…ha valakinek, hát neki zsebében van az emelt fővel feltápászkodás művészete. 

A 42. hét utolsó perceiben Virágvári Imola szülész-nőgyógyász szakorvos, miután aznapjának, elmúlt huszonnégy órájának, de ok-okozatilag tulajdonképp elmúlt fél évének történései meghaladták az elviselhetőség határértékét, öngyilkosságot kísérel meg. Meghal? Még idejében megérkeznek az észhez kapva segítségül hívott mentők, és megmenekül? Pintér Béla az értelmezési szabadság körébe utalja a megfejtést, de ha figyelembe vesszük – márpedig figyelmen kívül nem hagyhatjuk -, hogy a szerző-rendező nagykanállal merít színészei személyiségéből, nemegyszer konkrét traumáiból, amellett sem mehetünk el, hogy a színpadon Csákányi Eszter áll. Így aztán Virágvári Imola kétségtelen, jogos és nagy elkeseredettsége nem valami fásult gesztus – nincs is benne semmi depresszív, életunt, végletekig szedált -, nem egy hiábavalóként tengetett élet szomorú lezárása, évtizedek terhének elengedése, inkább erős felindulásból, lendületből, voltaképp szenvedélyből elkövetett öngyilkosságot látunk. Egyrészt.
Másrészt viszont a leterítettség azonnali elismerését.

A 42. hétben Pintér Bélával. Schiller Kata felvétele

A kulcsszó egyelőre a szenvedély. Csákányi Eszter doktornője nem meghalni, ellenkezőleg, élni akar. De nem a meglett özvegyek tisztelettudó magányában, érzelmeit változatlanul hivatásában kiélve és konzerválva, hanem szerelemben, világgá kiáltható szenvedélyben – amint azt a trendi mackófelsőjéről leolvasható, nem csekély méretű „LOVE” szócska is megerősíti. Pont olyan hirtelenséggel pattintgatja ki tenyerébe a pirulákat, és dobálja őket nyelvére, ahogy a férje temetése után néhány nappal a nálánál két évtizeddel fiatalabb celeb nyakába vetette magát. Nem halálban gondolkodik, hanem újjászületésben. Nem elveszésben, hanem a feltápászkodás diadalában.
„Vesztesek színre fogalmazója” – írja Csákányiról Molnár Gál Péter két és fél évtizeddel ezelőtt. De nem akármilyen vesztesek voltak az övéi. Kifosztottságukban győztesek. Megalázkodottságukban önérzetesek. Emlékezzünk csak, Muskátnéja milyen biztos kézzel látott neki a buta cselédlány eltakarításának, majd milyen finoman, akkurátusan csúsztatta félre a hazai pályán birtokolt önérzetet s magabiztosságot, mikor idegen terepre tévedt. Ott a színésznő megkaristolva bár, de nőiségének teljében lépteti le a városligeti nagyasszonyt.
Csákányi mindig magát adja, szerepei belőle, megéltségeiből táplálkoznak, játszsza, hogy játszik, és ha valakinek, hát neki zsebében van az emelt fővel feltápászkodás művészete. A sosem talpra eső, de végsőkig kapaszkodó nőtípus specialistája. Ettől olyan megrázó A 42. hétben a totális vereség fellebbezés nélküli elfogadása. A maguk elé meredő, kisírt szemek tükrözik a lélek tonnányi terhét. Az előadás fináléjának és a doktornő jövőjének költői előképe a szülések jelenete, melyben Virágvári Imola bilinccsel a csuklóján, az elsötétített háttérből, „kívülállóként”, tehetetlenül várva figyeli sorsa alakulását.

A 42. hétben Thuróczy Szabolccsal. Schiller Kata felvétele

Arkagyinája anno azért szólt nagyot, mert saját gyengeségeiből, félelmeiből, hazugságaiból épült, és abból, hogy mindent betéve tud a Trigorinokról, a hamvas színésznőcskékről és a túlérett primadonnákról. Arról, mitől képes Arkagyina a férfit megtartani, és miért fogja Nyina ugyanezt a férfit elveszíteni. A Pintértől kapott szerep viszont attól hangos siker, hogy Csákányi szembenézéséből fogalmazódott színpadra, a fenti gyengeségekkel, félelmekkel és hazugságokkal való szembenézésből, abból, hogy úgy látszik, mégsem tud mindent betéve a „Trigorinokról”. És van itt még valami: A 42. hétben nem dominál a Csákányitól megszokott erős szexus, kéjencség helyett pajkosság jellemzi, nyers vágy helyett esendő szeretetéhség mozgatja.

