Elektronikus tanulmánykötet: A katona szilajságával

Tordy Géza a Színházban
2014-05-01

Születésnapjára elektronikus kötetben gyűjtöttük össze a Színházban megjelent, Tordy Gézáról szóló vagy őt említő írásokat. Isten éltesse, Tordy Géza!


Nem titkoljuk, hogy sorozatunkkal a Színház folyóirat immár negyvenhét éves archívumára (is) szeretnénk figyelmet terelni. De mivel, és főleg kikkel tudnánk ezt megtenni, mint az arra leginkább érdemesekkel. Elhatároztuk, hogy nagy színészeinket „e-book” kötettel fogjuk köszönteni születésnapjukon. A Nemzet Színészeivel kezdjük…

Egy 2002-ben íródott kritikából idézünk:
Kétségtelen, hogy […] ma országosan Tordy Géza az egyetlen, akitől formátumos Lear várható, s ez önmagában jellemző a színészi állapotokra. Tordy egyszer már nagyszerű Lear volt egy egészen más, romantikusabb és érzelmi tónusokban gazdagabb előadásban. Lényegében áthozta onnan az alakítását. Nem is tehetett mást, ő pontosan ez az impulzív, szenvedélyes alkat, a maga emocionális szélsőségeivel, a katona szilajságával, az öregember mokányságával (amit egyébként Paul Scofield copyrightolt a Brook-rendezésben). Learje ereje teljében van, energiák feszítik, harsányan kacag saját bon mot-ján, miszerint mászik a sír felé; a szerepről vallott fölfogás egyezik azzal a szándékkal, amely Tordy tudósítását foglalja magában saját telivér színészetéről. Ez a színészi ösztön ma már igen ritka, a régi nagy „bölényeké”, szerencsésen lefedve az alkati szikársággal, ami szükséges is a hagyomány modernizálásához.”

(Koltai Tamás: Őrült vezet vakot, Színház, 2002. február)

A teljes kötet megtalálható az „E-book” menüpontunkban, és letölthető INNEN.

2014. május 1.

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.