…elvész valami Tennessee Williams titokzatos fülledtségéből.

Tennessee Williams hajdan nagy hatású, pszichologizáló drámái mára klasszikus szövegekké váltak. Kicsit talán jobban is porosodtak más klasszikusabb klasszikushoz képest, de a bennük izzó szenvedély és a nagy ívű érzelmi-gondolati koncepció miatt érdemes előbányászni a feledésből őket. A Magyar Színház a Macska a forró tetőn című Williams-darabot tűzte műsorára, nem is annyira évad végi zárásnak szánva, inkább mindenféle balszerencsés fejlemények folyamán, kényszerűen idáig csúsztatva a korábbra tervezett bemutatót. A Pollit család hazugságoktól, mély tragikus érzésektől és kisszerű intrikáktól áthatott lelki tusái mellé ezúttal generációs konfliktus is csatlakozik.

Az előadás helyszíne a nagyszínpad, de stúdió térré transzformálva. A közönség szűkös és kicsit kényelmetlen arénából, egészen közelről szemléli Polliték szenvedélyeit. Cziegler Balázs díszlete hűvös atmoszférájú szobát formáz, ahol a berendezés futurisztikus formatervezettsége kortalanná teszi a darab világát. Minden éles, és hűvösen kék vagy fekete és fehér. Az alkoholista úri fiú, Brick szobájában vagyunk, a bútorok közé szórva üveghatásúan átlátszó mini-bárok álldogálnak feltöltve jégkockával, a halmok tetején formás üvegeket és poharakat kínálva. A díszlet nem csak látványos, hanem ügyes is: többszintes játékra ad lehetőséget, a legalul lévő háromszögszerű ágyról lépcső vezet a szoba terébe, ahonnan pedig ajtók nyílnak, hol a teraszra, hol az ebédlőre. Mikor pedig Édesapa megtudja, hogy menthetetlen rákos, akkor az egész hátsó fal felemelkedik, eltűnik. Mintha a várható tragédia kinyitná Brick börtönét, kozmikus szabadságot villantana fel, de csak átmenetileg. A fal visszakerül a helyére, mikor apja hatására a fiú végül is az életet és a feleségét választja a mindent feloldó ivászat „kattanása” helyett.
Új fordítás is készült a produkcióhoz. Gecsényi Györgyi dramaturg munkája az általam ismert korábbi szöveghez képest merészebb nyelvi fordulatokat vonultat fel. Sikeresebben általánosítja is a történetet: például Big Mama és Big Daddy helyett egyszerűen Édesapának és Édesanyának szólítva a két szülőt. A felfrissítés mellett nemcsak dramaturgiai gyomlálás történt az eredeti szövegben, hanem kisebb-nagyobb átírások, sőt egészen új jelenetek is születtek (vagy csak részletek átbújtatva egyik helyről a másikra? – ezt a szövegkönyv ismeretének hiányában nehezen ítélem meg), amelyek egyrészt a nyelvi stílust megtartva illeszkednek az újrafordított eredetihez, másrészt viszont az eredetitől eltérő dramaturgiai ívet képeznek. Mintha Guelmino Sándor rendezése az elemzés mélyebb rétegei helyett beleírásokkal fókuszálna a család általa kiemelt és hangsúlyozott problémaköreire. Belefér ugyan minden érvényes átalakítás az alkotói vízióba, s az egészet tekintve kirajzolódik az értelmezői vonal, csak kár, hogy a konkretizálásoktól elvész valami Tennessee Williams titokzatos fülledtségéből. Valahogy minden kimondottabb lesz, és a szereplők meg kevésbe titokzatosak és bonyolultak.

Jelenet az előadásból / Schiller Kata felvétele

Margaretből például hiányzik a kapzsiság, az pedig, hogy nem ő mondja el az Édesapa betegségéről később beigazolódó megérzését Bricknek, elvesz valamit a démoniságából is. Balsai Móni Margaretként érzékenyen, sok árnyalattal játszik vonzó, de elhanyagolt és sértett feleséget, akinek tagadhatatlan pozitívumai mellé nem kapcsolódik a mohóság és a „macska” szuverenitása. Pedig ezt az izgalmasabb keveréket is megmutatja, amikor Skipperrel való viszonyáról mesél a férjének. A birtokon való marakodás nem is igazán erős, hiszen Maggie nem a tutiba akar beleülni, hanem fiúunokát szeretne szülni Édesapának. A kapcsolatuk is mindettől idillibb lesz Pál András marcangolt lelkű Brickjével, ugyanis nem tudnak kellő hőfokon sisteregni a kettejük közti kimondatlan feszültségek. Pedig Pál András Brickként sötét szenvedélyeket játszik, rávetett pillantásaiból látszik, hogy szereti, de barátja halála miatt mégis bünteti a lányt. Béres Ilona remekel a szolgalelkű Édesanya szerepében, jár-kel és incselkedik, mint valami „családi bohóc” (amit Kárpáti Enikő fekete-fehér tónusokat furán keverő kosztümje is erőteljesen sugall), aki erőszakos vidámsággal tartaná fenn a családi boldogság látszatát és hazugságát; a gyerekek marakodásánál viszont már egészen szívszorítóan süpped magába. Soltész Bözse Maeként másféle utat jár be, az ő „bohóca” a kicsiny lelkű, butuska háziasszonytól csaknem a megháborodásig jut el a végső hisztérikus kirohanásánál. Jól megoldott zsánert alakít Tooker tiszteletesként Szatmári Attila és Baugh doktorként Szűcs Sándor.
Az előadás kulcsa az Édesapa és két fia viszonya. Szélyes Imre erélyes apát játszik, energikusan és ellentmondást nem tűrően uralja a családfő törzsfőnöki posztját, s minden lépése, még megértő közeledése is érzelmi koloncként nehezedik a fiaira. Ez lesz Sipos Imre korcs lelkű Gooperének a motivációja: sohasem kapott az apai szeretetből, nem csoda, hogy csak a pénzére sóvárog. A passzív Brick pedig szintén nem tud menekülni a varázsgyűrűből, érzelmi kiszolgáltatottsága kicsit „biffes”. Szintén beírt passzusnak tűnik az a rész, mikor apjával a kinyíló tér végtelenjében a „birodalom” kapcsán szeretetről és hálátlanságról vitáznak. Egyértelművé válik a kettejük közti viszony (amely megalapozza a záró kép végkövetkeztetését), mikor Maggie és Brick közt felmerül az újrakezdés lehetősége. A férfi belemegy a nő zsaroló feltételeibe; ha már korábban hazudtak róla, akkor csináljanak is trónörököst. Ezt a csapdahelyzetet a rendezés úgy fordítja le, hogy az egymás felé közeledés csupán szavakban történik meg. Ahogy Bricket legyűri az apai szó, az újrakezdés sem lesz más, mint az atyai presszió előtt való meghajlás, egyfajta beletörődés. Pál András Brickje passzív csüggedtséggel nézi, ahogy Balsai Móni Margaretként feltárja neki a testét, de nem kezd semmit az erotikus felkínálkozással, csak ül, tehetetlenül. Úgy tűnik, ez az újrakezdés újabb hazugság foglyává teszi mindkettőjüket.
Tennessee Williams: Macska a forró tetőn
Fordító, dramaturg: Gecsényi Györgyi. Díszlet: Cziegler Balázs. Jelmez: Kárpáti Enikő. Rendező: Guelmino Sándor.
Szereplők: Balsai Móni, Pál András, Szélyes Imre, Béres Ilona, Soltész Bözse, Sipos Imre, Szatmári Attila, Szűcs Sándor.

Magyar Színház, 2011. április 28.