Új prioritások a kultúrába vagy gazdasági kényszer?

… ha a kormányzat változtatásokat akar, meg fogja kérdezni az érintettek képviselőit is.

– Elterjedt a hír, hogy a hatos kategóriában regisztrált függetlenek működési támogatásáról a kuratórium meghozta a döntést, de azt az Előadó-művészeti tanács nem hagyta jóvá, és ezért késik a pénz folyósítása. Ez igaz?
Szögi Csaba: – Nem. Az Előadó-művészeti tanács már június közepén továbbította az anyagot a miniszternek.
Mihályi Gábor: – A tanács döntő többséggel, két tartózkodással elfogadta a kuratórium javaslatát, és felterjesztette aláírásra. De valamit tisztázzunk az elején: a hatos kategória a jelen helyzetben nem csupán a függetleneké, és főleg nem az alternatívoké. Ugyanis a törvény hibája és vélhetően bizonyos együttesi szándékok miatt is azok az társulatok, amelyeknek a hármas kategóriában kellett volna regisztrálniuk magukat (hiszen az eredeti szándék szerint ez a tánc kategóriája), a hatosba kerültek. Tehát helytelen azt mondani, hogy a hatos kategória a független alternatívoké, hanem úgy pontos fogalmazni, hogy az ott szétosztható pénz mindazon együttesek kerete, amelyek jogosultan a hatos kategóriában regisztráltak.
– És mért kerültek a hatosba azok, akiket joggal lehetett a hármasba várni? Azt is lehet hallani, hogy bizonyos formációknak adminisztratív okok miatt szinte lehetetlen volt a hármasban regisztrálniuk, de azt is csiripelik a verebek, hogy az együttesvezetők nagy része bizonyos okok miatt jobban vonzódik a hatosba. Lehet, hogy ott sejtik a több pénzt?
Sz. Cs.: – Szerintem nem erről van szó. A profi együttesek közül egyedül a Győri Balett tudott a hármasban regisztrálni, a többit ugyanis nem önkormányzat tartja fenn. A Szegedi Kortárs Balett is alapítványi formában működik, igaz, a szegedi Nemzeti Színház keretein belül az önkormányzattal is szerződésben áll, de ez a köztes megoldás annak az egyenes következménye, hogy annak idején az együttest kiebrudalták a színházból. Egyébként a 108 regisztrált szervezet közül kettő-négynél merült fel ez a probléma, tehát az elsöprő többség teljesen helyén van a hatosban. Annak idején, az Előadó-művészeti törvény előkészítésekor a Táncművészeti Kerekasztal tett ajánlást arra, hogyan kellene feltölteni a hármas kategóriát. A teljes szakma egyetértett abban, hogy – a törvény szellemében – az önkormányzatokat ösztönözni kell táncegyüttesek fenntartására. Műfaji szorzórendszert javasoltunk, és el is értük, hogy a tánc esetében ez másfél legyen, vagyis a törvény szerint az állam az önkormányzat minden fenntartásra fordított forintja mellé plusz másfelet ad. Ez meg is valósult az egyes és kettes kategóriában, tehát a többtagozatú színházak esetében, de a hármasból kimaradt.
– Mért nem sikerült feltölteni a hármas kategóriát?
M. G.: – Már az első regisztrációkor kiderült, hogy a hármasba gyakorlatilag a Győri Balett és az Alba Regia Néptáncegyüttes kerülhet bele. Összehívtuk azokat az együttesvezetőket, akikről feltételeztük, hogy a hármasban volna a helyük, a megbeszélésen kialakult egy törvénymódosítási javaslat, amit aztán az Előadó-művészeti tanács el is fogadott. A javaslat tehát most az illetékes minisztériumban van, és ha beépülne a törvénybe, akkor kiderülne, hogy valóban csak adminisztratív-e a probléma, vagy az együttesvezetők – nemcsak anyagi okok, hanem egyéb tényezők miatt is – tényleg azt gondolják, hogy a hatosban jobb helyük van. Ugyanis a hármasban jogilag, szervezetileg sem teljes a függetlenség…
– És nagyon jóban kell lenni az önkormányzattal, mert ha onnan kevés pénzt kapnak, kevesebbet ad az állam is.
M. G.: – Ez is előfordulhat.

