A Játék a kastélyban anekdota három felvonásban, amely sok mindent kibír, kivéve azt, ha morális igazságtartalmat próbálna valaki belegyömöszölni.

Molnár-darabbal sikert aratni könnyű. Igazán jól eljátszani viszont szinte lehetetlen – állapítom meg majd’ minden alkalommal.
A tökéletesen perfekt mechanizmus szinte mindig megbízhatóan működik, azaz azt hinnénk, minimális tehetséggel és szakismerettel könnyedén színpadra tehető, ám alighanem éppen ez a kizökkenthetetlen gépezet gördít olykor szinte leküzdhetetlen akadályt a szövegben, a szituációkban, a figurákban sejthető vagy belelátott mélyebb tartalmak megfejtése, pláne eljátszása elé.

A Játék a kastélyban anekdota három felvonásban, amely sok mindent kibír, kivéve azt, ha morális igazságtartalmat próbálna valaki belegyömöszölni. Turai trükkös csele, melyet ráadásul nemes cselekedetnek állít be, valójában hatalmas csalás: jól átejtenek egy jámbor, ártatlan fiatalembert, nyakába varrnak egy kétes erkölcsű művésznőt, ráadásul nem titkolt anyagi haszonszerzés céljából is. Átlagos vagy annál jobb operettek esetében hatásos lehet az álomhazugság és a mögötte lapuló igazság összeütköztetése. A Játék a kastélyban azonban nem alkalmas ilyesféle erkölcsi megfontolások prezentálására, és a történet is a tengerparti kastély álomvilágában tűnhet hitelesnek. Ókori királyok betévedhetnek lakótelepi panelbe, de Turai és Gál eleme kizárólag a múlt század húszas–harmincas éveinek álelőkelősége, úriembermítosza, melyet a sznob rajongás burka óv. S e burok kipukkaszthatatlan, mert ha kipukkad, semmi sem marad.

Balsai Mónika (Annie), Mertz Tibor (Almády) és Janicsek Péter (Ádám) a székesfehérvári előadásban Wagner Csapó József felvétele

Amúgy a jól megcsinált Molnár-darab minden mást kibír. Nem mondom, hogy kedveli a sok rendezői faksznit. Székesfehérváron például nem tesznek kimondottan jót az előadásnak a Galambos Péter rendezői fantáziáját meglódító, két időt és két teret idéző asszociációk. A múlt század húszas éveibe valahonnan a XVIII. századból érkezünk, bizonyára azért, mert Turai az általa elkövetett álfrancia darabhoz XV. Lajos korabeli széket rendel. Bátonyi György díszletét barokkos freskók díszítik, a játék indítását álarcos karneválszerűség előzi meg, de közben XX. század eleji pesti slágerek szólnak a hangszórókból. A későbbiekben az is kiderül, hogy a vendégszoba falai nemcsak áthallhatók, de átláthatók is, így Annie és Almády éjszakai szerelmi civakodását nemcsak halljuk, de látjuk is baloldalt hátul. Jobboldalt viszont, bizonyára a szimmetria kedvéért, a fürdőszobába pillanthatunk, ahol Ádám bánkódik a kádban. A régi kor idézése semmihez semmit sem tesz hozzá, mindössze az időt rabolja. A fürdőhelyiség az előkelő emelkedettséget szállítja le naturális szintre. Az áthallatszó-átlátszó jelenet ugyancsak a naturális jelleget erősíti. Molnár amúgy is egy fél felvonáson át szorgosan sulykolja a kihallgatott beszélgetés fő motívumait, hogy a publikum biztosan fölismerje őket a harmadik felvonásban, de a fizikai valójában is eljátszott jelenet már csak azért is fölösleges és funkciótlan, mert senki sem kíváncsi az ifjú primadonna igazi erkölcseire. Így e rendezői trükk mindössze arra jó, hogy tovább fokozza az előadás szétforgácsolását.
Pedig azt már a szereposztás is előre kódolja. A darabhoz ugyanis legalább egy jelentékeny, súlyos színészegyéniség szükségeltetik, végtére is az a drámaíró, azaz maga Molnár önapoteózisa. A trükk, amellyel megvigasztalják s egyben átverik a gyanútlan ifjú zenészt, persze magában is eléggé szórakoztató, de azért a néző azt is elvárja, hogy legyen egy hős, akit maradéktalanul szerethet, s akiben ezúttal Molnár a szakmájában perfekt, hibátlanul működő agyú, idősödő férfi eszményi alakját, azaz történetesen önmagát írta meg. Szerémy Zoltánból mindössze az emberi-színészi jelentősség hiányzik. A személyiség súlya. Játékból játszik, mulatságból. Megmarad egynek a nyitó jelenet álarcosai közül. Pusztaszeri Kornél Gálja pedig nem ellenpontja vagy szürkébb, középszerűbb kiadása, hanem mindössze vicces rezonőr. Idézi is egy alkalommal a korabeli kabarék-bohózatok nyújtott hangú kisember-ábrázolását. Mertz Tibor szakszerűen és ízléssel jelzi Almády ripacskodását, Balsai Mónika Annie-ja olyan gyermetegen romlott a lelke legmélyéig, hogy az már maga az ártatlanság. Kozáry Ferenc sértődékeny titkárként rendben működik, Budaházy Árpád lakája viszont éppoly súlytalan, mint amilyen fiatal.

