Olyan világot ábrázol, amelyet mindenestől átitat a politikától függő fortélyos félelem…

„Ne beszéljünk szerencsétlenségről. Beszéljünk szégyenről” – mondja Brecht életkép-füzérének egyik szereplője. Az 1938-ban elkészült dráma huszonhárom epizódjában a hitleri Németország mindennapjaiba vezet be bennünket a szerző, ám ez a szöveg mára fura fénytörésben mutatkozik meg újra. Olyan világot ábrázol, amelyet mindenestől átitat a politikától függő fortélyos félelem, amely átszövi a mindennapokat, a közéletet, a magánéletet, bekúszik a családok életvitelébe éppúgy, mint a társasági érintkezésbe, az igazságszolgáltatásba.
Ungár Júlia kitűnő fordítása nemcsak testközelbe hozza a csaknem háromnegyed százados textust, hanem megmutatja a brechti gondolkodás feszes logikáját, pőrére csupaszított gondolatiságát, keménységét és nyelvi humorát. Mikor Zsótér Sándor, a színművészetis egyetemisták előadásának rendezője egy hetedik kerületi lakás szűkös szobáiba helyezte a produkciót, autentikus helyszínt választott, egyúttal azt is eldöntve, hogyan reflektáljon a játék intimitása és puritán célszerűsége a színmű racionalizmusára, illúziótlan realizmusára.
Szűk, csupasz szobákba zsúfolódva, folyosón, konyhaszögleten szorongva, helyiségről helyiségre vándorolva szemlélhetjük a totális diktatúra stációit Máté Gábor negyedikes színészosztályának elővezetésében. Villanásnyi képek váltakoznak hosszabb jelenetekkel. Jócskán lerövidítették a drámát, amiből tíz epizódot láthatunk (dramaturg: Ungár Júlia). Aprólékosan fölépítve bomlik ki a játék világképe, s hatol egyre mélyebb és gyötrelmesebb dimenziókba. A jelenetfüzér élén elmosódott árnyak mozognak zárt ajtók katedrálüvege mögött, megteremtve a félelem atmoszféráját. Valakik beszélnek valamiről az üvegfalon túl, s némi distanciával szembesítik a nézőt a fizikai terror jelenlétével. Egy későbbi jelenetben járásbíró ül az asztalánál, ítélkezéshez készülve. Alakítója higgadtan mérlegeli a lehetőségeket, ám a felügyelő s még inkább az államügyész okfejtése lassacskán elbizonytalanítja. Hirtelen megvilágosodik számára, hogy épp olyan kiszolgáltatott ő is, mint azok, akikről éppen ítélkezik. Rettegését kényszeres pótcselekvésekkel próbálja feloldani. Bebújik az íróasztal alá, összekucorodva próbálja kizárni a külvilágot, de mindhiába. Kinn, halljuk, már zajong a tárgyalóterem közönsége ítéletre várva, s az állam képviselője, a jogrend megtestesítője nem tudja, mitévő legyen, kit ítéljen el. Hiába vár arra, hogy megmondják neki, mi a hatalom elvárása. Hisztérikusan reagálja le kiszolgáltatottságát, az asztalra dől, magasba ugrál. Kivetkőzik magából, szűköl, mint a csapdába esett állat.

 

Jelenet az előadásból / Koncz Zsuzsa felvétele

A zsidó feleség című epizódban egy asszony telefonálgat ismerőseinek, s beszámol róla, hogy hamarosan külföldre utazik. Csupa öncsalás, amit mond, mintha csak kedvtelésből utazgatna, pedig holmijai már bőröndbe pakolva, ő maga pedig elszántan készül a kényszerű emigrációba. A jelenet egy pontján szekrénybe bújik, magára zárja az ajtót, s onnan halljuk el-elcsukló hangjait. Aztán főorvos férjével viaskodik, akinek egzisztenciáját próbálja menteni kivándorlásával. „Szörnyetegek vagytok vagy szörnyetegek talpnyalói„, csattannak a vádló szavak: Pálos Hanna megrendítően játssza a sírással küszködő s a gyilkos hatalom fogaskerekei közt vergődő szerencsétlen teremtést.

