Rendkívül elszánt ínyencnek kell lennie annak a német, francia vagy angol vendégnek, aki meghallgat egy olasz bel canto operát egy finnugor nyelven.

Tanulságos ellátogatni Európa Kulturális Fővárosába. Magam ősszel, a felkészülési időszakban végigbukdácsoltam már a keresztül-kasul föltúrt belvároson. Nos, február végére haladtak valamit a gödrök betemetésével, könnyebb elsétálni a színházig. Amelynek épülete itt-ott alá van dúcolva, az erkélyre tilos és életveszélyes kimenni, a nézőteret pedig átkozottul túlfűtik, ami bizonyára közrejátszik abban, hogy a premieren egy nézőt szívrohammal visznek kórházba.
Ilyesfajta közegben kerül tehát sor az évad egyetlen operabemutatójára. Donizetti közepesen ismert Boleyn Annáját választották, és hozzá a magyar nyelvet. Somogyi Szilárdnak ez az első operarendezése. Mestere, Kerényi Miklós Gábor újra lefordította a szöveget. Igazán derék munkát végzett, sokéves dalszínházi tapasztalata, édesapjának énektanári öröksége éppúgy benne van a sorokban, mint saját drámai tehetsége. Régi vitatéma, hogy eredeti, avagy magyar nyelven játsszunk-e operát kis hazánkban. Nos, Magyarországon ez ügyben hosszasan lehet érvelni pró és kontra. Európa Kulturális Fővárosában azonban értelmetlennek tartom e fölvetést. A projekt egyik fő eleme a kulturális turizmus élénkítése. Az idelátogató külföldiek megnyerésére az opera mint nemzetközi műfaj, különösen egy ritkábban játszott mű, kitűnő volna.
No de magyarul?
Rendkívül elszánt ínyencnek kell lennie annak a német, francia vagy angol vendégnek, aki meghallgat egy olasz bel canto operát egy finnugor nyelven.

Szécsi Máté (VIII. Henrik) és Váradi Marianna (Boleyn Anna) / Tóth László felvétele

A klasszikus olasz opera dramaturgiája nagyjából úgy épül föl, hogy a recitativókban gyorsan lezajlik a cselekmény, majd az áriákban, együttesekben minderre hosszan reflektálnak a szereplők. Gyarmathy Ágnes Shakespeare-színpadot tervezett, hátul trapéz alakban végigfutó falakkal, boltívekkel, középen pedig három, sok mindenre használható, tologatható emelvénnyel, középen pedig egy balról jobbra lefutó híddal. A tömeget szépen föl lehet rakni erre az alapra, az intimebb jelenetek bensőségessége azonban legtöbbször nem érvényesül. A jelmezeken a gazdagság látszik, a kor és a színház gazdagsága. A hölgyek minden jelenetre toalettet váltanak, fényűzően hullámzanak a különféle drága kelmék, ritka prémek. A börtönruhák aprólékos megszaggatása azonban nem elborzaszt, hanem megmosolyogtat, és a „vért” is kenhették volna takarékosabban. Hasonlóan történelmietlen és komikus hatást kelt, amikor a bírósági ítélkezés jelenetében a nép „Anna! Anna? ANNA” stb. feliratú táblákkal demonstrál. Persze Somogyi Szilárd a musical felől érkezett, mintáit is onnan hozta, ahol minden minduntalan forog, fütyül, ez a dinamizmus és a szórakoztatás ismérve. Ezért aztán a rendező itt is mindenáron meg akarja mozgatni a darabot, az énekeseket. Ez gyakran hasznos, mert megvéd az operai maníroktól. Nem hisz viszont eléggé a mozdulatlanság erejében, amely a klasszikus olasz operának egyik legfőbb fegyvere. Abban, hogy egy, kettő vagy négy ember csak áll a színpadon, és zuhog ránk a hang. Persze ehhez énekesek is kellenek.
Donizetti, Bellini és bizonyos mértékig Rossini alkotásai nagy és gyönyörű hangú énekesekre lettek kitalálva, akik ráadásul virtuóz énektechnikával rendelkeznek. Ma épp ez jelenti előadásuk legfőbb nehézségét. Ne legyünk méltánytalanok: Pécsett elég jó énekeseket válogattak össze. Csak éppen nem elég jók. Hisz ebben a világban a hang minősége, gyönyörűsége, a formálás kifinomult artisztikuma nem a tartalom ábrázolásának eszköze, hanem maga a tartalom. Egy Verdi- vagy Puccini-darabot sokkal könnyebb elfogadni közepes vagy jó közepes énekesekkel. A bel canto világában viszont a hozzávetőlegesen megfelelő színvonal csak arra elég, hogy a hallgató konstatálja a dallamok gyönyörűségét, érzékelje egy-egy hangszín szépségét, lássa a drámai folyamat konstrukcióját – ám a darab nem vonja körébe, nem részt vevő átélő, csak külső szemlélő marad. Hiába irányítja olyan pontos szenvedéllyel a zenekart Kesselyák Gergely és Cser Miklós, hiába tiszták a szólamok, hiába érzékletesek a tempók. Az énekesek teljesítményét tehát ebben az idézőjelben értékelhetjük csak.
Váradi Marianna egykori koloratúrszopránja megsötétedett, de azért nem veszítette el mozgékonyságát. Adott körülmények között optimális választás a címszerepre, példamutatóan állította elénk a kiszolgáltatott, szenvedő asszonyt. Fiatalabb váltótársa, Vermes Tímea hangja világosabb, könnyedebb. A koloratúrákat persze virtuózabban teljesíti, a figura drámai bukását kevésbé. Ám szemre és fülre egyaránt ifjú Annájával azért együtt lehet érezni. László Boldizsár a bemutatóra lebetegedett, ezért Csajághy Szabolcsnak – kissé ugyancsak gyengélkedve – két előadást kellett énekelnie két nap alatt. A megfázás mögül férfias, csengő tenor hang szól, amely fényesen hozza a szerep c körüli magasságait is. A színpadon otthonosan mozog, a figura is hihető. Ígéretes tehetséggel ismerkedtünk meg. A második rész elején belógatják a színpadra VIII. Henrik Holbein festette ismert portréját. Kár mutogatni, hisz Cser Krisztián egészen más karakter, magasabb, szikárabb. Szécsi Máté nyaktól lefelé hasonlítana a történelmi alakra, csak épp a lényeg hiányzik belőle: az a kőkemény arc, az az elszánt tekintet, amely a festményről sugárzik. Az ő vonásai inkább gyermekiek, s ezen a szerencsétlen hajasbaba-paróka tovább ront. Viszont igazi basszus hang, bár a szerephez nem elég hajlékony, nem elég karakteres. Cser Krisztán orgánuma mozgékonyabb, viszont egy átlagos bariton színével szól. Így aztán egyikük sem képes súlyt adni a király alakjának. (Nota bene volt egy igazi főúr a színpadon: Király Miklós torkából valódi, egészséges mély férfihang szól. Rá Lord Rochfort szerepét osztották.) A magas mezzo szerepet, Jane Seymourt, a király szeretőjét Várhelyi Éva biztonságosan szólaltatta meg, ám hiányzik a hang érzéki szépsége, ami ebben az esetben a csábítás operai dimenzióját is mutatná. Tóth Judit izgalmasabb színben, dúsabban szólal meg, és többet közvetít a figura érzelmi hullámzásából. Pompás ruháikban mindketten remekül mutattak. Smeton apród szerepét két kontratenorra osztották. Tetszene az ötlet, de Birta Gábornak inkább a hangja, Pirgel Dávidnak pedig a figurája felel meg. Sir Herveyt egészséges hangütéssel, igazi intrikus színekkel elevenítette meg Horváth István, Győrfi István előadásában viszont teljesen elvész a karakter.