Szögi Csaba

Sz. Cs.: – A szorzót ösztönzőnek szántuk, de a színházakat és rajtuk keresztül az önkormányzatokat nem arra akartuk ösztönözni, hogy a táncot – tagozati formában – tartsák bent a színházakban, csorbítva ezzel a műfaj szabadságát, önállóságát, vagy ahogy annak idején mondtuk, a felnőttségét.

– Lezárva ezt a kérdéskört, próbáljuk meg tisztázni: lett volna, illetve lenne együtteseknek lehetőségük a hármas kategóriában regisztrálni?
M. G.: – Igen, ha megkötötték volna, vagy megkötnék egy önkormányzattal a közszolgáltatási szerződést. De nem tették meg, nem tudták vagy nem akarták megtenni, vagy nem tudtak megegyezni az önkormányzattal… Az okokat nem látjuk tisztán, csak találgatunk.
– Térjünk vissza az Előadó-művészeti tanács hatos kategóriával kapcsolatos döntésére. Az is elterjedt, hogy az egyik tanácstag levelet írt a testületnek, amelyben kifejtette, hogy miért tartja rossznak a kuratórium által letett javaslatot és az Előadó-művészeti törvénynek azt a részét, amely a hatos kategóriában regisztráltak számára jelentős összeget, az összes színházi támogatás tíz százalékát juttatja. Tanácstagként tudnotok kell róla: volt ilyen levél?
Sz. Cs.: – Már a törvény-előkészítés fázisában is voltak olyanok, akik tíz helyett öt százalékot javasoltak a területnek. Ez körülbelül annyi, mint amennyit a függetlenek azokban az években kaptak, amikor erősen alulfinanszírozottak voltak. És ha megnézzük, hogy a tíz százalék hogyan oszlik meg a függetleneken belüli különböző területeken, azt láthatjuk, hogy a táncnak kábé négy százalék jut. Nem is táncosok, hanem színházi kollégák sokallják a tíz százalékot.
– Külső szemlélőben már ennyi hallatán megfogalmazódik: itt kemény harc folyik a pénz lenyúlásáért. Milyen szakmai indokaik vannak a tíz százalék sokallóinak?
M. G.: – Az emlegetett levél tartalmát ismerem, hiszen felolvasták az ülésen. Abban táncról nincs is szó, az alapvetően a színház problémáival foglalkozik. Általánosságban például azt vonja kétségbe, hogy az innovációra szánt tíz százalék bizonyos együtteseknél valóban innovációra megy-e, és ezt a területet vajon egyöntetűen jellemzi-e az innovációra törekvés, amivel az odatartozók jellemzik magukat. Én a levél egy részével egyetértek. A tánckuratóriumban én is hasonlókat mondtam: az innováció értékelésénél a nagy, nem független együtteseket nem ugyanolyan súllyal kell számba venni, és náluk az innovációt, e bűvszót, nem lehet ugyanolyan szempontrendszer alapján kezelni, mint a kisebb alternatív csoportoknál. Az előbb elhangzott, hogy az alternatív szféra hosszú időn át alul volt finanszírozva. Hát, én arról is tudnék mesélni, hogy az államilag dotált intézményekben, táncegyütteseknél milyen elképesztő még ma is az alulfinanszírozottság. A függetleneknél tavaly megduplázódtak a pénzek, aminek a jogosságát én nem vonom kétségbe, de mi, a Magyar Állami Népi Együttesben nem gyarapodásról, hanem jó ideje inkább elvonásokról tudunk beszámolni.
