Válogatói jegyzetek

Zappe László POSZT-naplója
2012-04-25

2011. március 1. és 2012. március 4. között összesen 340 előadást láttam.

2011. március 1. és 2012. március 4. között összesen 340 előadást láttam. Ezek közül magam és válogató társaim számára jegyzeteket készítettem mindazokról, amelyeket válogató szándékkal néztem. Azaz minden olyan produkcióról, amelyet a megadott időhatáron belül magyar nyelven játszó színházak mutattak be. Nem voltam tekintettel semmilyen POSZT-követelményre, igényre, elvárásra, hiszen azokat korábbi válogatók is gyakran megsértették, ha ízlésük, értékrendjük szerint ezt szükségesnek látták.

Nem írtam jegyzetet akkor, ha egy-két napon belül cikket írtam az adott előadásról. De előfordult, hogy egy-egy előadásról feljegyzés és cikk is született. Közlöm a cikkek megjelenési helyét, illetve internetes elérhetőségét. Két cikket pedig teljes terjedelmében idemásoltam, ezeket ugyanis elnyelte az e-mail ördöge, és nem jutottak el a szerkesztőhöz, így csakis itt olvashatók.

A teljes anyag ITT olvasható.

2012. április 25.

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.