Cser Krisztián (VIII. Henrik) és Vermes Tímea (Boleyn Anna) / Tóth László felvétele

Anna megúszhatná, választhatná a száműzetést is, ám ő inkább a dicső halált választja, aminek finom alkotmányjogi következménye, hogy ha nem válik el, hanem feleségként hal meg, gyermeke megtartja jogát az utódlásra. A Boleyn Annában néma szereplőként megjelenik a kis Erzsébet is. Tudjuk: a király utána még négy feleséget fogyasztott el abbeli görcsös igyekezetében, hogy fiú utódot nemzzen. Ez nem sikerült; Jane-től született fia tizenöt évesen meghalt, viszont lányából az angol történelem egyik legnagyobb uralkodója vált. Somogyi Szilárd a fináléban színre hozza a sorsnak ezt a fura fricskáját. Anna vérpadra megy, útja természetesen a ferde hídon vezet föl a vesztőhelyre. Amint eltűnik a takarásban, vörös lepel hull alá, amelyre mosolygó arcát vetítik ki. Alul viszont hófehér ruhában Erzsébet királynő lép ki a lepel alól: Anna áldozata meghozta gyümölcsét.
A pécsi előadás ezzel a költői kompozícióval zárul. Ám amint lemegy a függöny, és elindul a taps, az újranyíló színen az egyik zenekari zenére masíroznak végig a szereplők. Megrendülésünket, az épphogy létrejött katarzist porrá zúzza a musicales-revüs tapsrend.

Gaetano Donizetti: Boleyn Anna
(Pécsi Nemzeti Színház)

Szövegét Felice Romani írta. Fordította: Kerényi Miklós Gábor. Díszlet-jelmez: Gyarmathy Ágnes. Korrepetitor: Horváth Judit. Karigazgató: Witterle Gábor. Vezényel: Kesselyák Gergely és Cser Miklós. Rendező: Somogyi Szilárd.
Szereplők: Szécsi Máté/Cser Krisztián, Váradi Marianna/Vermes Tímea, Várhelyi Éva/Tóth Judit, Király Miklós/Rubind Péter, László Boldizsár/Csajághy Szabolcs, Birta Gábor/Pirgel Dávid, Győrfi István/ Horváth István.
Közreműködik: a Pécsi Nemzeti Színház kibővített énekkara.

Facebook Comments