Majd hetven évvel ezelőtt, Elia Kazan rendezésében került bemutatásra ez a darab a Broadway-n. 1958-ban film is készült belőle, Liz Taylorral és Paul Newmannel. Az Európa Könyvkiadó 1964-ben jelentette meg Williams Drámák című kötetét, s benne a három felvonásos színművet, aminek 1967 februárjában volt a hazai ősbemutatója – Ruttkai Éva, Darvas Iván és Páger Antal…
Generációs különbségek és értékkonfliktusok adják az apropót az emberi kapcsolatok boncolgatásához mindkét Valló Péter-rendezésben, az egyikben az anyós, a másikban az após feszül össze a vejével. A feltárás óvatos, akár egy kis unalom árán is kíméletes, és leginkább a színészeken múlik, ha egyszer-egyszer véletlenül mélyebbre sikerül vágni.
A Pesti Színház előadása, Valló Péter rendezése alatt volt bőven időm töprengeni a darabválasztás lehetséges motivációiról, szereposztási lehetőségekről, kényszerekről, kompromisszumokról…
Nem akármilyen kőművesmunka kellett ahhoz, hogy erről a darabról lebontsák a rákövesült fölösleget. De a részletező utasítások, a magyarázó feliratok, az előírt zenei és világításbeli effektusok elhagyása után is épen tudott maradni az építmény. A történet ma is hat.
Feltámad és újjászületik, aki és ami feltámadhat és újjászülethet, de a jelen nyitottsága, a fiatalok frigye csupán kétséges másolata a múlt harmóniájának, az újrakezdés az ujjongás mellett csupa szorongás, és két végleges halottat már sosem kap vissza az élet.
Az Audiencia nem dokumentumdráma, nem történelmi színmű, nem parabola, és még csak nem is pszichodráma; műfajilag leginkább talán a zeitstückhöz áll közel.
…többnyire leképezi a szerzőnek a művéhez írott, meglehetősen részletes utasításait – a külsőségekben mindenképpen.
…az előadás középpontjában Iván Karamazov, az ő bűne vagy gyengesége, legfőképpen pedig bűnhődése áll.
