Kemény fiúk alkotják tehát a társulatot, amely arról híres, hogy ott még a lányok is fiúk.

Az amerikai Les Ballets Trockadero de Monte Carlo korunk legújabb kihívásával, az izlandi vulkánnal is dacol: repülőjárat híján Spanyolországból – majd’ huszonnégy óra alatt – elbuszoztak Budapestre, de nem mondták le MűPa-beli fellépésüket. Persze dicséret illeti a Nemzeti Táncszínház menedzsmentjét is, akik megszervezték, és elküldték értük az elmúlt napokban felértékelődött földi járműveket.
Kemény fiúk alkotják tehát a társulatot, amely arról híres, hogy ott még a lányok is fiúk. Ez a körülmény persze kölcsönöz előadásaiknak némi pikantériát, de szó sincs arról, hogy az együttes a nemi szerepcserék frivolitására alapozná a sikerét. A Trockadero Balett tagjai nem transzvesztiták, hanem káprázatosan képzett balett-táncosok és ragyogó komikusok. Vagy inkább komikák. Alapeszméjüket megalakulásuk (1974) óta olyan komolyan veszik, hogy az együttes férfitáncosai teljes mértékben, tökéletesen elsajátították (és biztos vagyok benne, hogy naponta gyakorolják) a női technikát. Klasszikus balettról lévén szó, a laikus közönségnek is szembeötlő a specialitás: a Trockaderóban ugyanis a férfiak spiccelnek – ugyanolyan színvonalon, mint bármelyik világhírű balettegyüttes prímabalerinái. És ebben szemernyi túlzás sincs.
A cél: a közönség szórakoztatása. De e célra rögtön nagyrabecsüléssel gondol az ember, ha azt látja: különleges képességekre alapozott, kőkemény, folyamatos munka alapozza meg.
Előadás közben elgondolkodtam azon, hogy Magyarországon (vagy a világ más, fejlett balettkultúrával rendelkező országaiban) miért nem alakulnak hasonló együttesek. Mindenhol tuti siker lenne. Aztán belegondoltam a szórakoztatás magyar módjába, és megértettem: országunkban nincs az a pénz, erő vagy hatalom, amely ilyen színvonalon tudna működtetni egy balettparodista csapatot. Nálunk legfeljebb hakniban összedobott koreográfiákban tütüt húzott férfitáncosok idétlenkednének ideig-óráig, és senki nem áldozna rá éveket, hogy balerinóból balerinává képezze át magát.

 

Sacha Vaughan felvétele

A Trockaderóban tehetséges koreográfusok is dolgoznak. Ugyanúgy, ahogy a táncolásban, a koreografálásban is csak az tud értékes paródiát készíteni-bemutatni, aki a fölényes szakmai tudást a kisujjában hordozza.

Az est középső részének középső (második) száma a Go for Barocco című Balanchine-paródia (Peter Anastos alkotása). A hat „táncosnőre” készült darabot a finom humor mellett páratlan szakismeret is jellemzi. Magyar szemlélő csak Karinthy Frigyes nyelvi bravúrokkal megtűzdelt irodalmi paródiáihoz tudja hasonlítani a látottakat. A koreográfia minden részletében Balanchine-koreográfia (úgy, hogy konkrét, tőle „kölcsönvett” mozdulatvariációkat nem is tartalmaz), az előadók mintha valódi Balanchine-balerinák lennének (mindamellett, hogy férfiak és persze egészen másmilyenek), a hozzáértő közönség pedig, miközben végig szakad a röhögéstől, ámul a szakmai megoldások ügyességén, helyenként zsenialitásán. Alkotó, előadó egyaránt megdolgozik a sikerért. Karinthy után mondhatjuk: humorban a Trockadero sem ismer tréfát.
Apropó hozzáértő közönség. A Trockadero sikerének egyik titka, hogy a belterjes humort nagyszerűen vegyíti a laikus közönség számára is érthető-élvezhető humorral. Folyamatosan láthatók a klasszikus balett „idiotizmusából” kinőtt vicces színpadi szituációk (olyanok, amilyeneket a nagyközönség mindig is elképzelt-feltételezett), és ezek tele vannak tűzdelve a szakmának szánt belterjes utalásokkal. Az eredmény: ki ezért, ki azért, de mindenki röhög.
Az első részben bemutatott A hattyúk tava 2. felvonása és a középső részben játszott A hattyú halála inkább a nagyközönségnek szánt humort helyezi előtérbe, a szakma ámulatba ejtése pedig a harmadik rész Paquita-paródiájában folyik. Ez utóbbiban elsősorban a tánctechnika csillog, de ebben is szép számmal akadnak lenyűgöző, brutális baletthülyeségek.
A Trockadero Balettet balettrajongók alapították. Ők, nem pedig a műfaj ellenségei igényelték (igénylik szerte a világon) a szórakoztató görbe tükröt. Van ebben egy adag Cyrano-jelenség is („Mert magamat kigúnyolom, ha kell, De hogy más mondja, azt nem tűröm el!”). Rostand hőséhez amúgy is hasonlítanak a Trockadero táncosai: önironikusak és teli vannak bumfordi bájjal.

Művészetek Palotája, 2010. április 21.