… mesei-mitikus Odesszába vezet a Radnóti előadása.

Odessza, Ogyessza – már a város neve is mutatja hányféle náció uralta, lakta. Ma Odesszának hívják ukránul, amíg a birodalomhoz tartozott, cári vagy szovjet, lágyan ejtették nevét. De „ezt a várost zsidók csinálták”, állapítja meg Odessza egykori szülöttje, a nagyszerű író, Iszaak Babel. Fiatal, kozmopolita, liberális város (volt) ez, melyet Nagy Katalin alapított; zsidóságáról, zenéjéről, humoráról híres. Mindháromból bőven van a Radnóti Színház Alkony című előadásában, Babel művében. A hetvenes években a városból jó negyedmillió zsidó vándorolt ki Izraelbe és Amerikába, mert, ahogy a darabbeli kis törékeny rabbi is szóvá teszi, a jóistentől nem volt a legjobb ötlet éppen Oroszországba, Ogyesszába telepíteni a zsidókat. „Svejc” sokkal jobb lett volna, mert ott csak franciák laknak. Odessza ugyanis szörnyűséges város, írja az akkori világról Babel, s ma sem igen különb, amikor csodálatos, méregdrága Nizza és Bombay-külső ötvöződik benne, a gazdagság és szegénység elképesztő társadalmi torzszüleményében.

Nem ebbe a túlzottan valószerű, hanem inkább egy mesei-mitikus Odesszába vezet a Radnóti előadása. Olyan világba, ami már mese, de még valóság, a kettő finom egyensúlyában. Olyan közegbe, ahol nációk élnek egymás mellett, mondhatni egymás fenekében és ellenében, zsidók, oroszok, ukránok, kozákok; a kocsmában még egy török is akad. Annyi feszültség van köztük, amennyi: „normális” zsidózás, oroszozás megy, amin felháborodni nem szokás. Ez a mesei és mégis élettől duzzadó ábrázolásmód az előadás erénye. A meséből dobbantunk bele a történetbe, egy zsidó család életébe, mely egy lánynéző vidám bonyodalmaival indul. Finoman elrajzolt-eltúlzott minden tárgy, maszk, ruha, frizura, testtartás; játékosan borul a tálcán a csésze, és a házasságközvetítő, a sádchen pedig oly pózban kucorog a padon, mintha egy Chagall képről pattant volna ide. Chagall, aki Babel kortársa, egy másik orosz-zsidó város, Vityebszk szülötte, bő ihletforrása ennek a világnak: repülő szerelmesei, madarai, egész tarka színvilága gazdagítja a színpadot. A dús képi ábrázolás tervezői (Horgas Péter, Benedek Mari) szépen összedolgoznak a rendezővel (Valló Péter), maszkmesterrel és koreográfus társaikkal (Forgács Böbe, Gyöngyössy Tamás, Fodor Zoltán). És főképp a színészekkel.

 

Csányi Sándor, Cserhalmi György és Csomós Mari / Koncz Zsuzsa felvétele

A bohózati kezdéshez ízes, ízléses, finom játék társul, és bőven áradó, úgynevezett zsidó humor. Minden figura önmaga visszfénye, groteszk, nevetséges torzképe. A zsidó mama, aki gonoszul a hóhérral akar elvitetni mindenkit (Csomós Mari), a bögyös leány, aki fényes zöld ruháját keresve hisztériás rohamot kap (Wéber Kata), a vőlegény-jelölt, aki percenként rácsodálkozik az idő múlására zsebóráján (Csankó Zoltán), a házasságközvetítő, aki minden hozzászólásával szakértőnek akar mutatkozni (Bálint András) és a nagyobbik fiú, aki ördögi vörös cipellőt és kisujján hatalmas fülpiszkáló karmot visel (Csányi Sándor). A színészek, az egész társulat összesimul ebben a játékstílusban. Olyan autonóm világ, részleteiben kidolgozott mese kezdődik, amelybe az ember hirtelen belefeledkezik, mintha egy képeskönyvet nézegetne, holott addig közéleti híreken háborgott. Szép, felhőtlennek ígérkező szórakozás indul, azonban mire nagyon belejönnénk, vagy éppen kevesellnénk mélységét, némely sötétebb tónusok kezdik zavarni a gondtalan játszadozást.

