikerét még sajnálatos módon nem tudta utolérni. (Amivel nem vonom kétségbe a 4×100 vagy a Sóska, sült krumpli erényeit, nem is szólva a más úton járó szép Madách-drámáról, a Vesztett édenről.) Igaz ez a most látott két darabra vagy inkább ujjgyakorlatra is – úgy tűnik, feledhető epizódok az író pályáján.
Megvan a példaértékű kisközösség már az elsőben, a Nyár utca, nem megy tovább-ban is: egy nagyon is konkrét, Ondraschek Péter színpadán praktikusan jelzett 74-es troli (Csáktornya park – Károly körút) találomra összesereglett utasai: Színésznő, Lány, Kürttanár, néhányan mások, plusz Sofőrnő és Ellenőr. A példázat, hogy stílusban maradjak, szobatiszta, bár a kaptafa már kopni kezd. A hosszú, forgalmi akadályok zavarta, majd áramszünet bénította úton az ilyen helyzetekben szokásos üres, közhelypatronokból egyénileg összeállított fecsegés folyik, melyet némileg tarkít a Színésznő elég mesterkélten odavonszolt kleptomániája. Mígnem az egyik utas pisztolyt ránt elő, s a társaságból túszok lesznek. A támadóról először kiderül, hogy mindenki ismeri: a Lánynak osztálytársa, a Kürttanárnak tanítványa, a Színésznőnek udvarlója volt (bizony, egy nagy falu ez az ország). Követelésére azonban csak lassan, nehézkesen derül fény; az érdeklődést ezalatt a revolver pufogtatása tartja ébren. A romantikus legényke azt akarja, nem mást, hogy a tévé mutassa be az imádott Színésznővel való szeretkezését, majd adjanak annyi pénzt, hogy ők ketten külföldön új életet kezdhessenek. A Színésznő azonban leszereli szegény kis magyar gengsztert: szerelmet színlel, a fiú boldog, a troli megy tovább. És most jön az emblematikusnak szánt, de csak slusszpoénnak sikerült befejezés: a végállomás előtt a járatot két vérprofi, nagystílű, nemzetközi szabású bandita állítja meg, s legéppuskázza az egész társaságot. Értsd: nem attól kell félnünk, amitől félünk – máshonnan jön a halálos veszély. A figyelmeztetéssel egyet is értenék, ám az előzmény sutácska.

Stefanovics Angéla (Adri), Kocsó Gábor (Gajdar), Törköly Levente (József) és Majzik Edit (Marika) Az Isten lábában Szkárossy Zsuzsa felvétele

A szünet nem készít fel arra, ami következik: a kozmikus ürítésre. Újabb kisközösség, ezúttal egy kis falu lakói, akik egyszer csak azt tapasztalják: a pöcegödörből micsurini nagyságú répa hajt ki. Íme, a kiút a válságból: szarni kell. Minél többet, minél méretesebbet. Egressy némileg stilizált eszközökkel feszíti a húrt: van verseny, intrika, féltékenység egyfelől; a várható problémák: székrekedés, majd hasmenés másfelől. Két szereplő, Portugália helyett, Izlandba vágyik. Közben a látvány: hevenyészett függönyök mögött hét szereplő (öt tősgyökeres falubeli, két kisebbségi) tüsténkedik. A válság honi kezelését megtorpedózza a hír: az EU-nak nem kell a gyanús mellékízű répa. Újabb ötlet merül fel, immár elég kényszeredetten: most kenőcsöt állítanának elő az alapanyagból. A végén egy emblematikus képet kapunk: az öt autentikus magyar lassan belesüpped a pöcegödörbe.
Megjegyzendő, hogy a magát elhatároló Szippantós, aki a végén a rossz hírt hozza, Bittner névre hallgat. Egressy legtöbb darabjában megjelenik ez a szimbolikus alak, a Baj, a Gonosz megtestesítője, nemegyszer konkretizálva: aki most Szippantós, volt már futballellenőr, züllött, kísértő ficsúr, világcirkusz-tulajdonos, nagytőkés szponzor; a 4×100 futónői sapkájukon viselték a „Bittner Rt. Hungary” feliratot. Bittnert nem kell szeretni. De harcolni sem lehet ellene.
Mindezt Gula Péter, illetve Soós Péter precízen, rutinosan lerendelkezte, olykor még rendezte is: a társulat, amely mindkét darabot ellátja, fegyelmezetten dolgozik, ki-ki képességei mértéke szerint színes figurákat állít elő. Mint a Budapesti Kamaraszínház három színpadán mindig, most is kiemelkedik csendes méltóságával, belső életet szuggeráló soktitkúságával Dolmány Attila (Térítő – azaz Eltérítő – és Bozgor), Stefanovics Angélánál (Lány és Adri) pedig senki sem tud intelligensebben buta fruskát játszani. Figyelemre méltó Trokán Anna metamorfózisa csábítóan kidekorált ifjú segédszínésznőből loncsos, kortalan falusi asszonnyá. Varga Zoltán (Utas és Jancsi) sajnos kezd beleszürkülni a társulat átlagába.
Egressy Zoltán írói lényét erős mondanivalók feszítik, és sokféle utat kipróbál tolmácsolásukra. Ezúttal mellékösvényre, illetve zsákutcába kanyarodott, de mindig érdemes figyelni rá.

Egressy Zoltán: Az Isten lába.
Két egyfelvonásos (Nyár utca,
nem megy tovább; Az Isten lába)
(Budapesti Kamaraszínház, Shure Stúdió)

Díszlet: Ondraschek Péter. Jelmez: Angyal Bernadett. Asszisztens: Harsányi Zsolt. Rendező: Gula Péter, illetve Soós Péter.
Szereplők: Majzik Edit, Stefanovics Angéla, Trokán Anna, Haás Vander Péter, Törköly Levente, Dolmány Attila, Kocsó Gábor, Varga Zoltán.

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.