„Egy politikai gyilkosság és annak tragikus következményei” – ez áll műfaji megjelölésként a Vörösmarty Színház bemutatójának színlapján. Ami műfaji meghatározásként kissé körülményes ugyan, de precízen jelöli meg a dráma és az előadás tárgyát. Shakespeare ritkán játszott történelmi tragédiájának főszereplője, Marcus Brutus nemcsak korszerűtlenül becsületes értelmiségi, de megrögzött pacifista is. Elítél minden erőszakot, ám éppen ez…
Vasszürke, vedlett öltönyökbe, toprongy munkásruhákba öltözött, izgatott férfiak hada toporog a gülleni vasútállomáson. Várják a megváltót, Klárit, a városka szülöttjét, aki a maga mostani milliárdosi mivoltában jő ide, hogy megtekintse ifjúsága színhelyét, és esetleg meg is segítse az itt élőket. Dús hullámú, óarany harangot formázó szoknyában, királynői gallérban, orrán fekete szemüveggel le is lép a…
Ennek a két magyar drámának két közös pontja van. Az egyik, hogy mindkettő ősbemutatója a Katona József Színházban volt. A másik, hogy jelenleg mindkettő látható a József Attila Színházban.
Nagyszínpadi, kortárs ősbemutatóval jelentkezett a Vörösmarty Színház. Az ember tragédiája 2.0-ban négy magyar drámaíró – a Térey János hiányát pótló Darvasi László, valamint Márton László, Tasnádi István és Závada Pál – folytatta Madách művét, amelyet maga a Tragédia 2018-as színpadi adaptációjához hasonlóan ugyanaz a négy rendező – Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora…
A vírus első hullámának lecsendesülése után, a betegség rövid szünetében két – a tavaszi korlátozások miatt elhalasztott – bemutatót tartottak Kecskeméten. A Száll a kakukk fészkére a nagyszínházban, a Gardénia a Ruszt József Stúdiószínházban látható.
Most, hogy két nagyszínházunk, a Nemzeti és a székesfehérvári Vörösmarty Színház is újra műsorra tűzte Madách Imre halhatatlan remekét, Az ember tragédiáját, s a maga módján mindkét előadás emblematikusnak, nagyszabásúnak, mi több, reprezentatívnak tekinthető, ideje szembenézni a kanonizált örök klasszikus színreviteli dilemmáival.
Bagó rendezésének kulcsmozzanata annak hangsúlyozása, hogy milyen törékeny is a jótékony emberi akarat, amelyet hamar legázolnak, s oly könnyen kihasználnak.
A jelenlegi tulajdonosi szerkezet ismeretében aligha várható, hogy a színház alapvetően elmozdul a választott iránytól (bizonyosan nem fog például kortárs magyar drámák fórumává válni), így helyét a fővárosi bulvárszínházak palettáján kell megtalálnia.
Az előadás vándorlós koncepciója, azaz a két játéktér közötti váltogatás és a nézők sétáltatása ezzel szemben rendezői bizonytalanságról tanúskodik. Mintha Bagó nem hinné el, hogy az anyag e nélkül is elég érdekes.
