Az Ártatlanok írói felsorakoztatták az összes antiszemita szólamot – ez derül ki a műnek a Magyar Színpad című műsorújságban közölt tartalmi összefoglalásából.

Európában már dúlt a világháború, amikor 1940. november 29-én a Madách tér 6. szám alatt, a mai Örkény Színház helyén új magánszínház nyílt Budapesten. A Közmunkatanács lakótömbjében lévő Madách Színházat a húszéves gróf Károlyi István alapította barátjával, Földessy Gézával. Földessy azonban csak egyetlen évadot töltött a Madáchban, helyére Pünkösti Andor került, akit Az Újság kritikusaként ismert a közvélemény, s korábban is próbálkozott rendezéssel. Ő vitte színre 1935-ben Tamási Áron Énekes madár című művét az Új Tháliában, s ő rendezte a Madách Színház
nyitó előadását, Móricz Zsigmond Kismadár című drámáját.

Pünkösti nagyszerű művészekből – Sulyok Mária, Várkonyi Zoltán, Tapolczai Gyula, Sennyei Vera, Mádi Szabó Gábor, Mezei Mária, Titkos Ilona, Szakáts Zoltán – szervezte meg társulatát, s színészképző stúdióban gondoskodott az utánpótlásról.
A Madách Színház Luigi Pirandello IV. Henrik című művének műsorra tűzésével már 1941 őszén kinyilatkoztatta irodalmi célkitűzéseit. A Magyarországon szokatlan hangvételű dráma előadásával azonban a színház azt is nyilvánvalóvá tette, mi a véleménye a fasiszta diktatúráról. Pirandello ugyan szimpatizált Benito Mussolinivel, s 1924-től a fasiszta pártnak is tagja volt, a IV. Henrik előadása Budapesten mégis az őrült diktátorokat leplezte le. Pünkösti a dráma kiadásának előszavában egyértelműen azt is leírta, hogy „a lélek kettéhasadásának tragikus pillanatában az egyén vagy a közösségtől szakad el, vagy önmagától. Mindkét esetben megpecsételte sorsát.”1
A Madách Színház 1942. január 23-án Felkai Ferenc Nero című drámáját adta elő. Felkai határozott politikai céllal írta meg művét: a Hitler-Nero párhuzamot akarta bemutatni. A premier után megjelent kritikák tudomást sem vettek a paraboláról, a közönség azonban megértette az író és a rendező szándékát. Felkai Ferenc évtizedekkel később így emlékezett: „A századik előadás után beidézték Pünköstit a főkapitányságra. A színházak felügyeletével megbízott kapitány élesen figyelmeztette, hogy a közönség nyíltan beszél arról: a Nero tulajdonképpen Hitler. Ne tartsa tovább műsorán a darabot. Pünkösti nyugodt mosollyal azt válaszolta: – Kapitány úr, aki azt állítja, hogy Nero egyenlő Hitlerrel, azt máris csukassák le. Felkai egy skizofréniás, perverz szadistáról írt drámát, és nem egy ma élő politikusról. Aki összehasonlítja, magára vessen.”2
A színház fennállása alatt egyetlen darabot tiltottak csak be: Robert Ardrey Jelzőtűz című nyíltan háborúellenes, pacifista művét, melyet 1942. április 17-én adtak elő először Károlyi István rendezésében. A hatalom azonnal tiltakozott, s közölte, hogy ezt a darabot nem lehet játszani. Károlyi István ötven évvel később elmondta, csak annyit sikerült elérniük, hogy a Honvédelmi Minisztérium foglalkozott a kérdéssel, s legalább megnézték az előadást. A magas rangú, kitüntetésekkel feldíszített katonatisztekkel és tábornokokkal öt sor is megtelt a nézőtéren, de ők is a betiltás mellett döntöttek. Az előre eladott jegyeket visszaváltották. A színház pénztára előtt hosszú sor kígyózott, az emberek türelmesen, szóváltás nélkül vártak, némán tüntettek.
A Népszava főszerkesztője és a szociáldemokrata párt vezetője, Szakasits Árpád 1943. november elején színészgyűlést tartott, hogy létrehozza a szocialista és haladó színházművészek munkaközösségét. Ezen részt vett Pünkösti Andor is. A hatalomnak nem tetszett, hogy már ekkor a háború utáni művészi élet kereteiről tárgyaltak. Nem is késett sokáig a válasz: 1943. november 10-én Incze Antal imrédysta képviselő a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, Szinyei Merse Jenőhöz interpellált baloldali szervezkedés tárgyában. Arra is kitért, hogy a Madách Színház vezetője, Károlyi István, „ez a fiatal arisztokrata nyíltan megmondja, hogy igenis a színházak hirdessenek világnézetet, és álljanak ki amellett. Ezt ez a magánszínház meg is teszi.”3

