Nagy Zsolt vigyáz, hogy ne legyen jávorpalis...

Annak idején, nem sokkal a rendszerváltás után nyilvánosan háborogtam Novák Eszter Új Színház-i Szép Ernő-rendezése, a Patika ellen; egyik legkedvesebb színdarabom elleni merényletnek érzékeltem az átszabást, a felvonások felcserélését, a húzásokat-toldásokat. Becsszóra mégsem ültem be előítéletesen A tanítónő bemutatójára. Bár most is a konzervatívabb ízlésű bírálók közé tartozom, az elmúlt években sokkal nyitottabb lettem, számos újítást nemcsak megszoktam, elfogadtam, hanem meg is kedveltem. Valaha, tán még az ántivilágban, egy színdarabfordításom szerzői utasításában az egyik férfiszereplő láncon függő medált viselt. Hosszan nyomoztam, kutakodtam, hátha az instrukciónak valami rejtett értelme van – hiszen egy férfi nem viselhet medált!
Azóta már tudom, láttam saját szememmel: a férfiak medált viselnek. (Amíg meg nem unják. Akkor más egzotikum jön.)
Nos, Novák Eszter kinyitotta Bródy Sándor jó száz évvel ezelőtt, 1908-ban írt színművét. Khell Zsolt hatalmas, egy komplett világkép befogadására alkalmas színpadot tervezett, amelyben az intim rendeltetésű terek – egy ágy, egy dívány, egy asztal, egy zugoly sem menekülhetnek a mindent átjáró külvilág és annak tenyészete elől. Molnár Piroska kettős szerepben jelenik meg: öreg Nagy Istvánnén, a Nagyasszonyon kívül az előadás első részében modern ruhás narrátorként is figurál, aki értelmes, tárgyszerű hangon egy bölcs könyvből tudnivalókat olvas fel az egykorú Magyarországról – földrajzi, etnológiai, szociológiai, sőt még gasztronómiai ismereteket is közvetít. A nagy asztalnál veri a blattot a házigazda Kántor (Szarvas József) meg a szelíd Fő(tisztelendő)úr (Blaskó Péter); hátul éberen figyelve olvas újságot a darab intrikusa, Bródy Wurmja, a Káplán (Znamenák István), prédára várva ül hosszú, méla lesben a falu démonja (Radnay Csilla), kutyával küszködik a vékonypénzű postás (László Attila), és a megfelelő pillanatokban a föld alól varázsolja elő a süllyesztő az obligát cigányzenekart. (László Zsigmond zenei és zörej-kollázsa kitűnő munka.) És jegyezzük meg: Zeke Edit közreműködésével minden feketében, szürkében, drappban és fehérben van tartva.

Molnár Piroska és Szilágyi Csenge / Schiller Kata felvétele

A tabló a teljesség érzetét kelti, állandó, de lomha, ráérős mozgásban van, és világot épít a dráma hordozói, ifjabb Nagy, a milliomos gazdagparaszt elkényeztetett fia és Tóth Flóra, a frissen érkezett kis tanítónő köré.

És ezen a hamar kirajzolódó ponton gyűlik meg Novák Eszter baja Bródy Sándorral, aki hagyományosan építkezve, sokkal szűkebb és zártabb kontextusba helyezte szerelmespárját. Zsánerképek – a tanóra, a vádhatóságként működő iskolaszék ülése, öreg Nagyék kétszeres leánykérő vesszőfutása – követik egymást, amelyekhez óhatatlanul a színpadot is le kell szűkíteni. Ám még mindig győzhetne a rendező: ha két nagyon erős színészi egyéniség venné fel a harcot egymással és a tágasságával fojtogató környezettel. (Az Ármány és szerelemben sikerült megfelelni egy némileg hasonló kihívásnak.)
Nagy Zsolttal és a főiskolás Szilágyi Csengével bonyolult a helyzet. A fiatal színésznő tökéletes Tóth Flórát ad – miniatűrben. Filmen hibátlan lenne az alakítás – finom, szemérmes, naiv, lelkes, büszke, érzékeny, gyöngéd, de egyszersmind harcos és hősies, mint egy századfordulós, a magyar ugaron vergődő Johanna, és sorolhatnám a jelzőket. (És ne feledjük, hogy külsőleg is teljes illúziót kelt.) Csak épp a színpadot nem tudja még betölteni, pasztellszín váltásait még nem vetíti ki elég hatásosan. Nagy Zsolt vigyáz, hogy ne legyen jávorpalis, kerüli a szívdöglesztést, a nagy gesztusokat, belülről igyekszik hozni a szenvedélyeket, amelyek nagylöttyösök is lehetnének; de épp ezáltal nem sikerül jelentőssé válnia. Hasonló problémák húzták le már Othellóját is.
Betölti persze a színpadot – könnyű nekik! – Bodrogi Gyula és Molnár Piroska az idősebb Nagyék szerepében. Minden megszólalásuk, mimikájuk, járásuk, mozdulatuk él és messzire hord. Egy megszorítás: kár volt Bodrogi puskaporával már az iskolaszék-jelenetben babrálni, ahol semmi funkciója nincs. Mint a főnix éled aztán újra két nagyjelenetükben.
És ne feledjük: a dráma kinyitásának köszönhetően kísért a színpadon, finoman, áttételesen, az a múlt, amelyet mostanság oly buzgón igyekeznek feltámasztani. A Tóth Flóráknak most is bukniuk kell (mert hiszen a kis tanítónő diadalmas elvonulása egyszersmind kudarc is), és a tévéből köszönt ránk napról napra az a nyegle, arrogáns, mindenre kapható magyar úr-modell, amelyet Mátyássy Bence (Szolgabíró) oly tenyérbe mászó hitelességgel megmintáz.

Bródy Sándor: A tanítónő
Díszlettervező: Khell Zsolt. Jelmeztervező: Zeke Edit. Dramaturg: Kárpáti Péter. Munkatárs: Keszthelyi Kinga, Balassa Eszter. Zene: Lázár Zsigmond. Súgó: Gróf Kati. Ügyelő: Dobos Gábor. Rendezőasszisztens: Kolics Ágota. Rendező: Novák Eszter.
Szereplők: Szilágyi Csenge e.h., Bodrogi Gyula, Nagy Zsolt, Molnár Piroska, Hevér Gábor, Szarvas József, Mészáros Piroska, Blaskó Péter, Znamenák István, Mátyássy Bence, Makranczi Zalán, Marton Róbert, Újvári Zoltán, Radnay Csilla, László Attila, Wunderlich József e.h., Fritz Attila e.h.; valamint a Budapesti Énekes Iskola tanulói: Bandor Tifani, Fekete Júlia, Hosszú Elizabet, Király Boglárka, Kiss Rita, Oláh Berta, Simon Natália, Szálinger Bella, Szilágyi Csenge, Török Lili, Turú Zsófia Rebeka; zenészek: Pagonyi András, Radnay Csilla, Szakál Tamás, Wunderlich József e.h.

Nemzeti Színház, 2012. február 3.

Facebook Comments