Tenki érdekessége, hogy szépségében és bájában van valami nyugtalanítóan szabálytalan, ami ezt a benyomást folyamatosan felülírja, de legalábbis megkérdőjelezi.

A báj a valaha volt egyik legproblematikusabb színészi erő. Kortalan és nemtelen. Ugyanúgy nincs köze a belső, mint a külső szépséghez. Nem tudni, honnan jön, nem lehet megdolgozni érte, egyszer csak ott van, és végképp kiszámíthatatlan, meddig marad. Adottságnak sem nevezhető igazán. A színészt, aki birtokolja – még ha csak időlegesen is -, tenyerén hordja a jóisten.

Nem veszélytelen adomány. A báj természeti erő módjára uralja a színészt, és módfelett szeszélyes jószág. A színésznő fokozottan veszélyeztetett. Ez a szeszély a szeszélyben képlete. A báj esetükben finnyásabb, mint hímnemű kollégáiknál. Távol marad a primadonnáktól, az abszolút naiváktól és a túlzottan érzékiektől. Közönségesek, kiszámíthatóak és határozottak neki. Fiatal színésznőnél a recepció összefüggésében életveszélyes. Bájos, ifjú színésznőt látva megfoghatatlanságok zavarognak kontrollálatlanul a néző képzetében kedvességről, szeretetreméltóságról, széplelkűségről, kellemről meg ilyesfélékről, ami redukálja az emocionális befogadást, és félrevezetheti a mentálist.
Tenki Réka bájos. Él vele. Jól kezeli. Humora van magához.

Az ember tragédiájában. Schiller Kata felvétele

Ez utóbbi okán olyan jó egyébként a Római vakációban, ahol – minthogy Pelsőczy Réka rendezésében a forgatás kulisszáiba is betekintünk – egyszerre játssza a dolgok hétköznapi valósága felett lebegő hercegnőt és a térdig abban dagonyázó, hercegnőt játszó színészt, amitől a szánkban érzett marcipándesszert huszárvágásra medvecukor ízét ölti.
Tenki érdekessége, hogy szépségében és bájában van valami nyugtalanítóan szabálytalan, ami ezt a benyomást folyamatosan felülírja, de legalábbis megkérdőjelezi. Vonzereje a látszólagos tartózkodás, a szenvtelenség, olykor hidegség és a meghitt pillanatra időzített hevesség ambivalenciájának fenntartása. Alfred Hitchcock esküdött a szexualitás ezen formájára, a mindennemű közönségességet nélkülöző, de decens visszafogottságából bármikor meglepetésre képes nőtípusra.
Tenki a néptánc tagozatos művészeti általános és a dráma tagozatos gimnázium után a Színművészeti Zsámbéki-Zsótér-Bodó-osztályából tört be a magyar repertoárszínházba az alpesi levegő frissességével. Kívül-belül ránctalanul. Nő is volt, meg kislány is. Nem naiva, hanem naiv. Ártalmatlannak egyáltalán nem mondható ártatlan. Mindezek már Vidnyánszky Attila Úri murijában láthatók, Tenki Rozikában próbálgatta báját, egyszerre volt halovány, és ért fel egy vérátömlesztéssel.

A Sirályban (Fehér Tiborral). Schiller Kata felvétele

Nem sokkal később Gorkij Barbárok című művében Jegor Petrovics (Nagy Ervin) krisztusi korban feszülő mérnök feleségét adta a Katona József Színházban. Sovány fiatalasszonyt, szerelmes, de pillanatig sem szenvedélyes tekintettel, előnytelen kosztümben, unalmas cipőben. Hihetőn viselte a csipkekesztyűt. A hajszálvékony test finom rezzenései, az apró ujjak tétova mozdulatai azonnal felvázolták a házastársi erőviszonyokat. Anna Fjodorovna ebben a kapcsolatban, ami a testiséget illeti, nincs jelen. Túlszereti viszont a láthatóan primer vágyaktól duzzadó férjet. Rajongóként követi, félti, retteg érte. Kölcsönös frusztrációjuk rutinszerűen torkollik a nő megaláztatásába. Tenki mulatságos foggal-körömmel ragaszkodása élethalálharc, gyengesége feltétlen elismerése nem kapituláció, hanem utolsó leheletig vívott háború. Tenki annafjodorovnasága Ascher Tamás közreműködésétől lett csehovi mélységű. Ascherről gyakran állítják, hogy színészközpontú rendező, pedig nem a színész érdekli. Pontosabban: nem színészalkatban, hanem lelki alkatban gondolkozik, a belső milyenség izgatja, a titkok és a latenciák, a legmélyebb szenvedés, az önuralom hiánya, nem véletlen, hogy számos színészt hozott már emberi helyzetbe. Női szenvedésben különösen otthonos.