Kovács Gyula (Gál), Csémy Balázs (Ádám) és Márton András (Turai) Kecskeméten Wagner Csapó József felvétele

A Vígszínházban Marton László finom, mondhatni diszkrét jelzéssel indítja az előadást. Nyitva a teljes színpad. A darab játéktere mögött díszlettöredékek, kellékek hatalmas rendetlensége magasodik a zsinórpadlásig. Khell Csörsz tulajdonképpeni díszlete filigrán, jelzésszerű, elegáns. Szinte anyagtalan. Apró bútorok középen, kétoldalt ajtótokok. A három szmokingos férfi a színpadon át érkezik; mielőtt belépnek a ma estére nekik rendeltetett területre, jelentőségteljesen, talán tisztelgésképpen megállnak. Szép pillanat, de nem feltétlen kell tudomásul venni, megérteni vagy pláne tiszteletben tartani. A játék közben a színpadi háttér szinte észrevétlen eltűnik, a magasba kúszó fekete körfüggöny kitakarja, akár el is feledkezhetünk róla. A Vígben vígszínházi stílust játszanak. Kicsit színpadiasan, csöppet forszírozottan természetes, könnyed társasági csevegést folytatnak. Úriemberek úriemberként viselkednek. Hajnali háromkor is hibátlan az öltözékük, tiszta a beszédük és az elméjük, éles a logikájuk. Csak panaszkodnak a hosszú nap, a sokórás autózás fáradalmaira, de abból semmi sem látszik rajtuk. Legyűrhetetlen férfiak. Minél idősebbek, annál inkább. Ezúttal történetesen a Gált játszó Fesztbaum Béla majd harminc évvel fiatalabb a Turait alakító Benedek Miklósnál. Tulajdonképpen ez sem zavar. Legfeljebb némileg fokozza a két társszerző között lévő kvalitásbeli különbséget, még érthetetlenebbé teszi, hogy miért Gál van mindig elöl a színlapon. Fesztbaum egyébként fiatalságát szigorú rosszkedv, gyomorbajos kesernyésség, epésség alá rejti. Inkább ő emlékeztet kifacsart citromra, mintsem Almády. A Tornyi Ildikó és Lukács Sándor közötti harminchat esztendőnyi életkori szakadékot is jórészt betemeti a stílus és a nézői belefeledkezés. Mindenkit annyinak látunk, amennyinek játssza magát. Az ifjú primadonna hamvasan romlott, a túlérett amorózó játékosan szenvelgő. Lukács Sándor bravúros játékokkal egészíti ki Almády ripacsériáját. Tahi Tóth László keményen tartja magát a lakáj mindent tűrő szerepében, Csőre Gábor titkára valódi mimózalélek. A darab leghálátlanabb szerepében, Ádáméban az egyetemi hallgató Molnár Áron kicsit mulya kedvessége megjegyezhető.