Várkonyi Zoltán a IV. Henrikben (1941). Wellesz Ella felvétele

A Madách Színházban 1944. január 14-én különös bemutatót tartottak: Manfred Rössner Első Anna és Harmadik Károly című kétszemélyes darabja Várkonyi Zoltán és Szeleczky Zita főszereplésével került színre. Károlyi István visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Szeleczky Zitát csak azért hívták meg, mert már ekkor be akarták záratni a színházat. Pünkösti azonban „nagyon okosan kitalálta”, hogy rendeznek egy kétszemélyes darabot, aminek az egyik szereplője kommunista, a másik pedig a jobboldal nagy sztárja. A produkció közel száz előadást ért meg. A német megszállás azonban véget vetett a sikersorozatnak, 1944. március 19. után már csak négy előadást tarthattak.
Pünkösti Andor és Károlyi István engedélyét visszavonták. A hajdani igazgató nem emlékszik semmiféle eljárásra: „Odatelefonáltak, hogy este ne tartsunk előadást.”4
Károlyi István a nyilas hatalomátvételig segítette az üldözötteket, ő rejtette el birtokán Várkonyi Zoltánt. A nyilas puccs után, 1944 októberében azonban ő is illegalitásba vonult. Pünkösti Andor nem érte meg a háború végét: idegei felmondták a szolgálatot, 1944. július 9-én öngyilkosságot követett el, s három nap múlva meghalt. Halálhíréről alig számoltak be a lapok, sírja a Farkasréti temetőben jeltelen.
A Madách Színház új vezetője Cselle Lajos lett, aki korábban már többször meg akarta szerezni az igazgatói tisztséget. Cselle rövid ideig tartó vidéki színészkedés után 1936-tól Budapesten az Országos Színészegyesületben dolgozott, s 1939-ben a Színművészeti Kamara főtitkárává választották. Az igazgató így nyilatkozott céljaikról: „a kisembernek olyan színházat adjunk, amely megfelel lelkületének, és amely a szükséges irodalmi és művészi szempontokon felül újjászülető korunk nagy és nemzetmentő eszméinek is szolgálatában áll.”5
Az újjászervezett társulat 1944. június 16-án Kádár Lajos és Solymosi István Ártatlanok című antiszemita színművét adta elő. A sajtóban megjelent hírekből kiderül, hogy a szerzőpáros már 1941-ben megírta, s a Falu Színpad vidéken nagy sikerrel játszotta a demagóg darabot. Budapesti bemutatóját azonban Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter megakadályozta. A német megszállás után Dövényi Nagy Lajos, a „kitűnő jobboldali író”, a Tarnopolból indult című „rohamregény” szerzője dolgozta át a pesti színpadra a „vértelen Tiszaeszlár-drámát”, a „magyar Jud Süsst”.

Tapolczai Gyula és Greguss Zoltán a Neróban (1942). Wellesz Ella felvétele

A művet a Madách Színház egész nyáron műsorán tartotta; ötvenedik előadására 1944. július 29-én került sor. A Weiss Manfréd-gyár munkásai, a Polgármesteri Hivatal dolgozói és az Egyesült Nemzeti Szocialista Párt tagjai szervezetten is megtekintették az előadást, melyet az egykori debreceni színházigazgató, Kardoss Géza rendezett, de az utolsó próbákat Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház kormánybiztosa, a Színművészeti Kamara elnöke vezette. Ez volt Budapesten az egyetlen nyíltan uszító propaganda-színjáték, melyet szélsőjobboldali, nyilas színészek közreműködésével mutattak be. Az előadást a „nagy sikerre való tekintettel” 1944 októberében ismét játszották.

