Az előadás repetitív módon jár üresben, hol a japán árnyjátékra, hol a magyar eredetre, hol az egymásba alakuló kapcsolatok látványára, hol a szimmetriára helyezve a hangsúlyt.

Gergye Krisztián Temetése – hasonlóan Horváth Csaba Fizikusokjához – valaminek a letisztult maradéka. Nevezzük fizikai színháznak vagy éppen teljes testszínháznak.Heiner Müller neve szerzőként hasonlókat ígért. A semmit tudás és sokat várás állapotában ültem be a Quartet című előadásra.

A Quartet szinte minden pontján elhibázott munka. Hosszadalmas, önismétlő, lendülettelen, felszínes. Gergye Krisztián az az alkotó, aki bármiből izgalmas darabot tud létrehozni. Tavalyi MU terminálbeli koreográfiája – a kevéssé izgalmas, kevés tapasztalattal rendelkező fiatal táncosok át nem szellemített interpretációja ellenére – nemzetközi szinten is megállná a helyét. Gergyét eddig bátor, a saját útját járó alkotóként ismertem meg. Most, úgy látszik, rossz partnert választott.
Az előadás utáni beszélgetésből derült ki számomra, hogy a produkció alapja a Rorschach-teszt, ami valóban evidens élményként jelent meg a szarvasagancs átalakulásaiban, és kevéssé evidens módon a játéktéri kapcsolatok rugalmasságában. Gergye mind ez idáig démonalakokkal foglalkozott, saját gazdag énjének szörnyeit mutatta meg nekünk. Ezekhez képest Rorschach-teszt-inspirációja súlytalan és jelentéktelen. Mit tudhat meg a kérdező egy ábrából, arcképekből, amit csodálatos és iszonyatos démonjainak színről színre való látásából ne tudna? Teljesen érthetetlen ez a szellemi üresjárat, miközben kvalitásos előadók rángatják a koncepció istrángját. A pszichológia a jávai tánc mellett csak karácsonyi díszdoboz. Hiba volt beengedni a szellem számára már előzetesen letisztított térbe.
Az előadás repetitív módon jár üresben, hol a japán árnyjátékra, hol a magyar eredetre, hol az egymásba alakuló kapcsolatok látványára, hol a szimmetriára helyezve a hangsúlyt. Az életben nincsen szimmetria, a szimmetria halott és érdektelen, az ásványok territóriuma. Mi dolgunk a szimmetriával? Tizenöt percnyi izgalmas felütés van a darabban, és más semmi. Az előadás első nullpontján jelenik meg a koreográfus a színen, és ad ekkor még egy esélyt a Quartetnek, amelyet még a felvonás végén vissza is vesz, addigi démontáncát tornamutatványokra váltva. A második felvonás szinte teljesen élvezhetetlen, követhetetlen, és intellektuális értelemben meddő. A ritmika elvétése már nem a pszichológusi inspiráció hozadéka, ez a koreográfus hibája.

A beszélgetésen a rendező-koreográfus azzal indokolta a szöveg elvetését, hogy a darab lassan levetette azt, és a rendelkezésre álló idő is rövid volt. Számomra nyilvánvaló, hogy nem volt idő a szöveg kidolgozására, ezért fél- vagy inkább negyed-kész ez a munka. Előfordult, hogy Gergyébe belerúgott a táncospárja, és a fekete ruhás alakok egyébként is nagyon összeszedetlenek voltak. A Quartet munkabemutatóként sem biztos, hogy megállná a helyét: sem a nőiséget, sem a férfiséget nem tudta megmutatni, de még az agresszióból is csupán valami kellemetlen utóízt hagyott hátra.
Teljesen érthetetlennek tűnt számomra a moderátor Králl Csaba visszafogottsága, aki pedig éppen odamondásairól híres. A zenéről, a Rorschach-tesztről, Heiner Müllerről beszélgetett; semmi olyat nem tudtunk meg, amit egy szórólapból ne tudnánk levenni.
A beszélgetésen derült ki az is, hogy mindegyik zenésznek volt egy táncos partnere, akire figyelt, akinek zenélt, aki viszont neki mozgott, és az egészet improvizálták. De lényegtelen, hogy valami improvizáció-e vagy sem, az érdekes az, hogy hiteles-e, erős-e a produkció. És ha ennek eléréséhez valakinek a spontaneitás kell, akkor legyen spontán, ha pedig rengeteg gyakorlás, akkor gyakoroljon rengeteget. A zenei anyag egyetlen igazi értéke egy klasszikus részlet interpretációja. A beszélgetés azt jelezte, hogy egy koncepciókkal túlterhelt, túlgondolt és a gondolnivalók jelentéktelensége miatt átélhetetlen, kudarcos kísérlet született.
Gergye világéletében az egyes személyekben meglévő közös képeket kutatta, míg a pszichológia tesztjei éppen nem az egyént, az egyéniséget, a szellemet érintik, hanem ezek szegényes párlatát, az individuumot. Az individuumról a logika, a matematika és a fizika tud mesélni, a pszichológia az egyéniségétől megfosztott lélek fizikája. Gergye Krisztián most megállt, körbenézett. Remélem, nem ebbe az irányba megy tovább.

Quartet (Gergye Krisztián Társulata – Trafó Kortárs Művészetek Háza)

Díszlet: Árvai György. Jelmez: Béres Mónika. Dramaturg: Miklós Melánia. Zenei szerkesztő: Philipp György. Rendező-koreográfus: Gergye Krisztián.
Tánc: Gergye Krisztián, Gresó Nikoletta, Téri Gáspár, Virág Melinda. További szereplők: Domokos Flóra, Frigy Ádám, Hoffmann Adrienn, Szabó Gábor.