Ballet Preljocaj: …Schubert zenéje a mű túlnyomó részében nem harmonizál a kidolgozott, hűvös, fegyelmezett, steril koreográfiával… / New York City Ballet: Az amerikai társulat haknibrigádba szerveződött tagjai meggyőző erővel rontották a tánctörténeti léptékű NYCB hitelét, silány portékájukkal aláásva annak kivívott rangját.
A Pécsi Balett Budapesten vendégszereplő két repertoárdarabja kicsit olyan, mint a bögrés sütemény. Mindenből van benne egy mérővel, az összetevők ott vannak a spájzban, még finom is tud lenni, de az ember mégsem ezt tenné az ünnepi asztalra.
…az angyalok (ebben az Amerikában) a megváltás lehetőségét, a megszabadulás esélyét hozzák el. A teljesítménykényszertől való megszabadulás lehetőségét. Az angyalok azok, akik a fejeken belül egyre hangosabbá váló hangokat csillapítani tudják.
Egy év szünet után, 2019-ben tizenegyedszerre játszották Wagner Ringjének immár világhírű előadását a Müpában. A külföldi és itthoni közönség ráadásul ezúttal két teljes sorozatot ünnepelt teltházzal. Az ismert alapparaméterek: a tetralógia szünnap nélkül, négy egymást követő napon hangzik el, egyes figurákat az óriási hangi megterhelés miatt váltott énekesek alakítanak, a rendezés minimalista, a szereplők nem jelmezben,…
Látszólag nem sokat változott a bemutató óta a budapesti Wagner-napok legfontosabb előadása, a Ring. A rendező ugyanaz: Hartmut Schörghofer, és most is Fischer Ádám állt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának élén. A színpadkép is hasonló: egy negyvenöt fokos szögben megdöntött rámpa fölött és mellett állnak a szereplők. Ám mögöttük, a LED falon, már nem ugyanazokat…
Magassarkújukból elegánsan kilépő emberek. Makulátlanra vasalt zakó hajtókáját peckes mozdulattal igazgató emberek. Buliszerkójukat levető, fehérneműs emberek. A keménykalap „súlya”alatt faarccal bámuló emberek. Haljelmezben táncoló emberek… A nem a ruha teszi az embert mondás az életben sem feltétlen, a színpadon pedig kicsit sem igaz.
Végre előáll Magyarország vezető balett-társulata egy nemzetközi mércével is mérhető, ismert és keresett külföldi koreográfusokat felvonultató kortársbalett-esttel – én elviekben legalábbis ezt tartom a Triple Dance-ről, a lábjegyzetekről majd később –, kommunikációjuk fő csapásiránya mégsem ezt erősíti, nem ennek segít megágyazni, hanem a klasszikus balettre mutat vissza, azzal próbál takarózni, mintha bármi pironkodni- vagy szégyellnivaló…
Előbbi nagykanállal kimeri a púpozott adagot, folyamatos katarzist akar az első perctől az utolsóig, hamar telítődünk is vele, utóbbi apránként, mosolyszünetekkel porcióz (…). De hogy mit is jelent az igazi kockázat a cirkuszművészetben, azt a fentieknél jóval eszköztelenebb és közvetlenebb előadó illusztrálta ősszel a Corvin sétányon, illetve a Kálvin és az Eiffel téren.
A most tárgyalt előadások (…) zárt művek, amelyek nem értelmezik újra és nem alakítják át, hanem adottságnak tekintik a hagyományos előadói-befogadói helyzetet: egy adott pillanatban ható, de azon jó esetben túlmutató műalkotással kínálnak meg minket.
Kezdetben volt a színlap, erre még a vándorszínházaknak is telt. Aztán már plakát is dukált egy-egy előadáshoz. Ma pedig az lesz a sikeres színház, amelyiknek sikerül brandet építeni. Régen elég volt az előadás után egy-egy közönségtalálkozó, vagy a sztároktól egy-egy aláírt fénykép, ma viszont egész osztályok foglalkoznak azzal, hogyan kommunikáljanak a valós és virtuális térben…
