A látás képessége. Ezzel kezdődik minden.

Szakmai beszélgetés. Plazmatévé bekapcs. Szép és nem szép ruhás emberek ütköznek a kamerába, aztán „tetszett?” – és rávezető kérdések szembesíttetik őket a médiamunkásokkal és az eltelt órák színházi élményével. Nem szerencsés, ha egy szakmai vita sután megfogalmazott nézői nyilatkozatokkal indul. Vajon ki is tudná épkézláb és kerekded mondatokban summázni egy darab értékeit és hiányait, rögtön a taps után? A lényeglátás, az önkifejezés, a nézés minőségének hiányosságaira így csak részben világítanak rá ezek a megszólalások. Mégis gondolkodóba ejtik az embert, s nyilván a színházcsinálókat is. Miként az is, ha a szakmai beszélgetés sem tud a közhelyek szintjén túlemelkedni.
Folyik a vita, a legkülönbözőbb szinteken és körökben arról, hogy milyen színházat is kellene csinálni, milyen kritikát kellene művelni; milyen irányba kellene terelni a színházlátogatót, hogy értse azt az esztétikát és azt a színházat, amelyet az alkotó neki (neki?) csinált; vagy hogy milyennek kellene lennie egy előadásnak, hogy az megjobbítsa, felvidítsa a néző mindennapjait, és követendő mintákat mutasson neki. Jobb esetben esztétikai, rosszabb esetben ideológiai lövészárkokból tüzelnek egymásra a különbözőképpen látó táborok, és kevés jel utal arra, hogy az értékek mentén keresnék a konszenzust, így itt is, ott is töltődik a favorizált, és a megvetett szavak gyűjtőládikája.
Mi a helyzet mindeközben a közönséggel? Mert végtére is csak kell, ugye, a közönség (ha még oly iskolázatlan is az ízlése), máskülönben minek az egész cécó a pályázatokkal, a támogatásokkal? A művészetet művelni l’art pour l’art is lehet. Kérdés, hogy vezet-e bárhová az öncélúság. Mi értékes, és mi nem? S ki az, aki a fejére koppint a tyúknak, hogy „üveg az, te, s nem drágakő”? Az élmény ittas nézőnek hiába is magyaráznám, hogy a székesfehérvári Vörösmarty Színház Triója (rendezte: Galambos Péter) például olcsó színes üveg. Hogy A filozófus (Katona József Színház, rendezte: Gothár Péter) értéke-értéktelensége nem a régies – s ennél fogva egzotikusságával ható – nyelvhasználaton dől el. Hogy a Makrancos Kata (Vígszínház, rendezte: Gothár Péter) kapcsán felvethető kérdés elsősorban nem az, hogy jó lesz-e a Börcsök Enikő és Nagy Ervin alakította pár házassága. S hogy a Koccanás (Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Színház, rendezte: Tasnádi Csaba) Spiró György darabjának nyíregyházi földolgozása a Csókolom zenekar és Ujj Zsuzsi „minimalista-dadaista rock and roll-ja” (© Lőrinczy Attila) nélkül képtelen lenne elrugaszkodni a sematizmus, a zsurnalista ábrázolásmód nézőcsalogató talajától.

Börcsök Enikő és Nagy Ervin a Makrancos Katában / Dömölky Dániel felvétele

Látvány, látás, kép. A látás képessége. Ezzel kezdődik minden. Aztán lehet, hogy – kár, sajnos – lencsékkel, szűrőkkel folyatódik. Mindenféle színű és formájú szűrő létezik. És szinte kivétel nélkül mindenki viseli őket. Gyakran a közvetlen tapasztalást nélkülöző tanulással alakulnak ki, s a tanult információkat véljük objektív valóságnak. Egy példa: az elmúlt években megszoktuk, hogy a Pécs galériáihoz, kiállítóhelyeihez kapcsolódó program, a Szubjektív tárlatvezetés egy-egy színészt állít feladat elé. Idén azonban szakmabelit is elért a felkérés: Rockenbauer Zoltán művészettörténész, a versenyprogram egyik válogatója tartott tárlatvezetést a Modern Magyar Képtár 20. és 21. századi képzőművészeti gyűjteményében. A szubjektivitás elmaradt, de vajon objektív-e egy tanult kalauz? Képes élő, eleven érzékeléssel belemenni a képbe, vagy megismerő képessége csupán az elméletig terjed?
Hogy miért fontos a nézés, a látás minőségére vonatkozó kérdés? Míg az elmúlt években a kortárs magyar dráma Nyílt fórumán a dramaturgok azon tanakodtak, hogy vajon miért nem születnek a jelenkorra erősen reflektáló, a jelent látó és láttató drámák, addig idén – nagyon kevés kivételtől eltekintve – mind a versenyprogramban bemutatott, mind a Nyílt Fórum füzetében megjelent drámák, mind pedig a Dramaturgok Céhe szervezésében megvalósult felolvasószínházi előadások erősen politikusak. De igaz ez az Újvidéki Művészeti Akadémia és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának közös produkciójára, a Kreón… vagy fordítva címet viselő zenés-táncos anti(k) tragédiára, valamint SZFE színházrendező-fizikai színházi koreográfus szakának bemutatójára is. Lehet bízni a látástisztulásban?
Tény: ez az év a hatalmi/politikai mechanizmusok leleplezésének az éve a POSzT-on. Az embernek olyan érzése támad, mintha egyszerre minden megbolydult volna, mintha minden újra- és átrendeződne. Paradigmaváltás történik?Pécs, 2012. június 12.