Ahogy egyébként ezt az Ágnes elnevezésű pszichológusnőt is, a Terápiából. Erősen viselkedő, tárgyilagos, kemény, cinikus, helyenként dogmatikus. Felületes szemlélő számára: összeszedett. De ahogy Virágvári Imola öngyilkossági kísérletét egyetlen hétköznapi, reflexszerű mozdulatsorral helyre rakja Csákányi, úgy Ágneséről is mindjárt kiderül: összeszedettség helyett inkább összetartottságról van szó. A külső nettség belső rendezetlenséget burkol. A rideg visszafogottság túlzott érzelgősséget. Az ellenségesség sorsközösséget. A nagy kimondások hatalmas elfojtásokat. A mindent tudok a semmire sincs választ. Csákányi nem izeg-mozog a sok megmutatandóban, mégis, ennél jóval többet lebegtet. Az öntudatos hangvétel alatt folyamatosan rejtőzködő gesztusokat használ, amitől figurája átlátszó, akár a tisztára sikált üvegtábla, mégis megőrzi titkát.

A 42. hét. Schiller Kata felvétele

Tudja, hogy a titok fontos. Nem mint valami misztikus, pátoszos fogalom, hanem mint a jellem megfejtésének nézőre váró tartománya. A titoktalan színpadi vagy filmes alak kartonbábu, a nézőre váró unalom megtestesülése. A magából gazdálkodó színész is melléfoghat, lehet rossz, de titoktalan aligha.
Csákányi színészetének ereje túlzóságában ragadható meg. Bohócságról is lehet beszélni, mint a túláradó életerő orgiaszerű megnyilvánulásáról, a testiség szellem fölötti uralmáról. Egyáltalán nem kenyere a visszafogottság. Habzsol. Ül egy színes kislány egy hatalmas asztalnál, halom cukrászsütemény fölött, és mindet akarja. Soha nem telik el velük. Retteg az éhhaláltól. A Parti Nagy Lajos novellafüzéréből készült A hét asszonya című előadásban a parókák, jelmezek és jellemek viharos cserélődésében, tragikum és komikum hideg-melegjében egyszer csak kimerevedik szemünk előtt a kép: egyetlen nőt látunk. Dőzsöl a sivár létek kavalkádjában. Lubickol a magányban. Nagy levegőt vesz a reménytelenségből. Feltöltődik, akár a hálózatot kapott akkumulátor.
Színészetének szépsége harsánysága leplezte szomorúságában rejlik. Mindent belengő, mindent átitató, éteri szomorúság ez. Alakjai első pillanattól hordozzák a titkon, mélyen rettegett vereséget. Nem kell felvillantania vagy láttatnia a humorban a tragédiát, mert magában hordja azt.
De ugyanez a helyzet az abszurd hajlammal. Realista burok fogja közre, és nem előhívja, hanem magával hozza. Abszurditása szatirikus. Szívszorító jelenetek egész sora jut eszünkbe, melyekben figurái bolondot csinálnak magukból, úgy nevettetik ki a kispolgári szellemet, a kiábrándító közhelyeket. Állandó referencia-előadása Werner Schwab fekáliadrámája, az Elnöknők, benne hányingerig visszataszító, szánalmas Mariedljével. Hátborzongató morbiditáskészség.

A Liliomban (Nagy Zsolttal). Erdély Mátyás felvétele

Minden feladatába az elképesztés igényével fog bele. Diplomája a szélsőségek tolmácsolása. Dicsérgethetnénk színészi erényeit, sorolhatnánk a kiktől kapott milyen nagy szerepeket, de igazság szerint szertelensége, csiszolhatatlansága, nyughatatlansága, pontatlansága, öntörvényűsége azoknál sokkal izgalmasabb. Csákányiról mondják, hogy kaposvári színésznő, hogy katonás színésznő, hogy alternatív színésznő, hogy Ascher Tamásnál élte fénykorát, Schillingnél meg reneszánszát… – de ha jól megnézzük, valójában a maga iránt tanúsított feltétlen hűségén túl nemigen következetes. Szolgálatkészsége, óriás szemei figyelme, tanulékonysága, nyitottsága, meglehetős akarása mézeskalács házikóként vonzották a rendezőket, miközben ő befoghatatlan maradt. Sikeres betöretését egy egész pályán át mímelte.

A hét asszonya. Szkárossy Zsuzsa felvétele

Csákányi félelmetes személyiség. Agyonsebzett kisember. (Ez családi örökség.) Rendíthetetlen küzdő. (Ez saját újítás.) Késélen táncol. Ám ha bohóc, a szakirodalom szerint elpusztíthatatlan. Mert vereség-veszteség ide vagy oda, két dolgot nem lehet egy bohóccal megtenni: képtelenség bűntudattal terhelni és áldozatgúnyát ráadni.