Legjobb szakaszain az előadás magasra jut…

A négyes-hatos villamos eleve magyaros specialitás: nehezen értelmezhető. Mert egy villamos legyen vagy négyes, vagy hatos. A négyes-hatos esetében sem mindegy, hogy melyik, legalábbis Buda felé, elhagyván a Petőfi hidat nem az. Lényegében egy abortált körjáratról van szó, amely valamiféle csonka circulus vitiosust teljesít. Azóta pláne, amióta napi 24 órában közlekedik.
Egy ilyen kívül szép, nyúlánk és elegáns, belül szűk és antidemokratikus kényelmességű jármű, mint a Combino, alkalmas lehet szimbólumok hordozására is. A drámai műnemben pedig ideális helyszín, ahol a legkülönbözőbb emberek gyűlhetnek, akadhatnak, zördülhetnek, ütközhetnek, foghatnak össze és szorulhatnak egymásra vagy egymáshoz. Ráadásul egyetlen, nem tágas, viszonylag olcsón létrehozható teret igényel – voltaképp kifejezetten stúdiószínházba való. És ha nem a Combinóra, hanem az elődeire gondolunk, akkor még a fullasztó meleg is stíl- és életszerű. Jól kifundálta tehát Faragó Zsuzsa dramaturg és Forgács Péter rendező, hogy a négyes-hatosba szervezik azt a színpadi játékot, amelyhez a szerkezeti mintát egy – esetleg két – Thornton Wilder-egyfelvonásos adta. Előzménynek tekinthetjük azt a korábbi, szépséges nyíregyházi bemutatót, amelyben Faragó Zsuzsa és Forgács Péter szintén Wilder (A mi kis városunk) nyomán kutakodtak emberi viszonylatokban, Hát akkor itt fogunk élni címmel.
A Stúdió K játszótere rögtön visszaadja a BKV-érzetet: zsúfoltság, rendetlenség. Zsinórokkal a plafonra függesztett barna műbőr ülések lengenek (Ikarus archív). Lógnak le fentről mindenféle kapaszkodók is, a gurtnitól az övön és a nyakörvön át a hózentrágerig. Középen függőleges kapaszkodó nyújtózik, rajta két régi típusú, kézierős nyeszetelő jegylyukasztó. Az egyiken kockás noteszlap, oda sem kell menni közelebbről megnézni, esküdni mernénk, az van ráírva: rossz.

Jelenet az előadásból / Schiller Kata felvétele

Nem úgy az előadás. A bemutatón a Négyeshatos közel két óra utazás. Nem életképek, hanem etűdök, monológok, kettősök, tömegjelenetek. Vannak visszatérő motívumok – mint például az elfiúsított lányok -, akadnak egymásba tekeredő cselekményszálak, kósza részek és kibomló egészek, töredékek, sejtelmek, utalások. Ami elhangzik, azt a játszók emlékeiből, történeteiből, próbálásaiból, improvizációiból írták meg és állították össze. A szöveg nem irodalmi értékű, ugyanakkor az előadás erősen szövegcentrikus. Egyenetlen a produkció persze, és egészen bizonyos, hogy lehetne-kellene húzni belőle. Csak hát úgy van ez, hogy az egyik néző számára nyilván nem ugyanazok a jelenetek fontosak, illetve elhanyagolhatóak, mint a másik néző számára. Túl sok minden van, egyúttal sok minden hiányzik. De nincs két ember, aki pont ugyanazt a rendet vágná a darabban.

Legjobb szakaszain az előadás magasra jut: csodálatos és elragadó például Spilák Lajos és Rusznák Adrienn kettőse 1977-ből, amikor egy magyar filmet láttak épp a moziban, s eltérően ítélik meg Monori Lilit mint jelenséget a vásznon. Pontosan, feszesen megírt és remekül előadott párbeszéd az is, amikor Kuna Károly apa pedagógia okokból nem hajlandó pici, műanyag G. I. Joe-figurát venni a Nagypál Gábor játszotta kisfiának. Nagypál Gábor egyébként is igen emlékezetes alakja az estének avval a heves és erőteljes monológgal, amelyet a Vajdaságból jött magyarként ad elő. Szívesen emlegetem fel Horváth Zsuzsa kedves magánszámát is, amikor telefonon lekottázott dalt tanít meg a gyereknek. Amúgy a telefonok nem mobilok, hanem táskákból, hátizsákokból előhúzott régi, fix készülékek. A félmúltra utalnak, amelybe visszanéz a produkció, bár az időtényezőnek, a történelmi korszakolásnak nem látszik különösebb jelentősége a játékban.
Nyolc színész közlekedik a kötött pályán. Lovas Dánielnek jut a leghálátlanabb feladat. Ő áll a falnál, és végigközvetíti a nagykörút aktuális tábláit és feliratait a műegyetemi épület Redbull röpnap reklámjától a Vígszínház A lovakat lelövik, ugye molinójáig és tovább. Rusznák Adrienn vagy féltucatnyi figurát mutat, de mindenekelőtt ő a bájos, könnyelmű mai gyereklány – hogy valami kontrapunktosan öreges leírást adjunk róla. Homonnai Katalin különböző történeteken siklik keresztül, a legmarkánsabb talán a halálos baleset a Dorian Gray naplója 1991-es előadása alatt. Horváth Zsuzsa anyós és barátnő, elintéz például egy abortuszt (Apás abortusz van? – kérdi Kuna), pöröl, együttérez, de kislánynak is jól elmegy. Spilák Lajos halk, bölcs és ironikus, Kuna Károly pedig egész estét betöltő hevű és lendületű. A végén Nyakó Júlia kívülről kerül elő, egy más világból, Csehovéból – igen, Nyakó Júlia nagy formátumú Csehov-hősnők lehetőségét rejtette magában mindig is -, és Moszkvába vágyik. De oda már nem juthat el. Csak a Széll Kálmánra.

Faragó Zsuzsa – Forgács Péter: Négyeshatos
Dramaturg: Faragó Zsuzsa. Asszisztens: Tóth -Gábor Anna. A rendező munkatársa: Juhász Gabriella. Fény: Fodor Gergely. Rendező: Forgács Péter.
Szereplők: Homonnai Katalin, Horváth Zsuzsa, Kuna Károly, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Rusznák Adrienn, Spilák Lajos.

Stúdió K Színház, 2012. május 11.