Morózus apaként lép a színre az est főszereplője, az apa. Szinte az arcát sem látni behúzott, oroszos tányérsapkája alatt, de ahogy csizmáját véteti le feleségével, a jókedvnek vége. Egy apa-történetbe torkollunk, egy szilaj, vadul tomboló, mulató apa történetébe, akit fiai veszejtenek el, semmisítenek meg, amikor hírül veszik, hogy egész vagyonát felszámolná, és egy ifjú lány karjába vetve magát, új életet akar kezdeni. Azok a fiúk jutnak hatalomra, akik egy új világrend előhírnökei: az apánál sokkal vadabb, új módszerekkel dolgozó, már-már maffiózó alakok. Ők az új rend, akik felülkerekednek e világon. Babel darabjának színrevitele megmarad a mitológiai-mesei olvasatban, ebben következetes és egységes, bár a drámai anyag egy sokkal közvetlenebb olvasatot is megengedne, akár jelen világunkra való direktebb hivatkozást is, az azonban egy másik előadás volna. Mert ha el is sötétül a darab, itt a humor, a jó minőségű szórakoztatás, játékos-zenés ellenpontozás fontos színházi eszköz marad mindvégig; az egyensúly a derűs és nyomasztó között talán inkább az előbbi felé billen el, és bevallom, hervasztó közéletünktől megfáradva, nem esik rosszul. Az előadás utolsó jelenete, az utolsó vacsora – éppen tizenketten ülnek az asztalnál, a tizenharmadik a földön kúszik – is inkább derűs a rabbi vicces és érthetetlen bemondásaival. A magát groteszken megkoronázó fiú is mintha valamely bibliai király öntetszelgő karikatúrája volna.
Számos értékes színészi munkákat látunk: a megvaduló, majd katatónná szelídített apát, Cserhalmi Györgyöt, a cinikus és egykedvű fiút, Csányi Sándort, a megannyi jól kitalált színes figurát Martin Márta csirkeárusáig. A Vodku Zenekar az előadás egyik fő értéke: a nemcsak klezmer zene sokszínű, soknemzetiségű, változatos; dramaturgiai funkciója van, hiszen nem csak elidegenít, kizökkent, jelenetváltásokat tesz lehetővé, de a mulatásnak magának is játékos szerepe van. Az est fénypontja a zsinagógai jelenet, amelyben a rabbi patkányvadászatától a férfiak suttogva lefolytatott üzleti tárgyalásáig minden van – imának és rituálénak álcázva. Zsidó sztereotípiákon nevetünk. Minden a helyén.

Iszaak Babel: Alkony
Fordította: Morcsányi Géza. Díszlet: Horgas Péter. Világítás: Baumgartner Sándor. Jelmez: Benedek Mari. Maszkmester: Forgács Böbe. Mozgás: Gyöngyössy Tamás. Koreográfus: Fodor Zoltán. A rendező munkatársa: Őri Rózsa. Rendező: Valló Péter.
Szereplők: CSERHALMI GYÖRGY, CSOMÓS MARI, WÉBER KATA, CSÁNYI SÁNDOR, KLEM VIKTOR, KOÓS OLGA / SOMODY KÁLMÁN, GAZSÓ GYÖRGY, BÁLINT ANDRÁS, SZOMBATHY GYULA, CSANKÓ ZOLTÁN, MARTIN MÁRTA, PETRIK ANDREA, SCHNEIDER ZOLTÁN, SZÁVAI VIKTÓRIA, ADORJÁNI BÁLINT, URBÁN TIBOR, NEUDOLD JÚLIA eh., SIMON ZOLTÁN eh.,
MEZŐSI MIKA / NAGY ZÉTÉNY, BÓNÉ JÓZSEF.

Radnóti Színház, 2010. december 18.