Sz. Cs.: – Senki sem vitatja, hogy a kőszínházakban is zajlik kísérletezés. Ezért találták ki a stúdiószínpadokat is. A kőszínházi struktúrában a társulatvezetőknek, alkotóknak van választási lehetőségük: eldönthetik, hogy a közönség egy szűkebb rétegét célozzák meg stúdióban, vagy hagyományosabb eszközökkel nagyszínpadon rendeznek. De a táncművészetben ilyen választási lehetőség nincs. Az állam (illetve önkormányzat) összesen három néptáncegyüttest, a Győri Balettet és az operaházi balettegyüttest tartja fenn. A független táncalkotóknak tehát választási lehetőségük nincs, csak a kategóriájukban megítélt működési támogatásra számíthatnak, s ez meghatározza a mozgásterüket is. És hogy valóban innováció-e, amit művelnek, azt a forrást elosztó szakmai kuratóriumnak kell eldöntenie, külön-külön minden regisztrált esetében.
– Tehát a regisztráláshoz adminisztratív-szervezeti szempontok szerint kell függetlennek lenni, hogy innovatív-e a tevékenység, azt meg a kuratórium dönti el.
Sz. Cs.: – Így van. Persze az innováció ott sem az egyetlen kritérium, de az egyik legfontosabb fokmérő. És regisztrálni, csak közhasznú nonprofit szervezetnek lehet.
– Szerintetek jól döntött idén a kuratórium?
M. G.: – Vannak fenntartásaim. Az Előadó-művészeti tanács – tiszteletben tartva a kuratórium függetlenségét – az első közös ülésen felhívta a kurátorok figyelmét bizonyos elvi elvárásaira. Például arra, hogy a hatosban regisztrált együttesek nem „a” függetlenek vagy alternatívok, hanem mindazok a formációk, amelyeket oda tudtak regisztrálni. Mivel ez így egy öszvér kategória lett, nem lehet az innováció mértéke a legfőbb kritérium. Ezt szerintem nem vették eléggé figyelembe, és sok esetben az elosztás arányaival sem értek teljesen egyet. De mindez természetesen csak a táncra vonatkozik.
Sz. Cs.: – Én elfogadom a kuratórium döntését. Nagyon felelősségteljes munkát végeztek. Szakmai szempontrendszer alapján, és nem szubjektíven, érzelmi alapon döntöttek.
– Milyen az Előadó-művészeti törvény? Jó, nagyon rossz, elfogadható?
M. G.: – Óriási a jelentősége, hogy törvényileg szabályozva lett a terület működése, de mint látjuk, a törvény – legalábbis sok része – nem jó. A táncban a legtöbb konfliktus abból adódik, hogy a független terület a valóságban is szabályozatlan. Nem tudom, hogy az alternatívok értékrendje szerint elválik-e profi és amatőr, lehet-e valaki egy-két művel koreográfus, alapíthat-e azonnal együttest, és az állami pénzek legalább hasonló hatásfokkal hasznosulnak-e mindenkinél. Ha a terület belső értékrendje, a kiválasztódás mechanizmusa tisztulna, könnyebb lenne a törvényt jó irányba módosítani.
Sz. Cs.: – Ha az a bizonyos három-négy együttes a hármas kategóriában tudna regisztrálni, a feszültség jóval kevesebb lenne. A táncban a függetlenek kilencven százaléka professzionista, diplomás alkotó- és előadóművész; tisztázni szeretném: itt amatőrök labdába sem rúghatnak.
– Tehát a hatos kategória megérdemli a tíz százalékot, a törvénynek ez a része jó…
Sz. Cs.: – Igen.

