Minden közhely, szemfényvesztés, nagyjából a nagy példányszámban eladott, és média által hipe-olt Müller Péterek füveskönyveinek szellemi szinte.

Igényesség és felszínes, lapos – ahogy programszerűen meg is hirdetik -: kétdimenziós ürességek furcsa keveréke ez az este, melyet a Természetes Vészek Kollektíva hozott létre. Amit fülemben őrzök, a dimenziók nélküli és háromdimenziós zene a legjobb emlék, az öt hivatásos zenész az egyetlen emberi minőség (négy vonós, egy ütős alkotja az Accord Quartetet). Ahogy egy váratlan pillanatban improvizálni kezdenek, különböző kulcsokban adják elő ugyanazt a szalonzenét, valcert, még sokáig elhallgatnánk, de nem csupán azért, mert a többit sokkal kevésbé. Amikor Ágens előadásában már vokális hang kerül a zenére, elbizonytalanodom. Mintha a híres román sanzonénekesnő, Maria Tanase mély hangját és fájdalmas népdal(átiratát?) idéznék meg (Maria T-ként a másik román származású zenész, Balanescu ismertette meg őt a világgal neki dedikált lemezével). Ágens éppenséggel el is tudhatná énekelni, ha nem látszana szükségesnek a dal kifacsarása és valamiféle, az egészet lepusztító dekonstrukciója, ami oly jellemző rá. Márkos Albert sokféle stílusból, román népdalokból, szalonzenékből, repetitív és szuggesztív anyagból írt, mély és igazi teljesítményt nyújtó zenéje az est fénypontja.
Azért is menekülünk a zenébe, mert a szellemileg is kétdimenziós előadás oly gyorsan kiismerhető, hogy alig tudunk rá figyelni. Amint a merev ezüstöltönyben és szőke műanyagparókában megjelenő Katona László megszólal, másodperc töredéke alatt tudjuk, hol vagyunk: a média sivatagos világában, a megváltás vasárnap délelőtti és mindenkori igehirdetése alatt. Az egyébként tehetséges Katona Lászlónak most az a feladata, hogy a hamisságot hamissággal ábrázolja, művi legyen és fals, egyetlen pillanatban se higgyünk neki. Én készséggel nem hiszek. Ez volna az elidegenítés eszköze, amellyel fel kéne ismernünk a hamisságot és a hamis megváltókat. Mondataival – figyeljünk magunkra; annyira tudunk barátainkra is figyelni, amennyire magunkra stb. – képtelenség egy másodpercnél többet tölteni. Minden közhely, szemfényvesztés, nagyjából a nagy példányszámban eladott, és média által hipe-olt Müller Péterek füveskönyveinek szellemi szinte. Értjük, értjük, értjük. Most jöhetne az „ehhez képest”. Nagyon sokat várunk rá. És akkor sem jön.

 

Jelenet az előadásból / Koncz Zsuzsa felvétele

Az előadás következő síkja – immár a harmadik, a zenészek és a hozzánk beszélő fröccsentett megváltó közt – egy megemelt térben zajlik. Két festett, parókás, bohócszerű figura énekel, egy nő és egy férfi, kiket a vetítés és animáció tudatunkban rövidesen összeköt a címbéli Jom és Terryvel. A kifacsart rajzfilmbéli macskákkal-egerekkel, örök nő – férfi karmolászással és hajszával. Nem túl izgalmas sem képileg, sem színészileg, sőt már zeneileg sem.

A cím egyébként nem csupán elidegenítés, hanem – gondolom – a szerzői jog „ötletes” kikerülése is (mások által sem szabadon használható védjegy kötelez rá).
A jelentéseket gyorsan összerakjuk, aztán e három sík között kapcsolgatunk fel-alá, amúgy profi szerkesztésben, technikával, melynek kortárs színházi látszata és kevés belső anyaga kerül elénk. Szívem szerint a zenés csatornán tartanám csak a vezérlőt, de nem a néző dönt (koncepció és rendezés Árvai György). A zene nekem itt a Mezzo, de sajnos ezzel együtt mindet be kell ereszteni, a rajzfilmvilágot meg a médiamegváltást is. Végül dönteni kell: tartsuk-e meg a készüléket.
A szöveg közhelyeit nem tudhatja Katona László energiája sem feltölteni. Ha az a dolgunk, hogy felismerjük az ürességet, ezzel talán két percet el tudunk tölteni. Ám az előadás olyannyira didaktikus, hogy szinte meglepő a jó alkotói névsoron végigtekinteni (írók, akik jeleneteket szállítottak a produkcióhoz: Ambrus Sebestyén, Erdős Virág, Filó Vera, Peer Krisztián, Schein Gábor, Tasnádi István – a felelősség így persze megoszlik; dramaturg: Imre Zoltán). Azt villámgyorsan megértjük, hogy az „igaz élet” letéteményesei Jom és Terry, akik mindig tudják, mit kell csinálni, mert a macska- és az egérösztön hajtja őket. „Akik” önazonosak. Elvileg – mert színpadi másuk művi, csinált, s e tekintetben nem sikerül valamilyen más esztétikai minőséget létrehozni a Katona-féle alakkal szemben. Velük szemben áll a hamis megváltónk, aki a lelkünket akarja üres szavaival. Világos. Meglehetősen kispekulált, üres kompozíció.
Én egyébként azok közé tartozom, akiket már rég meggyőztek. A médiamegváltókról átkapcsoltam, de nem a rajzfilmre, még csak a Mezzóra sem, mert a tévémet is kidobtam. Inkább sétálni viszem a kutyát. Apropó: volt is az előadásban valami felidézhetetlen pillanat egy kutyamenhelyre elszegődött munkásról. Érdekelt volna, hogy mi lett vele.

JOM & TERRY VARIÁCIÓK (Természetes Vészek Kollektíva)
Ambrus Sebestyén, Erdős Virág, Filó Vera, Peer Krisztián, Schein Gábor, Tasnádi István és mások írásai alapján írta: Imre Zoltán. Zeneszerző: Márkos Albert. Video: Lenz Tünde, Korai Zsolt, Taskovics Éva, VJ Scaffland. Technika: Szirtes Attila. Jelmez: Szűcs Edit. Produkciós vezető: Kulcsár Viktória. Dramaturg: Imre Zoltán. Koncepció, rendezés: Árvai György.
Szereplők: Ágens, Laborfalvy Soós Béla, ACCORD Quartet, Katona László és mások.

Trafó Kortárs Művészetek Háza, 2010. február 25.