Az Ártatlanok írói felsorakoztatták az összes antiszemita szólamot – ez derül ki a műnek a Magyar Színpad című műsorújságban közölt tartalmi összefoglalásából. A faluhelyen játszódó cselekmény középpontjában a falusi kocsmáros és uzsorás, illetve annak kikeresztelkedett fia áll. A fiú ügyvéd lett, s képviselő akar lenni, ehhez szeretné megszerezni a parasztok támogatását. Egy antiszemita írnok szerencsére résen van, s terhelő adatokat gyűjt a fiúról és az apáról, így a végén a csendőrök letartóztathatják őket. A darabban felléptettek rabbit, zsidóságát tagadó, zsidózó bérlőt, a zsidók ármánykodásába belepusztuló parasztembert. Szerepelt benne váltóval való zsarolás, fenyegetés, szerelmi ármány. A cselekményt több fordulat tarkította. Az előadás nemcsak a legszélsőségesebb nézeteket összesítő, nyílt uszítás volt, hanem a népszínmű legjobb hagyományainak meggyalázása is. Az idilli falu képét azokkal a szereplőkkel romboltatták szét, akik a legtöbb népszínműben pozitív szerepet játszottak. A színjátékban amerikai kivándorlásra biztatják az egyik szereplőt. Ez a mozzanat arra enged következtetni, hogy a XIX. század végén, a XX. század elején játszódik a cselekmény; abban az időben, amikor tömeges volt a kivándorlás, az antiszemitizmus azonban egyáltalán nem jellemezte a falusi közösségeket.
A Madách Színház fennállása alatt még két bemutatót tartott; mindkettőt Kiss Ferenc rendezte. Gerhardt Hauptmann Bernd Róza című művét 1944. október 14-én, a nyilas puccs előtti napon adták elő. Nagy hírveréssel Mezei Máriát ígérték a főszerepben, de ő a „fullasztó, emberietlen és művészietlen áramlatok” elől egy tátrai szanatóriumba menekült.6

Sennyei Vera és Bozóky István a Jelzőtűzben (1942). Wellesz Ella felvétele

Az Ártatlanok című előadás (1944).

Kiss 1944. november 16-án az Új Magyarság újságírójának, Orsy Gábornak leszögezte, hogy „a magyar színművészetet, a színházak művészi munkáját csakis az építő nemzetiszocializmus hathatja át”, de tárgyilagosan hozzátette, hogy az írók erre a szellemi átállásra nem készültek fel.
A darabhiány kivédésére – a magyar színháztörténetben valószínűleg először – hatásos kurzusfilmet alkalmaztak színpadra. A Szerető fia, Péter Páger Antallal a főszerepben, Bánky Viktor rendezésében 1942 végén került a mozikba. Színpadi átdolgozását, Fendrik Ferenc és Szabó Sámuel munkáját Az én fiam címmel a Madách Színház 1944. december 1-jén mutatta be. Páger Antal filmbeli szerepét vendégként Perényi László játszotta.
A háború utolsó hónapjaiban a Nemzeti Színház elsősorban szórakoztató darabokat játszott, de másutt sem kerültek színre az „új ideológiát” hirdető művek. A Madách Színházban a Hölgyek és urak című Vaszary János-vígjáték felújítására készültek, azzal az indokkal, hogy a darab annak idején – a Magyar Színház játszotta 1936-ban – „zsidóellenes tendenciája miatt csak rövid ideig maradhatott műsoron”.
A közeledő szovjet hadsereg elől a Madách Színház jobboldali, nyilas színészei közül többen – Cselle Lajos, Kállay Ferenc, Kardoss Géza – külföldre menekültek; másokat a második világháború után hónapokra, évekre eltiltottak a színészi pályától. Kiss Ferencet háborús bűnösként ítélték börtönbüntetésre.
A Pünkösti-féle Madách Színház tovább élt a magyar színházművészetben. A szellemi és politikai ellehetetlenítés miatt torzóban maradt próbálkozást Várkonyi Zoltán a Művész Színházban 1945-1949 között kísérelte meg – részben régi, madáchbeli munkatársaival – kiteljesíteni.
A Cselle-féle Madách Színház főkönyve – a szokásos „Isten nevében!” felirattal az első oldalon – sértetlen maradt Budapest ostromakor. Amikor a Művész Színház 1945-ben megalakult, ebbe a könyvbe kellett bejegyezni a bevételeket, kiadásokat. Ám mielőtt használatba vették, a régi bejegyzések lapjait behajtották s összekapcsozták. Úgy vélték, ezzel a gesztussal a magyar színháztörténet legszégyenteljesebb korszakát örökre e lapok közé zárták.

—————————————-
1 Luigi Pirandello: IV. Henrik. Tragédia három felvonásban. Fordította: Antonio Widmar. Budapest, Kalász Kiadó, 1941, 5. (Madách-könyvtár, 1.)
2 Felkai Ferenc: Pünkösti Andor. In Színészarcok a közelmúltból. Összeállította, az utószót és a jegyzeteket írta: Illés Jenő. Budapest, Gondolat Kiadó, 1968, 285.
3 Molnár Gál Péter: Gróf Madách Színház. Európai Utas, 1994/2. 61.
4 Károlyi István szóbeli közlése. Budapest, 1995. május 26.
5 Ellen Fatornyok és Aladár-vígjáték a Madách Színházban. Magyarság, 1944. június 11.
6 Mezei Mária: Vallomástöredékek. Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1982, 96.