A színész életkora persze csak annyira érdekes, amennyire a színpadon látszik. Sőt még annyira sem, ha ez a látszat nem zavarja a darabbeli viszonyokat. Főképp a számjátékok kedvelőinek lehet érdekes, hogy a kecskeméti Annie anyakönyv szerint éppen annyival idősebb az ő Ádámjánál, mint amennyivel fiatalabb a hozzá rendelt Almádynál. A színen ebből éppen annyi látszik, amennyi kell: láthatjuk, hogy az elragadtatásra hajlamos ifjú érettebb primadonnáért rajong, akinek a belső vitalitáson, a lélek örök ifjúságán túl púder, festék, paróka is szükséges a varázslat folyamatos fenntartásához. Ebben Danyi Judit remekel, mindössze sokszor erősen sustorgó „s”-ei zavarnak.

Molnár Áron (Ádám), Benedek Miklós (Turai), Tornyi Ildikó (Annie) és Lukács Sándor (Almády) a Vígszínházban Wagner Csapó József felvétele

Mira János díszlete vaskos, több erőt, mint eleganciát sugárzó, gazdája inkább procc újgazdag lehet, mintsem igazi finom, előkelő úr, ahogyan Turai jellemzi. Papírvékony falat aligha rejthet e kulissza, és a bűnös párbeszéd valóban nem is hallatszik át rajta túl tisztán. Itt tényleg szükség van arra, hogy a két kötözködő társszerző gyakran elismételje, amit a néző esetleg nem hallott pontosan. A súlyos, barnás bútorok közül kirí a harmadik felvonáshoz betett, XV. Lajos korára utaló fehér szék, talán szándékosan jelezve az igazi és a művi előkelőség különbségét.
Márton András Turaija kezdetben inkább fontoskodónak, forszírozottan okoskodónak tűnik, de később már természetes magatartásként viseli a lassúbb elméket fölényes elnézéssel kezelő zsenialitást. Kovács Gyula Gál pesszimista zsörtölődését mackós kedvességbe csomagolja. Kiss Jenő robusztus lakáj, szolgálatkészsége ironikus, szeretete már-már fenyegető. Hegedűs Zoltán Almádyját a harmadik felvonás próbajelenetében rá mért szenvedések megtisztítják, rossz ripacsból bűneit mélyen bánó, igaz emberré válva távozik. Egyedüliként az egész díszes társaságból katarzison megy át. De ez sem zavar senkit, sem a színpadon, sem a nézőtéren.
Cseke Péter rendezésében két felvonás rendben lemegy, nagyjából úgy, ahogy kell, a harmadik azután fölpörög. Csattannak a poénok, a korábban elrejtett petárdák is mind rendre robbannak. A mechanizmus működik.

Molnár Ferenc:
Játék a kastélyban
(Vígszínház)

Dramaturg: Radnóti Zsuzsa. Díszlet: Khell Csörsz. Jelmez: Jánoskúti Márta. Rendező: Marton László.
Szereplők: Benedek Miklós, Fesztbaum Béla, Molnár Áron e. h., Tornyi Ildikó, Lukács Sándor, Csőre Gábor, Tahi Tóth László.

(Katona József Színház, Kecskemét)

Díszlet: Mira János. Jelmez: Sántha Borcsa. Rendező: Cseke Péter.
Szereplők: Márton András, Kovács Gyula, Csémy Balázs, Danyi Judit, Hegedűs Zoltán, Széplaky Géza, Kiss Jenő.

(Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)

Dramaturg: Orbán Eszter. Díszlet: Bátonyi György. Jelmez: Kárpáti Enikő. Koreográfus: Boda János. Rendező: Galambos Péter.
Szereplők: Szerémi Zoltán, Pusztaszeri Kornél, Janicsek Péter, Balsai Mónika, Mertz Tibor, Kozáry Ferenc, Budaházy Árpád.