Mihályi Gábor / Koncz Zsuzsa felvételei

M. G.: – Mint a Táncszövetség elnöke nem mondom azt, hogy sok a tíz százalék, de mint az Állami Népi Együttes vezetője azt gondolom, nem ártana újra átgondolni, hogy az állandósult elvonások között élő állami intézmények mégis hogyan létezhetnek ebben a finanszírozási rendszerben.

– Nyilván hallottátok a mendemondát, hogy különböző társaságokban, egyesületekben lázas „törvénymódosító”munka folyik.
Sz. Cs.: – Hallottuk, és fel is ajánlottuk a szövetségek nevében a segítségünket, tapasztalatainkat. Azt gondolom, ha a kormányzat változtatásokat akar, meg fogja kérdezni az érintettek képviselőit is.
– Azt is hallani, hogy azért tartják vissza a pénzt, hogy az új törvény közben megszülethessen.
M. G.: – Ezt nem hiszem. Az olyan hosszú időt jelentene, hogy az egyenlő lenne a terület éhenhalásával. Én is abban bízom, hogy ha fel tudjuk venni a kapcsolatot azokkal, akik az új javaslatokon dolgoznak, el fogják fogadni a segítségünket, tapasztalatainkat, és így akár egy sokkal jobb törvény is születhet.
– A törvénnyel tehát sok gond van, több részét javítani, módosítani kellene, de azért jó, hogy megvan, szabályozza a területet. A kurátorok, tanácstagok is jól dolgoznak, igyekeznek megjeleníteni, képviselni a különböző érdekeket. Ha ez mind így van, miért nem folyósítják a pénzt, miért szűnnek meg társulatok, miért kerülnek utcára táncosok?
M. G.: – Az új kulturális kormányzat vélhetően teljes részletességgel még nem fogalmazta meg azokat a prioritásokat, amelyek alapján a kulturális életet működtetni akarja. Bizonyára vannak olyanok a minisztériumban is, akik több hibát látnak a törvényben, tehát lehet, hogy át kívánják gondolni az egész támogatási rendszert.
– Ezek szerint koncepcionális oka van a pénz visszatartásának, és nem az átadás-átvétel adminisztratív nehézségei vagy a gazdasági helyzet miatt tartják vissza a kifizetéseket?
M. G.: – Elsősorban gazdasági okok miatt vannak zárolások, az NKA-pénzeket is visszatartják, az állami intézményekben is elvonások vannak. Ez a terület sem maradhat ki a „közteherviselésből”.
– Most akkor a prioritások átgondolása zajlik szerinted, vagy gazdasági okok miatt nem tudják kifizetni a megítélt pénzt?
M. G.: – Én nem tudom, de a kettő nyilván együtt jár.
– Csaba, gazdasági, vagy politikai okok miatt nem jön a pénz?
Sz. Cs.: – Szerintem gazdasági okok miatt: az Előadó-művészeti tanács június 17-én továbbította a javaslatokat a működési támogatásokról a minisztériumba, a kormány pedig június 18-án hozott rendeletet a zárolásokról. A nagy probléma az, hogy a döntés már több mint egy hónapja húzódik, és a regisztráltak – ellentétben a kiírásban foglaltakkal – nem kapták meg a hivatalos értesítéseket, tehát nem tudják, hogy mennyiből gazdálkodhatnak.
– Egyáltalán az kimondatott, hogy a hatos kategória keretét csökkentik, vagy zárolnak belőle valamennyit?
Sz. Cs.: – Nem.
– Akkor az is lehet, hogy marad a pénz, vagy egyáltalán nem lesz erre, vagy csak a megítélt fele…
M. G.: – Nem tudunk semmit, de azt azért nem gondoljuk, hogy erre egyáltalán nem lesz pénz. A területet összefogó szövetségek nevében már megfogalmaztunk egy levelet, amelyet elküldtünk az illetékeseknek a minisztériumba, jeleztük, hogy már minden határidő lejárt, senki nem tud semmit, és az együtteseket a megszűnés veszélye fenyegeti.
– Érkezett válasz?
Sz. Cs.: – Eddig még nem, de egy hete küldtük a levelet.
– Mit mondasz a táncosaidnak? Lesz ősszel is Közép-Európa Táncszínház?
Sz. Cs.: – Mivel semmilyen hivatalos információ nem áll rendelkezésünkre, ugyanúgy készülünk, mint máskor. Ha majd megtudjuk, mennyi pénzünk lesz, áttervezünk.
– Kimondtad a táncosaidnak, hogy lesz pénz?
Sz. Cs.: – Nem mondhatom, hogy lesz, de azt sem, hogy nem lesz. Egy biztos: májusban kaptak utoljára fizetést.
– Mit tanácsoltok a területen élő, dolgozó táncosoknak?
M. G.: – Felelősen nem tudok semmi konkrétumot mondani, mivel nincsenek információim. Legfeljebb annyit, hogy ezt az átmeneti időt valahogy túl kell élni. Valahogy át kell menteni a táncművészetünket.
Sz. Cs.: – Bízom benne, hogy a döntéshozók meg fognak kérdezni minket, érintetteket, és el fogják fogadni a tíz százalék mellett szóló érveinket.

2010. július 16.