Két színésznő: Ujvári Janka és Füsti Molnár Éva. Két szakma: prózai színház és báb. Hol távolabb, hol közelebb egymáshoz, most éppen mindketten Pécsen. A Távbeszélőben alkotókat kérünk fel, hogy hívják meg egy tőlük távol élő kollégájukat szakmai eszmecserére. A beszélgetést kísérte, szerkesztette: Proics Lilla.
2020-ban a Pécsi Nemzeti Színház előadása nem azzal kelt felháborodást, hogy politikáról beszél egy politikáról szóló darabban, hanem azzal, hogy eközben nyolc trágár kifejezés is elhangzik. Hol tartunk a párbeszédben?
Erőteljes a felütés: Horváth Szabolcs elegáns miniszterelnöknek öltözve éppen a lemondási beszédét gyakorolja, önnön szemére hány, amiért gyűlöletre idomította saját országát, miközben odakint a világban a saját hírnevét igyekezett öregbíteni.
Elvileg minden a szerelemről szólna. Gyakorlatilag már a szövegkönyvekből csurog a vér. Dermesztő macska-egér játék az alapja mindkét produkciónak, a Christopher Hampton tollával átigazított Choderlos de Laclos regénynek, a látványosan tálalni szándékozott, nagyszínpadi Veszedelmes viszonyoknak és a Sediánszky Nóra által írt, parányi térben pihegő A név: Carmen című, vegyes technikájú előadásnak.
Erős kontrasztot képez, ahogy a két különböző rendező ugyanannak a szerzőnek a talán kissé giccs-gyanús szövegeihez nyúl.
A vígszínházi legújabb Istenítéletnek van egy kivételes jellegzetessége: elkészült a bemutatóra. Teljesen. Van eleje, közepe, vége…
Mielőtt újra végignéztem a szemle előadásait, örültem a válogatás igényességének. Erről most sem gondolok mást. Néhány ponton voltak kételyeim, most is vannak. Nem pontosan ugyanott.
…minél nagyobb Falstaff hasa, annál kisebb az előadás önbizalma.
