A darab hibáit tetézi az előadás…

Bohoczki Sára és Takács Nóra Diána / Schiller Kata felvétele

Az egyik kulturális programmagazinban tévesen Kati néni, ha beindul címen meghirdetett darab szerencsére a sokkal értelmesebb Két néni, ha megindul címen került színre az Örkény Színház előcsarnokában, de kétlem, hogy akár perfektebb előadásban is szeretni tudtam volna. Mindenesetre úgy tetszik, hogy a főleg Ionescóhoz kapcsolt abszurd dráma nem hullt ki, mint látszhatna, az idő rostáján, halott klasszikussá fonnyadt atyamesterével együtt, hanem terem még új hajtásokat; bár félő, hogy nem a legéletképesebb került az Örkény dramaturgiájának látókörébe. Nevezze bár a szórólap „fekete humorú kabarénak”, „egzisztencialista bohóctréfának” vagy „rafinált giccsnek”, így első látásra merő blődlinek tetszik, amelyet az ide-oda nyúló epigonizmus sem vált meg. (Mondom ezt bátran, bár némi szorongással, hiszen az ősbemutató konzervatív kritikusai A kopasz énekesnőt is merő blődlinek tarthatták.)
A sokféle irányban nyitó, izgalmas és merész műsorpolitikájával is kiváló Örkény Színház ritka tévedéseinek egyikével van sajnos dolgunk, mégpedig az alkotókat tekintve – az egy Izsák Lili díszlet- és jelmeztervező kivételével – minden szinten; a darab hibáit tetézi az előadás, az előadás gyengeségei a szövegben rejlő lehetőségeket is kiaknázatlanul hagyják. Egy abszolút profi, briliáns technikájú produkció – amilyet nemcsak a Katonában vagy Kaposváron, hanem már az Örkényben is szép számmal láthattunk – elvarázsolhatta volna Pierre Notte fakó darabocskáját. Talán nem volt kellőképp átgondolt az a koncepció, amely fiatal, részben kezdő csapatot vezényelt a játéktérre. (Régi tapasztalatom, hogy öregeket nem öregek és nem is fiatalok, hanem középkorú, érett művészek alakítanak a leghitelesebben.)
Mert hiszen tudomásom szerint rendezőként Gáspár Ildikó, a kitűnő dramaturg és kongeniális szöveggondozó is kezdő. Rövid darab esetében különösen fontos a felütés: itt már az expozíció, azaz Polgár Csaba, úgy is mint „Charles Aznavour imitátor” önprezentációja is lapos és ötlettelen – nem készít fel semmire. De persze a siker elsősorban a másik két szereplőn, a bizarr, pikareszk vándorútra induló két idős vénkisasszony alakítóin múlik. Két fiatal színésznő, a már néhány éve Örkény-tag Takács Nóra Diana és az egyetemista Bohoczki Sára birkózik a két szereppel. Mindketten könnyen maszkírozhatók groteszkre, és alapszinten meg is van a pikirt, házsártos, basáskodó hajlamú Annette, valamint az ábrándos, kissé infantilis és gyermekien konok Bernadette. Ezeket a típusokat kellene virtuóz módon, ezernyi játékötlettel – nem, nem továbbfejleszteni (ezt a klasszikus abszurd nem igényli), hanem érdekessé tenni, minden oldalról felszikráztatni. Nos, ez nem sikerül (bár a színinövendék lánykának a jelek szerint van tehetsége a groteszkhez), és így mindaz, ami bolyongásuk során történik velük – a sok, képtelenebbnél képtelenebb helyszín, az érzelmi sivárságukat kompenzáló kalandok – legföljebb vicces lesz, de nem humoros, és a legkevésbé sem elgondolkodtató; a halállal pimaszul truccoló, macabre árnyalatról pedig, amely a szövegből nyilvánvaló, az előadás legföljebb az evidens hullaházi snitt erejéig vesz tudomást. Végezetül Polgár Csaba igen jeles, sokoldalú fiatal színész, de az az elemi erejű sárm és higanyszerű mozgékonyság, ami hasonló szerepben mondjuk, Keresztes Tamás konferansziéját (Kabaré) pörgeti, úgy tűnik, nem sajátja. A rendezés tétovaságára is utal továbbá, hogy még a pazar Aznavour-slágerek sem jönnek át a nemlétező rivaldán.

Kísérlet volt, mint vállalkozás továbbra is merész – lépjünk tovább.

Pierre Notte: Két néni, ha megindul
Fordította: Jankó Szép Yvette. A dalszövegeket fordította: Kiss Judit Ágnes. Díszlet-Jelmez: Izsák Lili. Zeneszerző: Pierre Notte, Kákonyi Árpád, Matkó Tamás. Koreográfus: Murányi Zsófia. Dramaturg: Ari-Nagy Barbara. Asszisztens: Skrabán Judit. Rendező: Gáspár Ildikó.
Szereplők: Takács Nóra Diána, Bohoczki Sára e.h., Polgár Csaba.

Örkény Színház, 2011. október 14.