Zsótér rendezése az emberi viszonyok finomszerkezetű elemzésével mutatja be, hogyan roncsolódnak szét korábban stabilnak hitt kapcsolatok, s hogyan hívja elő a társadalmi depresszió a jellemek mélyén lappangó frusztrációt. Látjuk, ahogy a diktatúra gépezete pusztítja a lelkeket: alattomosan, észrevétlenül hatol be a félelem, a paranoiás rettegés a mindennapokba, s őrli föl az emberek józan ítélőképességét, pszichéjét. A spicli címet viselő epizódban egy házaspár azon töpreng, vajon otthoni csevegésük közepette nem mondhattak-e valami olyat, ami gyanús lehet, ha tulajdon fiúk feljelentené őket. Mert hát a gyerek hirtelen távozott hazulról, s egyébként is „mindenki gyanús”. Már a letartóztatásukra érkező katonák lábdobogását vizionálják egymáshoz bújva, mikor unott pofával, csokoládét majszolva hazatér a fiú – fekete egyenruhába öltözötten, Hitler-bajusza alatt vigyorogva. Egy másik jelenetben egy SA-katona bemutatót tart barátnőjének (és látogatóinak) hadi praktikáiból: megmutatja, hogyan jelöli meg észrevétlenül krétakereszttel a gyanús és likvidálandó elemeket. A férfin fekete ing, fekete nadrág, durva katonacsizma: Benedek Mari rusztikus, a jelenhez közelítő öltözékeket adott a szereplőkre. A lány (Borbély Alexandra érzékeny megformálásában) visszahőköl a férfi durva arroganciájától, arcát kezébe temetve zokog, s kéri társnőjét, szóljon testvérének, vigyázzon magára a találkozó után.
Zsótér szikár következetességgel végigvitt darabértelmezése arra döbbenti rá a nézőt, hogy a legrémületesebb az, mikor már a mindennapok részévé, viselkedésbeli evidenciává válik a hatalmi mechanizmus irracionalizmusa. Pontosan úgy, ahogy Illyés híres versében egy másik diktatúráról írta: „hol zsarnokság van, ott zsarnokság van”. Az előadás, akárcsak Zsótér számos Brecht-remeklése (köztük az Örkény színházi Arturo Ui…) sallangmentesen, logicista módon, a dráma gyilkos humorát és groteszk vonulatát is kiaknázva redukálja gondolati magvára a játékot. Az utolsó epizód maga a tökéletes abszurd: az öntudatától, személyiségének autonómiájától megfosztott kisemberrel már bármit meg lehet tenni; levágják a végtagjait, a fejét, s ha panaszkodik, kiröhögik. A kartonpapírból formázott, hatalmasra növelt óriásbábból, Schmitt úrból a csonkolások után nem marad más, mint valami porban fetrengő féreg. A jelenet leleményes képi megfogalmazása a játék gondolati erejét nyomatékosítja. Az egyetemi színészosztály – Borbély Alexandra, Ficza István, Huzella Júlia, Kovács Gergely, Neudold Júlia, Pálos Hanna, Radnai Márk, Rétfalvi Tamás, Simon Zoltán, Tasnádi Bence, Tóth Eszter – ígéretes kondícióval, játékkedvvel merítkezik meg a brechti és zsótéri univerzumban.Bertolt Brecht: Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban
Fordító, dramaturg: Ungár Júlia. Díszlet: Ambrus Mari. Jelmez: Benedek Mari. Rendező: Zsótér Sándor. Osztályvezető tanár: Máté Gábor.
Szereplők: Borbély Alexandra, Ficza István, Huzella Júlia, Kovács Gergely, Neudold Júlia, Pálos Hanna, Radnai Márk, Rétfalvi Tamás, Simon Zoltán, Tasnádi Bence, Tóth Eszter

Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad („külső helyszínen”), 2010. november 20.