A Vitéz lélekben (Nagy Annával és Trill Zsolttal). Schiller Kata felvétele

Zsámbéki Gábor elsősorban alighanem Aschernak szerződtethette Tenkit, döntése legalábbis inkább igazgatói fontoltságon alapult, mintsem rendezői vonzalmon.
Ez a lélekből szőtt, gátlásos, minden porcikájában érző, színpadi szerelemre is képes nőtípus, melynek nincs maszkulin aspektusa, legkevésbé Zsámbékit érdekelte saját színházában. Tenki a Mesél a bécsi erdő után jogosan érezhette magát púpnak a rendezői koncepció hátán. A váltás a Katona és a Nemzeti között kritikai érdeklődésre tartott számot, amolyan nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát alapon.
Az ember tragédiája és az Angyalok Amerikában igazolni látszott a kétkedőket. Szó sincs róla, hogy ne lehetne elemezni és méltatni ezeket az alakításokat, lényegileg azonban, függetlenül Tenki hozzáadott értékeitől, inkább rendező- és nem színészportré rajzolódna ki belőlük. Nem így a Sirályban, ahol már esszenciáját adhatta a női boldogtalanságnak, és a Mephistóban, Lotte Lindenthal szerepében. A jól fekvő vidéki naivából kurzusprimadonnává, majd náci tábornagyfeleséggé avanzsáló törékeny szőkeségnek olyan erős stílust, pofátlan humort, és jeleneteinek olyan feszültséget kölcsönöz Tenki, mely foltjaiban egyenesen Tarantino kultmozija, a Becstelen brigantyk bizarr világát idézi. Nem először bizonyítja itt jártasságát az apró gesztusok szakterületén.

A Római vakációban (Fekete Ernővel). Szkárossy Zsuzsa felvétele

A színházi karma fintora, hogy Tenki Gothár Péternél gurítja a legnagyobbat a Nemzetiben, amiről nem lehet állítani, hogy előzmény nélküli meglepetés volna. Először, mert Gothár volt az, aki szabálytalanságára és nem mindennapi humorára legélénkebben rezonált már a Katonában is. A Golden Dragon fogát különösen hosszan fájlaló kuktája például igazi bravúr volt, nem könnyű színészi feladat, még ha az előadás egésze kevéssé sikerült is. A Vakondban dühös tinédzsert csinált belőle. A filozófusban virághintába ültette; kapva kapott jelensége költőiségén, úgy olvadt bele Tenki az előadásba, mint finom rím egy mulatságosan érzelmes szonettbe. És amennyiben elfogadjuk Thomas Manntól, hogy az Amphitryon „a világ legszellemesebb, legbájosabb, legmélyebb, legszebb színdarabja”, meg is értjük a közös nemzetis siker gyökerét. Tenkinél mit sem sejtőbb, háborgó lelkűbb Alkménét, aki képes kiragyogni szépségével, erényével, tartásával, aki átviszi, hogy szerelmet igen, de hűséget kicsalni nem lehet, hogy a test fölött igen, de a lelken nincs hatalma senkinek sem, nemigen találhatott volna Gothár. Külön ínyencség, hogy egyes mitológiai verziók szerint az istent nem ugyanolyan vágy hajtotta Alkménéhez, mint a többi asszonyhoz, hanem azért esett rá a választása, mert méltó fiút akart nemzeni.
Tenki valahogy úgy járt az átszerződéssel, mint a perspektivikus kapcsolatot szerelemre váltó és azt teljes odaadással megélő nő, aki mostanság (egyébként meg nem bánt) döntése árát fizeti. Vitéz lélekkel viseli. Még mindig helyén van a szíve.