Laza, kétszemélyes jelenetek sorozata…

Dupla fenekű humorba ágyazott különös mű a Presznyakov testvérek újabb, magyar színpadon bemutatott darabja. (A Cserenadrágot a Kamrában, az Ágytörténeteket a színművészetin, a Terrorizmust Szolnokon vitték színre.) Laza, kétszemélyes jelenetek sorozata, amely a kelet-európai való világ életképeiből elrugaszkodva jut el az abszurdoid végkifejletig. Az ötlet- és poénhiányban nem szenvedő szerzőpáros előbb mulatságos groteszkbe ágyazza a filmszerű szkeccsfüzért, majd a kabarettli-betétekkel megspékelt virgonc történetkéket átemeli a spirituális abszurd ingoványos mezejére. Legfőbb dramaturgiai eszközük a játék stiláris lebegtetése: sosem tudjuk biztosan, hogy reálszituációt látunk-e vagy az elszabadult fantázia csapongását, avagy posztmodern játszadozást képekkel, cselekvésekkel.
Még szerencse, hogy van a műnek központi szereplője, akinek személye köré felfűzhetők az epizódok. Jon, a középkorú átlagember betér a szupermarketbe, hogy megvegye kedvenc chipjét. (Chipsadóról szó nem esik, hiába, a ká-európai demokráciák sem egyenletesen fejlődnek.) Ám a bolti manager egy bizonyos márka termékét tukmálja rá (árukapcsolással, a Zabhegyezővel együtt), amivel sorsjegyet nyerhet. Az elérhető fődíj egy pazar jacht. Később látjuk hősünket, amint bájos ifjú hitvesével chipset majszolnak a kanapén (ekkor már túl vagyunk az ún. bugyiszagolgatási szcénán, annak individuálpszichológiai koordinátáival egyetemben); a főnyereményt értelemszerűen Jon és kis családja leli meg chipsropogtatás közben. S innentől, mondhatni, elszabadul a metafizikai pokol, mert a férfi a nyeremény okán afféle modern Noé-történetet vizionál, miszerint ő lenne hivatott megmenteni a pusztulásába rohanó emberiséget a hamarosan bekövetkező özönvíztől. Hozzá is lát, hogy begyűjtse a föld állatait a bárkába (emberből kéznél van kis családja); először egy gorillát visz haza az állatkertből, a krokodil túl nagy lenne lakásba, meg drága is. Artúr, a majom előbb csöndes szemlélője, majd egyre attraktívabb résztvevője lesz az eseményeknek. Látunk még röpke abszurdot a posztszovjet bürokrácia csikorgó gépezetéről, s némi hétköznapi kommandózást feketeálarcosokkal, amint otthonában lerohanják a fiával bulizó asszonyt. Egyre többen tódulnak a lakásba, megjelenik az exfeleség is új partnerével, meg a balek hősünket átverő chipsgyár fekete öltönyös yuppie-jai, akik röhögve közlik, hogy nincs tengeri jacht, a cég tönkrement, Jonnak be kell érnie egy ócska ladikkal. Van még egérfogó jelenet (előhozzák és fel is mutatják a corpus delictit), házassági válság, a szerelmi partner kitartó ütlegelése, s egy fiát vesztett öreg szomszéd életmentő célzatú orálszexben részesítése, de ezt már tényleg csak elmesélik.

Szamosi Donáth, Csuja Imre és Pap Lujza / Koncz Zsuzsa felvétele

A lazán egymásba indázó epizódok végig ugyanazt az életérzést lennének hivatottak tudatosítani: a fogyasztói társadalom csődbe rohan, a kapcsolatok kiürültek, s az egész világvégi vircsaft nem több holmi átverésnél, a manipulált kisember bódult fantáziálásánál. A szerzők mindezt vontatott, hosszúra nyújtott, sokszor lapos dialógusokban hozzák színre; az időnként eleven humort is felcsillantó játék végig ott billeg a groteszk formálásmód és a közhelyes filozofálás peremvidékén. Presznyakovék nem hatolnak mélyre sem a szituációk kidolgozásában, sem figuráik árnyalásában; gyanítom, leginkább szórakoztatni szeretnék a nézőt (ami nem lebecsülendő erény, sőt, ám meglehetős technikásságot feltételez.) A darabzárlatnak például többször is nekirugaszkodtak: előbb a gorilla foglalja össze „az eszmei mondanivalót”, majd a színre cipelt csónakban magába zuhant hősünk próbálja menteni a köré gyűlteket, azaz az emberiséget. Míg bekattant fia le nem lövi. S mialatt a hiszterizált népség elvonul a hullával, a majom csónakba száll, mert már zuhog az eső. Talán ő megússza…
Bagó Bertalan rendező könnyű kézzel vitte színre játékosaival a laza szövésű matériát. Elsősorban a jelenetek mélyén rejlő groteszk humort hozta színre, s figurái arcélét igyekezett kontúrossá formálni. A szinte üres játéktérhez hatalmas, osztott mezőkkel villódzó videoképeket társított; néha élőképeket látunk, máskor a sivár miliő képkockái peregnek. Az előadást, néha a szerkezeti és ritmikai megoldatlanságok ellenében is, Csuja Imre erős drámaiságú, árnyalt és reflektált szerepformálása lendíti át a holtpontokon: egyszerre éli és kívülről is láttatja a figuráját. A slampos, agymosott tömegembert, a dacos és elvesző férfit, s a bornírt ideológiákba gabalyodott megzakkant személyiséget. Hű játszótársai Pokorny Lia szenvedélyes, öntudatosan hisztis exfelesége, Pap Lujza dekoratív, üresfejű, unatkozó nőcije, Szamosi Donáth tétova süvölvény fiúcskája. A kizökkent világon ámuló decens urat finom eleganciával adja Gosztonyi János. A tűnődő ifjú bürokratát mintázó Nagy Péter, s a viharvert szeretőt játszó Szegezdi Róbert – Bagó állandó játékosai – szabatosan teszik a dolgukat. Akárcsak a rugózó gorillát illúziót keltően megtestesítő Atlasz Gábor.
Az előadásban elég sokat püfölik egymást a szereplők, főként Pokorny nehéz sorú asszonykájának jut ki az ütlegekből. A legharmonikusabb lény e kies univerzumban természetszerűleg Artúr, a szürke szőrű, békés természetű gorilla, aki alighanem tud valamit, amit gazdái nem is sejtenek. S mikor a pompás állatmaszkot-jelmezt megálmodó kitűnő tervezőtől, Vereckei Ritától azt olvasom, hogy „A színházi majomszőr még Németországban is hiánycikk mostanában…”, magam is elbizonytalanodom az emberiség jövőjét illetően.

Oleg és Vlagyimir Presznyakov: Csónak, avagy előttünk az özönvíz
Fordította: Kozma András. Dramaturg: Hársing Hilda. Díszlet-jelmeztervező: Vereckei Rita. Asszisztens-súgó: Benedek Albert. Rendező: Bagó Bertalan.
Szereplők: Csuja Imre, Pokorny Lia, Pap Lujza, Szamosi Donáth, Mészáros András, Both András, Nagy Péter, Gosztonyi János, Szegezdi Róbert, Atlasz Gábor. Zenész: Dobri Dániel.

Thália Új Stúdió, 2012. január 13.