Znamenák István rendesen odatette…

A Nemzeti kis színpadáról a felszabadulás utáni színműírás talán legszebb drámai nyelve hallható. Súlya van, méltósága, feszültsége, anélkül, hogy körmönfontan tekervényes vagy szépelgően költősködő volna. Tökéletesen illik az Egy lócsiszár virágvasárnapjában fölvetett konfliktushoz, amely önmagában is hiteles, és jól ráhúzható a mindenkori hatalommal való személyes összeütközésekre. Persze csak akkor, ha hajlandók vagyunk mindennapi megpróbáltatásaink filozófiai, sőt metafizikai dimenzióival is szembenézni – úgy, ahogy Sütő András szublimálta a maga marosvásárhelyi megnyomoríttatását Szervét, vagy Kolhaas Mihály sorstragédiájává (akkor is, ha a szó szoros értelmében vett kronológia ennek látszólag ellentmondana). A virágvasárnap csak egy stáció a Golgotához vezető úton.
Jó újra hallani ezt a drámát, ha látni nem is különösebb élvezet. Znamenák István rendesen odatette, amiről Peter Brooknak volt néhány halhatatlan megjegyzése: hogy tudniillik megszólal-e az így „odatett” szöveg. Személyes mondanivaló nem izzik az amúgy szobatisztán realista előadásban, a mű erős példázatszerűsége sem jelenik meg. A rendezői kézjegyet legföljebb egy-egy mozzanat jelöli: a hintaló hangsúlyos, emblematikus, bár kissé erőltetett ötlete, a mennyezeti vetítések, az urak és úrfiak vicces állatmaszkjai, vagy amikor Kolhaas a halott apácában egy pillanatra halott feleségét véli látni. Kevés.
Egy tüchtig realista előadásban mindenekelőtt a főhős lókereskedő jellemfejlődését – elégedett, békés polgárból véreskezű bandavezérré válását – kellene hitelesen kimunkálni. Az előbbit Szarvas József megbízhatóan hozza: kedélyes, önelégült, még dölyfös is, amíg a társadalom megbecsült tagjának érzi, érezheti magát, a „bánki” sértettségre önfegyelemmel („takard el arcodat, ember”), de mély belső megrendüléssel reagál, ám már a Nagelschmidttel való ellentmondásos barátságot sem hiteti el (ebben Hevér Gábor kissé túl gömbölyű, túl puha ultrája is ludas), és végképp hiteltelen a nagy ugrás: módos polgárból, békés családapából vérszomjas bandavezérré. Itt használna a mélypszichológia vagy – az elidegenítés: ha a színész megállna új szerepe mellett, és azt kérdezné magától: mit keresek én itt? Hogy kerülök ide? Haramiák közül haramiák közé? Ugyanilyen reflektálatlan a befejezés is: Kolhaas pontosan úgy viselkedik, ahogy a hatalom szeretné s forgatókönyvében megírta. Naivul, gyanútlanul ujjong, amíg azt hiszi, ő győzött – főbe kólintva áll, amikor kiderül a nagy kópéság.

Marton Róbert és Szarvas József / Koncz Zsuzsa felvétele

A harmadik nagy szerep Luther Mártoné – amilyen rövid (egyetlen jelenet), olyan sűrű és bonyolult. Napóleon, amint elárulja a forradalmat. De mivel Luther maga csinálta ezt a forradalmat, az árulás óhatatlanul fáj neki, megterheli lelkiismeretét. Blaskó Péter érzékelteti a szerep történelmi és drámabeli arányait, de a magabiztosság mögött nem villantja fel a kétségeket, amelyek pedig még némi balszerencsés közbelépésre is serkentik.
A három főhős mellett még Müller Ferenc alakítója, azaz Rába Roland tárhatna fel valamit a nagyon is neki való szerep belső mechanizmusairól. Ezt első jelenetében, még mint Kolhaas bizalmas jogi segítőtársa, megteszi (nem vennénk használt autót ettől az embertől), de az ítélet felolvasójaként megtagad Müllertől minden belső feszültséget.
A többiek szerényen állnak helyt kis szerepeikben. Megjegyezhető Farkas Dénes sorsverte Herséje és Földi Ádám markáns Günther bárója. Söptei Andrea (Lisbeth) beletörődőn vázolja fel a nagy emberekről szóló magyar drámák halovány feleség-kliséjét (bár Znamenák egy heveny érzéki fellobbanással is megajándékozza). Murányi Tünde emberszabású házvezetőnő; kár, hogy a rendező akaratából olyan hevesen ütlegeli szegény vérbe borult Hersét, mintha szimulánsnak tartaná.
Henrik, a kisfiú – Gerő Botond a neve – a maga gyönyörűséges fürtzuhatagával nemcsak kedves, de hiteles is. Jól érzi magát színpadi életében. Reméljük, a dadus szeretettel, ütlegelés nélkül fogja fölnevelni.

Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja
Zene: Zságer Varga Ákos. Díszlet: Znamenák István. Jelmez: Cselényi Nóra. Dramaturg: Perczel Enikő. A rendező munkatársa: Herpai Rita. Rendező: Znamenák István.
Szereplők: Szarvas József, Söptei Andrea, Hevér Gábor, Farkas Dénes, Murányi Tünde, Marton Róbert, Földi Ádám, Rába Roland, László Attila, Seres Dániel, Előd Álmos, Váncsa Gábor e.h., Újvári Zoltán, Gerlits Réka, Blaskó Péter, Gerő Botond, László Attila, Takács Zalán, Fogarasi Gergely.

Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad, 2011. december 11.