Végül a szegényes szoba leomló hátsó fala kertet nyit a reményre…

Pakolja a cigánylegény a kordéra, ami kedves a szívének: megint menni kell, nem kell ő ennek az országnak. Előbb a ruhaneműt, aztán a bútort, majd a házat és a tájat, de még az ellenséges szomszédot is, mert az otthon és otthonosság különös fogalmak, sok minden elfér bennük. Viszi, húzza, vonszolja magával a kocsira pakolt hazát, ha már nem bírta maga mögött hagyni; de súlyos rakományával lépésről lépésre egyre mélyebbre süpped a sárban. Míg el nem merül szekerestül.

Horváth Virgil és Molnár Piroska / fotók: Horváth Judit

Az ördög szekrénye mese, annak minden ismert kellékével: ördöggel, aranytojást tojó tyúkkal, okos cigánylánnyal, feneketlen kalappal, varázssíppal. A megidézett történetekben legdrágább kincsként őrzött szabadságot leképező dramaturgia szilánkokkal, fragmentumokkal dolgozik, arra hajlik, amerre az alapjául szolgáló cigánymesék összefűzhetővé válnak – hol egy találós kérdés, hol egy üvegcse tej, hol egy gumityúk a kapocs. Nincsenek nagy igazságok, nincs tanulság, nem akad klasszikus értelemben vett jó és rossz, mert a bölcs mese a szabadságot tanítja. Mondják ugyan, hogy a cigánynak „a bőrszíne a szabadsága”, de itt inkább csak a legkisebb fiú, az álmodozó, a vándorló, az otthon is otthontalan, a kivetett az örök reménykedő figurája. Az ördög nem a régi már: fáj a dereka és ördögfeletteseknek jelent, akik hét évre, hét hónapra és hét napra száműzik az Alvilágból egy rozoga szekrénybe, ördögietlen magaviseletért. A tyúk rendesen aranyat tojik, de közben vadul hazugozza mindazokat, akik azt merészelik állítani, hogy nincs mindenki számára elegendő tej ebben a mézzel folyó Kánaánban, hol a bankárok tejszínnel kenegetik magukat. Az Istennek meg egy öregasszony szerint leginkább tehénnek kellene lennie, de mivel csak nem akar mutatkozni, és pláne tejelni, szegény kitaszított ördög szaporítja a rovására írt apró csodákat – nagy kelletlenkedések közepette. A rádióból tejgyűjtésre felszólító közérdekű közlemény hallatszik, a házasodásra kényszerített fiú oltár elé is, ágyba is kedves tyúkját viszi, a cigánylány pedig tejjel itatja le urát, hogy az el ne hagyja őt. A mese ötletszerű kacskaringóit mégsem a kortársi utalásrendszer, a társadalmi reflexiók és a játékos politikusság, hanem a színpad képisége, a színház működtetése és a színészek játéka tartja egyben.

Farkas Dénes, Tompos Kátya és Fodor Tamás

„Ein, zwei, voilá!” – mondja a francia vendégrendező, Jean Lambert-wild multikulti ördöge, és a varázslat – ha időnként kissé öntörvényűen félresikerülve is, de – működik: az előadás mozgatórugójaként teljes komolysággal parádézó Fodor Tamás újra és újra átlendíti a játékot a dinamikai zökkenőkön. A tojásba rejtett petárda, az elemes gumityúk hasbeszélése, a hátulról megvilágítva áttetszővé váló tükör és az azon „keresztüljuttatott” tárgyak komikuma, az ajtón, ablakon, kályhanyíláson és szekrényen át közlekedő ördög és a paplan alatt termő leány visszatérő motívumai mozgásban tartják a szűk szobát mintázó színt, miközben a színház színház marad, a „varázslat” kockázatában (előfordul, hogy nem sikerül a trükk) éppúgy, mint a kulisszák létének elismerésében (egy-egy falak mögé hajított tárgyra sosem marad el a fájdalmas válaszjajdulás). Molnár Piroska öregasszonya küldené is, marasztalná is elmélázó, mókamester kamaszfiát, egy szem itthon maradt Miklósát; ostoroz is mesét, színházat, minden „ördög eledelét”, amiért úgy ad enni, hogy közben nem csillapítja az éhséget, de gyerekesen megörül az aranytojásnak, a lánnyá változó tyúknak, a Pumukli-karakterű ördögtől kierőszakolt reménynek. Utóbbi tervel, áskálódik, ímel és ámol, de azért inkább jóságát leplező, ősz hajából szarvacskát csavarintó, szemtelen és truccoló öregúr, mintsem pokolfajzat. A Miklós szerepében mesélőként fellépő Horváth Virgil alakmásaként Farkas Dénes rendre rá is érez gyengepontjaira (főként feletteseitől való függőségére), így aztán a gonoszkodó ördög többnyire cipekedik, szekrény tetejére menekül, aranyat tejel és dühöng. Illetve néha beugrik férjnek, apának, egyszerű öregembernek, de azért mindig gyanús marad. Farkas Dénes és Tompos Kátya könnyű, táncos, élénk játéka mellett Horváth Virgil darabosabb alakítása a mesélő fantáziájának szárnyalásával szemben személyiségének kötöttségét idézve belesimul az egészbe, amit mégiscsak a két öreg, az anya és az ördög kettőse, Molnár Piroska és Fodor Tamás jelenléte dominál.

Végül a szegényes szoba leomló hátsó fala kertet nyit a reményre, és a varázssíp hívására a bokrok közül előlépő éneklő menyasszony az alteregó helyett ezúttal már a hús-vér Miklósba karol, a nőpótló gumityúk pedig – akárcsak a hűtlen hazája nyomasztó terhével a vállán sárba merülő fiú emléke – végleg eltűnik.

Jean Lambert-wild (cigánymesék alapján): Az ördög szekrénye (Nemzeti Színház – Comédie de Caen – Centre Dramatique National de Normandie)
Fordította: Ságodi Ildikó. Díszlet: Jean Lambert-wild. Dramaturg: Keszthelyi Kinga. Világítás: Renaud Lagier. Rendezőasszisztens: Tüű Zsófia. Rendezte: Jean Lambert-wild.
Szereplők: Horváth Virgil, Molnár Piroska, Fodor Tamás, Farkas Dénes, Tompos Kátya.

Nemzeti Színház, 2013. május 4.